II.kötet 1.fejezet: Nem lehet...

Helló!:))

Meghoztam a második évad,első fejezetét.Tudom,kissé hamar,de bekell hoznom a lemaradást,és kommentben is kértétek,hogy hamar hozzam az következő részt.:)
Itt Alcide több "szerepet kap",de mindennek megvan a maga oka...;) Remélem tetszeni fog,és a végén kommenteljetek!:)
U.I.: Nézzetek be,és kommenteljetek! --> http://xmisscongeniality1dx.blogspot.hu/

XoXo Vicky

*4 hónap múlva*

Semmi.Még mindig semmi.Gwen még mindig mozdulatlanul fekszik az ágyon,és kómában van.A lélegeztetőgépek azok,amik életben tartják,és a szívverését is az a kis kütyü mutatja nekünk.Négy hónapja minden egyes nap bejövök hozzá,de mivel a turnét ismételten nem szakíthatjuk meg,ezért Roalinda,és a lányok szoktak mellette lenni.A baleset óta,Camille csakis magát okolja,és emiatt nem áll szóba Niallel,aki élő hullaként jár köztünk.Harry szintén sokkot kapott,de próbálja Fearnet vígasztalni.Louis nem poénkodik azóta,inkább a zenébe temetkezik,míg Zayn a közömbösséget mutatja,ami jelenleg nem érdekel engem.És,hogy mi van velem?Nos,az eset óta amint van időm,csakis a húgom mellett vagyok.Hiányzik,de a doki állítása szerint,ha beszélek hozzá,akkor előrébb segítem a gyógyulását,és több remény van a kómából való felkelésére is.Ma például szabadnapot kaptunk,így a mai napot a kórházban töltöm.

-Jól vagy? - Zökkentett ki Fearne a gondolat menetemből.

-Hogy lennék? - Kérdeztem vissza hitetlenül. - Tudod,mindig,mikor minden rendben van,akkor történik a legrosszabb dolog - merengtem el egy pillanatra.

-Liam,egy dolognak sose a rossz oldalát nézd - rázta meg a fejét,aminek hatására a barna tincsek az arcához csapódtak. - Inkább reménykedjünk abban,hogy Gwen fel fog ébredni - simított végig a karomon,majd felállt mellőlem. - Viszont lemegyek valami normális kávézóba,és hozok valami iható löttyöt.Ennél bármi jobb - bökött az autómatára,és már ott sem volt.Sóhajtva néztem a kórterem ajtajára,és egy nagy levegővétellel,felálltam a székről,és bementem a húgomhoz.Rosalinda szomorúan nézett rám,majd én is leültem mellé.

-Még mindig semmi - csóválta meg a fejét.

-Rosalinda - szólítottam meg a nőt,aki rám nézett. - Fel fog épülni? - Kérdeztem rekedten.

-Nem tudom - sóhajtott fel. - Anastasia biztos csalódott,ha ezt látja fentről - motyogta magának,aztán mindketten az ágyon fekvő lányra néztünk.

 

*Alcide Crine szemszöge*

 

Fájó fejjel keltem fel,és mentem le az étkezőbe,ahol nagyapa már várt rám.

-Jól vagy öcskös? - Kérdezte tőlem,miközben az asztalhoz ültem le.

-Nem - ráztam meg a fejemet. - Tegnap óta fáj a fejem,és szédülök - mondtam fejemet fogva.

-Ez most vagy azt jelenti,hogy titokban ittál este,vagy telepátia - vont vállat.

-Tudod,hogy nem szoktam inni - ráztam meg a fejemet,majd visszakérdeztem. - Telepátia?Hogy érted ezt? - Kérdeztem értetlenül.

-Gwendolynnal történt valami,és ezt megérezheted.Ezt hívják telepátiának - magyarázott.Hát,ma is tanultam valamit.
-Gwen bajban van? - Kérdeztem kissé elképedve.
-Al,én egy szóval sem mondtam ezt - rázta meg a fejét. - Minden rendben lehet vele,erős lány,és kitartó,nagyonis - mosolyodott el halványan,de szemében láttam a az aggodalom jeleit.
-Remélem - motyogtam az orrom alatt.
-Inkább segíts az új lánynak,mert szegény még nem tudja,hogy mi hogy lehet - mosolygott rám sejtelmesen,amit nem értettem. - A virágkertben van - mosolygott rám,amire én csak megforgattam a szemeimet,és gyorsan felkaptam egy pólót magamra,majd kimentem a virágkerthez,ahol egy fekete hajú lány állt nekem háttal.
-Öhm,helló! - Szóltam hozzá,mire ő ijedten fordult meg.Amikor szembe találtam magam a lánnyal,szinte sokkot kaptam.
-Szia!Én vagyok az új lány!Deborah Monroe,de a Debbit jobban szeretem  - nyújtotta a kezét mosolyogva,amit elfogadtam,de megszólalni nem tudtam.Érdeklődve várta,amíg én is bemutatkozom,de tényleg nem tudtam egy hangot sem kinyögni. - Te bizonyára Mr. Crine unokája lehetsz - próbált beszélgetni.
-Ja,igen! - Eszméltem fel. - Alcide Crine - fogtam kezet vele. - Barátoknak csak Al,úgyhogy hívhatsz Alnak - mondtam zavartan.
-Rendben - bólintott mosolyogva.
-Tényleg,mennyi idős is vagy? - Kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Tizenhat - mondta elpirulva. - Te? - Kérdezett vissza.
-Tizenhat - mondtam én is zavartan.
-Akkor melyikeket,hogyan kell rendezni?Úgy értem,azért vagy itt,hogy megmondd melyik színt melyikkel párosítsam,vagy nem? - Kérdezte kíváncsian.
-Igen!Persze! - Mondtam úgy,mintha tudnám,hogy melyik melyik. - A vörös,a fehérrel szokott lenni,és,a kék pedig a sárgával - mondtam elgondolkozva,hogy hogyan is szokott a vázákban lenni.
-Fogalmad sincs,igaz? - Kérdezte nevetve a mellettem álló lány.
-Igaz - mondtam kuncogva. - Szerintem válogasd úgy,ahogy neked tetszik - mondtam ötletet adva,mire ő bólintott egyet.
-Mr. Crine,nem fog megharagudni,ha nem úgy van,ahogyan szokott lenni? - Kérdezte félve,amin elmosolyodtam.
-Hidd el,ha el is rontanál valamit,akkor is megdicsérne - legyintettem vigyorogva,amin ő is halványan elmosolyodott. - Én viszont megyek,mert még ki kell takarítani a medencét.Megígértem,hogy kipofozom a medencét - vakartam meg a tarkómat. - Akkor én most,megyek - böktem magam mögé,ő pedig válaszul bólintott egyet. - Majd még találkozunk Debbi - intettem neki,amit ő is viszonzott.Dühösen lépkedtem vissza a nagyapámhoz,aki a reggeli újságját olvasta. - Hogy juthatott ilyen az eszedbe?! - Kérdeztem felcsattanva.
-Mi a probléma? - Kérdezte felvont szemöldökkel.
-Tizenhat?!Tizenhat éveseket alkalmazol?! - Akadtam ki mégjobban.
-Mielőtt berekednél a sok kiabálás miatt,el kell,hogy mondjam,Deborah önként jött ide,mikor látta,hogy üresedés van.Joannie unokahúga,és mivel Joannie meghalt,így idejött - mondta részletezve,amin én ledöbbentem.
-Itt fog lakni? - Kérdeztem kerek szemekkel.
-Látszik,hogy nem a lényeget fogod meg - forgatta meg a szemeit. - De igen,itt fog lakni - sóhajtott fel,majd újra rám nézett. - Tetszik,igaz? - Kérdezte bujkáló mosollyal az arcán,mire én elvörösödtem.
-Inkább kitakarítom a medencét - mondtam dadogva,és már ott sem voltam.Kíváncsi vagyok,hogy mi jöhet még ezután...

*Liam Payne szemszöge*

Álmosan néztem fel a mellettem megtorpanó szőke lányra,mire nekem éberebb lett a tekintetem.
-Mit szeretnél? - Kérdeztem közömbösen.
-Liam,én tényleg nagyon sajnálom - ült le mellém szomorúan. - Tudom,hogy haragszol rám,de ... - kezdett bele újabb magyarázkodásokba,de félbeszakítottam.
-De mi?Felfogtad azt,hogy a te féltékenységed miatt élet-halál között van? - Kérdeztem idegesen,de nem válaszolt. - Sejtettem - suttogtam magam elé. - Arról fogalmam sincs,hogy Niallel beszéltetek már arról,hogy miért hitted azt,hogy valami van köztük,de azt tudnod kell,hogy Niall meg akart lepni az egy hetes évfordulótok miatt - magyaráztam komolyan,hátha felfogja a szavaim súlyát,de látva üveges tekintetét inkább hagytam az egészet.
-Emlékezett az egy hetes fordulónkra? - Kérdezte kicsit sem megragadva a lényeget,mire én válaszul bólintottam. - Jézusom!Hogy lehettem ekkora barom? - Pattant fel mellőlem,majd lenézett rám. - Liam,kérlek bocsáss meg - kérlelt könnyes szemekkel.
-Inkább menj be hozzá egy kicsit - sóhajtottam fel,hiszen tudtam,hogy ő még egyszersem látta Gwent.Camille szó nélkül nyitott be a kórterembe,míg én maradtam kint a váróban.Egy idő után,felálltam,és lassú léptekkel mentem oda az egyik nővérhez,aki a húgom lapjait nézegette. - Elnézést - szólítottam meg a nőt,aki kíváncsian kapta fel a fejét. - Változott az állapota? - Kérdeztem kissé aggodalmasan.
-Nos,Miss Crine túl van az életveszélyen,bár még kómában van.Próbálunk mindent megtenni az egészségért,de azt biztosan állítom,hogy napról napra javul az állapota - mosolyodott el a végére halványan,ami engem megnyugtatott.Egy apró bólintással jelezve,hogy megértettem,majd visszaültem a székbe.
-Mit mondott? - Kérdezte egy hang,amit ezer közül is megismernék.
-Napról napra jobb az állapota,de kérdéses,hogy mikor kel fel - mondtam Daniellenek,aki sóhajtva ült le mellém. - Nagyon szeretem,és nem akarom újból elveszíteni - néztem a szemébe. - Csak te és ő maradt már nekem,hamár a szüleimmel összevesztem - mondtam komolyan.
-Liam,minden rendben jön,csak idő kell hozzá - simított végig a karomon megnyugtatás képp.
-Remélem is - sóhajtottam fel,és közelebb húztam magamhoz a barátnőmet,és így vártunk tovább.

*Gwendolyn Crine szemszöge*

Sötétség.Ennyi amit látok.De,hogy miért vagyok itt,arról fogalmam sincs.Hallok hangokat,de válaszolni nem tudok rájuk,akárhogyan is próbálok vagy szeretnék.Néhány ismeretlen hang is van köztük,akiket életemben nem hallottam.Remélem minél hamarabb kiszabadulok innen,mert kezd unalmas lenni az itt lét.Hirtelen egy világosabb alakot láttam közeledni felém.Amikor megpillantottam az ismerős illetőt,azt sem tudtam,hogy mit tegyek.
-Alcide? - Kérdeztem döbbenten.
-Szia nővérkém - mondta mosolyogva.
-Jézusom!El sem hiszed,hogy mióta kereslek!Hol voltál,vagyis,te most,hogyhogy itt... - kezdtem bele,de félbe szakított.
-Még nem találtál meg - csóválta meg a fejét,amit nem értettem meg. - Csak ideképzelsz,mert azt szeretnéd a leginkább,ahogyan én is - magyarázott komolyan.
-Jó,de hol vagy? - Kérdeztem figyelembe sem véve a mondatát.
-Gwen,nem ez a legfonotsabb.Úgyis meg fogsz találni - mosolyodott el a végén.
-Al,csak legalább mondd meg,hogy hol vagy - kérleltem továbbra is.
-Legyen elég annyi,hogy olíva - sóhajtott fel gondterhelten,mire én inkább bólintottam. - Most viszont vissza kellene menned - mondta mosolyogva.
-Hova kéne mennem? - Kérdeztem vissza értetlenül.
-Gwen,sokan vannak,akik várnak vissza a normális életbe.Engem majd megtalálsz,de idő kell mindenhez - mondta nekem,de mielőtt megölelhettem volna,eltávolodott,amit értetlenül néztem. - Nem lehet - rázta meg a fejét.
-Miért? - Kérdeztem döbbenten.
-Mert ha megérintesz,akkor soha többet nem találkozhatunk - mondta szomorúan. - Hidd el,jobb várni,minthogy soha többet ne találkozzunk - mondta egy ígéretes mosollyal az arcán,és már egyre jobban kezdett elhalványulni.Mielőtt tiltakozhattam volna,Alcide már ott sem volt.Remélem minden rendbe jön,csak idő kell hozzá...