II.kötet 17.fejezet: Nem túl jó vakáció kezdete

Sziasztok!

Nagyon,nagyon,nagyon sajnálom,hogy ilyen későn hozom a részt,de annyi minden történt,és annyi mindent kellett elintéznem.:/ (Tovább tanulás,kiválasztani,hogy hova is megyek stb...) Őszintén sajnálom,de félévi után igyekszem napi rendszerességgel hozni a részeket!:) Remélem megértitek,és nem utáltok annyira. Mivel (végre) téli szünet van,így több időt tudok fordítani a blogra,és minden olyanra,ami vele kapcsolatos.:) Kellemes ünnepeket szeretnék kívánni Nektek,és ezúton is köszönöm,hogy olvastok,kommenteltek,és figyelemmel követitek az egész blogot.:) Nem szeretnék ennyire hosszú monológot tartani (bár így is hosszabbra sikeredett,és még mindig írok...).
Csak kellemes olvasást szeretnék kívánni Nektek,és a Jézuska sok-sok ajándékot vigyen nektek,amiért egész évben jók voltatok!:) Kellemes ünnepeket mégegyszer,és kellemes olvasást kívánok!!:)

U.I.: Téli szünet alatt több részt fogok feltenni,azt garantálom!^^

*Gwendolyn Crine szemszöge*

A gépen ülünk,és azon kattog mindenki,hogy mi lesz az első teendőnk.Nos,mi a lányokkal már eldöntöttük,és szerencsénkre Austin és Jeremy is eljön,bár Dev is elvileg jön...

-Gwen! - Kapálózott a szemeim előtt izgatottan Camille. - Itt vagyunk - jelentette ki örömteljesen,amin elmosolyodtam.Nevetve néztem össze Fear-ral,és álltunk fel az ülésből.

-Remélem emlékeznek még,hogy hol lakunk - motyogta szemforgatva Fearne.

-Ne aggódj miattuk,megtalálnak minket - nyugtattam meg,majd a fiúkhoz fordultam. - Kevés szobánk van,úgyhogy valaki a kanapén fog aludni - mondtam a srácoknak,akik összevont szemöldökkel néztek rám.

-Vendég szerető vagy - forgatta meg a szemét Harry.

-Tudom - vontam vállat,aztán elnevettem magam.

-Mi gyalog megyünk - jelentette ki hirtelen Fear,amit senki sem értett.

-Mert? - Kérdezte Harry,mire Fearne kissé mérgesen nézett a fiúra.

-Mert én nem ülök be egy helyre veled - mondta gorombán.

-Elküldöm a címet - sóhajtott fel Camille,mire mindenki bólintott egyet. - Elárulnád végre,hogy mi a fene bajod van? - Kérdezte fortyogva Cam,amint elmentek a srácok.Válaszul Fearne a telefonját csak a kezébe nyomta a lánynak,mire az elkerekedett szemekkel nézett a készülékre. - Én,nem tudtam!Ne haragudj! - Mentegetőzött a könnybe lábadt szemű lánynak.Gyorsan kikaptam a szőke hajú barátnőm kezéből a telefont,és döbbenten néztem a "hírt".

"Harry Styles-t,a napokban kapták lencse végre,amint az egyik bárból jön ki egy hölgy társaságában.A látszólag ittas állapotú énekes eléggé jól érezte magát a nő társaságában,és ahogyan a bennfentesek is állították,egy hullám hosszon voltak.De vajon mit szól ehhez a szívtipró jelenlegi barátnője?"

Fejemet fogva  meredtem a képernyőre,majd megszólaltam.

-Sajnálom - mondtam őszintén.

-Nem kell - rázta meg a fejét azonnal. - Nem illettünk össze - vonta meg a vállát,de szemei még mindig a könnyektől csillogtak. - Inkább menjünk,mielőtt valamelyik aggódni kezdene - mondta témát váltva.Az út csöndesen telt el,amíg oda nem értünk.

-Mi tartott idáig? - Kérdezte Aggodalmasan Louis.

-Éhes voltam - vágta rá Camille,amire mi hálásan mosolyogtunk rá. - Ugye rendet hagytunk? - Kérdezte felém fordulva az ajtóból.

-Persze - mondtam bólogatva,és kinyitotta az ajtót.Sietősen mentünk be a srácok előtt,akik lassan,komótosan jöttek mögöttünk. - Végre! - Huppantam le sóhajtva a kanapéra,Camille-val együtt.

-Helyet! - Kiáltotta el magát Fearne,és mielőtt elmozdulhattunk volna onnan,ránk ült,amire mi nevetve nyögtünk fel. - Szóltam! - Röhögött hangosan.

-Khm... - köhögött hangosan Liam,amire mi rá kaptuk a fejünket. - Mi hova ülhetünk? - Kérdezte zavartan.

-Ahova akartok - mondtam vigyorogva,amikor meghallottuk a szomszéd háztól jövő zajt. - Ez meg mi? - Kérdeztem értetlenül.

-Szerintem ez egy fűnyíró - gondolkozott el Fear.

-Szerintem meg egy fűrész - meredt maga elé Camille,amin elmosolyodtam.

-Megnézem - tápászkodtam fel,és az ablakhoz siettem.Amint kinéztem az ablakon,megpillantottam azt az embert,akit legutóbb "itthagytam".Az új szomszéd srác nyírta a kertben a füvet,és szerencsémre nem látott meg.

-Gwen!Mi az?! - Kérdezte idegesen El és Dan.

-Semmi - dadogtam idétlenül,miközben feléjük fordultam. - Nem tudjátok,hogy a fiúk mikor jönnek? - Kérdeztem témát váltva.

-Este felé,szerintem - mondta egyszerűen Camille.

-A szoba elosztás akkor este  - mondtam vigyorogva. - Addig nézzetek körül - mutattam körbe,mire mindenki szétoszlott. - Ez gyorsan ment - mondtam kissé döbbenten.

-Ugye a mi szobáinkba nem mennek be? - Húzta össze a szemét Fearne.

-Remélem - válaszoltam sóhajtva,mire egy nagy csörömpölést hallottunk meg fentről. - Nem hangzik jól - pattantam fel a kanapéról,és a lányokkal együtt mentünk fel az emeletre. - Mit műveltek? - Kérdeztem felvont szemöldökkel a fiúkat,akik a hátuk mögött dugdostak valamit a szobám ajtaja előtt.

-Semmit - felelték kórusban.

-Fiúk! - Szóltunk rájuk élesebben.

-Rendben,de ne akadj ki! - Kezdett bele félve Niall.

-Nyögd már ki! - Dörrent rá Fearne,mire a srácok odébb álltak,így láttam a földön három darabban heverő deszkámat.Elkerekedett szemekkel néztem a darabokat,és éreztem,ahogyan a vér kifut a fejemből. - Ti állatok! - Csattant fel Fear.

-Ezt hogy csináltátok? - Kérdeztem halkan,de senki sem válaszolt.- Hogy csináltátok?! - Emeltem feljebb a hangomat.

-Azt hittük,hogy elbír,így ráálltunk - vakarta meg a tarkóját Louis zavartan.

-Gwen - nyúlt a kezem után Cam,de elhúztam.Nehezen hajoltam le a darabokért,és vittem le azokat a kinti szemetesbe.Még mindig hitetlenül ültem le a kanapéra,ahol ugyan úgy magam elé néztem. - Komolyan,nektek ez most mire volt jó?! - Hallottam meg Camille ideges hangját,ami egyre inkább közeledett.

-Ez csak egy szörf deszka,nem nagy dolog! - Védte meg magát Harry.

-Neked nem az!De nekünk igen! - Mondta Fearne felcsattanva.

-Hagyd - intettem le gondterhelten. - Megoldjuk máshogy - biccentettem nekik.

-A mi szobáinkat nagy ívben kerüljétek el! - Mondta Fear figyelmeztetve. - Holnap lemegyünk a partra? - Kérdezte témát váltva,mire mi Cam-mel hevesen bólogatni kezdtünk.A csöndet egy has korgása törte meg,mi pedig egy emberként néztünk Niall-re,aki vigyorogva nézett körbe. - Te mindig éhes vagy? - Kérdezte hitetlenül Fearne.

-Majdnem mindig - válaszolt kuncogva. - Csináljunk valamit? - Kérdezte izgatottan.
-Megnézem miből lehet ehetőt csinálni - állt fel mellőlem Fearne,és a konyhába igyekezett.Amint kiment a nappaliból,Harry rögtön követte volna,ha nem nyújtom ki a lábamat,és nem esik el benne.Értetlenül,de mégis mérgesen nézett fel rám,amit én egy váll rándítással elégeltem meg. - Miért fekszel a földön? - Kérdezte lenézően a sztárt Fear,ahogyan visszaért. - Tudod mit?Inkább ne válaszolj - rázta meg a fejét,amikor látta,hogy Harry szóra nyitja a száját. - Semmi sincs itthon - sóhajtott fel gondterhelten.
-Akkor most mit eszünk? - Nyafogott Niall.
-Nem tudom - mondtam tehetetlenül. - A fiúk úgyis nemsokára megj... - kezdtem bele,de az ajtón kopogott valaki,amire kiszóltam. - Gyere! - Kiáltottam el magam,amire hirtelen három fiú csődült be az ajtón. - Dev? - Kérdeztem összevont szemöldökkel.
-Itt vagyok! - Szólalt meg az ajtóból. - Igazi úri emberek vagytok - nézett morcosan a fiúkra,akik a fotelekben és a földön nyúltak el.
-Kicsi,valld be,hogy rohadt sok cuccot hoztál magaddal - nézett fel Jeremy,amin elvigyorodtunk.
-A te ruháid is benne vannak! - Csattant fel,miközben a bőröndre mutogatott.
-El se kezdjétek! - Mordult rájuk Austin. - Egész úton ezt kellett hallgatnunk - szörnyülködött rám nézve.
-Nem kell hallgatni Zlatos - nézett rá fortyogva Dev,aki szerintem még aranyos,pihe-puha nyuszit is meg tudott volna nyúzni abban a pillanatban.
-Szétrobban a fejem! - Nyögött fel fájdalmasan Alcide,amire felkaptam a fejemet.
-Mit adtatok neki? - Kérdeztem a fiúkat és Dev-et idegesen.
-Semmit! - Felelték kórusban.
-Front - vágta rá Cam,aki a konyhából jött ki,egy kis fehér pirulával együtt.
-Kösz - nézett rá hálásan Al,majd bekapta a gyógyszert. - Szerintem Dev-nek is jól jönne egy - vigyorodott el sunyin.
-Payne! - Mordult rá Devonne izzó szemekkel.
-Hagyjátok lenyugodni - néztem a többiekre,akik szegénynek az idegrendszerét tették kockára. - Akkor szerintem a szoba elosztást kéne megbeszélnünk - váltottam témát,ami mindenkit érdekelt. - Mivel csak három vendégszoba van,így szűkösen fogunk elférni - magyaráztam,mielőtt belekezdhettem volna. - Al,Austin és Jeremy egy szobába - néztem az említettekre. - Liam,Louis,Harry szintén - biccentettem feléjük. - Fear,Cam,én az enyémbe - mondtam a lányoknak,mire Fearne elhűlve nézett rám. - Niall és Zayn Cam szobáját kapja - sóhajtottam fel. - Dan,Ellie és Devonne Fear szobájába megy - mondtam befejezve a sorolást.
-Gwen! - Szólt rám mérgesen Camille.
-Jó,akkor Zayn-ékkel szoba csere - néztem az említett fiúra,aki vállát vonta meg. - Így megfelel? - Néztem rá a szőke hajú lányra,aki megnyugodva bólintott egyet. - Valakinek valami kérdése? - Kérdeztem körbe,mire mindenki bólintott egyet.
-Holnap lemegyünk a partra? - Kérdezte Austin beszélgetést kezdeményezve.
-Lemehetünk - bólogatott Fearne.
-Remek!Akkor megmutathatjátok,hogy mit tudtok - csapta össze a tenyerét Jeremy izgatottan. - Te is - nézett a barátnőjére.
-Édesem,azt hiszed,hogy nem álltam még deszkán? - Vonta fel a szemöldökét értetlenül.
-Nagyvárosi lány látott deszkát? - Kérdezett vissza Jer gúnyosan.
-Képzeld - forgatta meg a szemeit Devonne. - Ha már itt tartunk,mit keresett a kinti kuka mellett egy ketté törött deszka? - Váltott témát hirtelen.
-Rááltak a srácok - felelt Fear higgadtan.
-Csodálkozom néha,hogy ennyi ésszel,hogy tudtok megélni - motyogta Austin és Alcide,mire én mérgesen néztem rájuk.Este felé,amikor mindenki az alváshoz készülődött,én mentem el utoljára fürdeni,de előbb a pizsamámat hoztam ki a szobámból.Bár ne tettem volna...Zayn a bugyis fiókomban turkált(?),mintha keresne valamit,míg Niall a füzeteimet,és a képes albumaimat nézegette.
-Ezt nézd! - Kiáltott fel a fekete hajú srác,miközben egy piros tangát emelt ki a fiókból.Szerencsémre nem láttak meg. - Szívesen megnézném,hogy áll rajta - merengett el kissé,amin Niall hangosan felröhögött.
-Azt én is - szólaltam meg a falnak dőlve,mire mindketten lefagyva figyeltek rám. - Van hozzá melltartó is,amit szerintem egyel lejjebb találsz meg - vetettem oda gúnyosan.
-Mi...mióta állsz itt? - Kérdezte Zayn dadogva.
-Elég rég óta,hogy lássam,hol is turkálsz - mondtam mérgesen. - Ha megbocsátotok - kaptam ki a bradfordi srác kezéből a bugyit,és visszaraktam a szekrénybe,majd kivettem egy másikat,és egy szakadt pólót,amit pizsinek használok. - Azt pedig kérem - mutattam Niall kezében levő albumra.
-Ez te vagy? - Kérdezte vigyorogva,miközben arra a képre mutatott,amin én vagyok hat évesen,és csokit tömök a fejembe.
-Igen,én vagyok - mondtam elvörösödve. - Kérem - kaptam ki a kezéből,és duzzogva mentem ki a szobából,de még visszafordultam az ajtóból. - És hagyjátok a cuccaimat békén! - Mondtam idegesen,végül kimentem a szobából.Miután lefürödtem,halkan lementem a nappaliba,ahol felkapcsoltam a lámpát,és elültem a kanapéra,miközben az albumot nyitottam ki.Mosolyogva nézegettem a régi képeket,amikor hirtelen egy hang megszólalt mögülem.
-Hiányzik neked is,igaz? - Kérdezte Alcide száját elhúzva.
-Kinek ne hiányoznának? - Kérdeztem vissza,és a képre mutattam,amin anya és David volt rajta.
-Van egy pár jelentkező - mormogta magának. - Miért békültél ki vele? - Vonta fel a szemöldökét.
-Al,mindenkinek kell egy második esély - mondtam magyarázva neki. - Te is megpróbálhatnád - néztem rá jelentőség teljesen,de szavaim nem hatották meg. - Ő nem olyan mint apa volt - mondtam bíztatva.
-Gwen ne legyél naiv - rázta meg a fejét.
-Nem vagyok naiv! - Csattantam fel.
-Hát hogyne - forgatta meg a szemeit. - Csak féltelek - ölelt át szorosan.Hihetetlen,hogy ő a fiatalabb,de mégis ő félt engem jobban. - Majd mindennek eljön a maga ideje - mondta suttogva,és úgy nyomott el minket az álom...

*Zayn Malik szemszöge*

Hajnali három fele lecsoszogtam a konyhába egy kis vízért,de a nappalin átvergődve egy hangos szuszogásra lettem figyelmes.Alcide és Gwen aludtak egymáson,amin elmosolyodtam.Igen,tudom.Ha nem csesztem volna el mindent akkor,talán most Al helyébe én feküdnék,és teljesen más értelme lenne az egésznek...Az egyik fotelben levő pokrócot rájuk terítettem,és úgy mentem a konyhába,ahol jéghideg vizet töltöttem magamnak.Valahogy vissza fogom szerezni Őt,de még fogalmam sincs,hogy hogyan...

Emlékek...

Sziasztok!:)

Szóóval...,most kivételesen nem egy résszel jöttem,hanem egy novellával,amit az egyik kedves író társunk Brooklyn rendezett.(Mégegyszer köszönöm a felhívásodat a versenyre!) Tudom,sokat kések a részekkel,de mivel nemsokára itt a téli szünet,így több részt is le tudok gyártani nektek.:))  Addig is ritkán fogok részeket hozni Nektek.:( Remélem tetszeni fog a novellám,és kommentba írjátok le a véleményeteket,hogy hogy tetszett.:)
Kellemes olvasást hozzá!:)

XoXo Vicky

Nehézkesen vettem a levegőt,miközben a tükörből néztem vissza magamra.Összekuszált hajam,sápadt,beesett arcom nem volt túl barátságos,de nem érdekelt ebben az esetben.Hangos zúgolódások hallatszódtak be kívülről,és a zajok szétfeszítették a fejemet.A már megszokott kis gyógyszer kivettem a táskámból,és egy pattintással kiszedtem a levélből.A hideg víz elvitte a kis bogyó ízét,ami a remegéseimet,és a fájdalmaimat csillapította.Még egy kis ideig bent időztem a mosdóban,majd erőt véve magamon kiléptem onnan.Az a sok ember,akik ott sürögtek-forogtak a repülőtéren,a frászt hozták rám.Amikor már a negyedik bőröndöt húzták végig a lábamon,inkább nem reagáltam semmit,hanem inkább vártam,hogy megtörténjen a "csoda".Vártam,hogy felszálljak a gépre,és végre Kansas-be érjek,hogy új életet kezdjek Vele.Fél órás késéssel a gép felszállt,majd elindult a kijelölt helyre.A bambulásom annyira elvitte az eszemet,hogy észre sem vettem,amikor valaki leült mellém.Fejemet kissé oldalra fordítottam,hogy meglessem ki is az illető.Fekete haja a szemébe lógott,és széles mosolya ott virított az arcán,ezzel megcsillantva a fogait.Halvány mosollyal az arcomon néztem vissza rá,majd mikor újra az ablakon néztem volna ki,megszólalt a lány.

-Waliyha - nyújtotta a kezét,amit vontatottan,de végül elfogadtam azt.

-Allison - mondtam halkan,ezzel kerülve a további párbeszédet...,ami nem sikerült.

-Hogy,hogy Kansas? - Próbált beszélgetni velem,amit nem igazán akartam.

-Az unokabátyámhoz megyek - biccentettem egyet. - Te? - Kérdeztem vissza udvariasságból.

-Végre vége az iskolának,így otthon tölthetem a nyári szünetet - magyarázott izgatottan. - Először mész Kansas-be? - Kérdezte témát váltva,mire én válaszul csak egy aprót bólintottam. -  Tetszeni fog - mondta bíztatóan,amire nekem egy kis mosoly jelent meg az arcomon.Az út további része abból állt,hogy ő kérdezett,én meg válaszoltam minden kérdésére.Már vártam,hogy oda érjünk,és leszálljak erről a gépről,hiába is tiltakoztam először az utazással kapcsolatban,rájöttem,hogy kell egy hely,ahol mindent át tudok gondolni.

Egy óra alatt odaértünk,és amikor sikeresen leszállt a gép,komótosan tápászkodtam fel a helyemről,majd mentem le utolsóként a gépről.A lépcső aljában Waliyha toporgott,és várt valakire...,pontosabban rám,mert amikor meglátott szemei felcsillantak,és mellém érve kezdett bele,hogy Kansas mennyire gyönyörű hely.Tudtam,hogy beszél,de nem tudtam rá figyelni,hiszen a tiszta levegő átjárta a tüdőmet,és a légzésemre koncentráltam.

-Tényleg,mi is a vezeték neved? - Mondatai közül csak erre lettem figyelmes,majd válaszra nyitottam a számat.

-Harding - válaszoltam a kérdésére.

-Te,Harding vagy? - Kérdezte elhűlve,és a tömeg kellős közepén megtorpant.Gyorsan odébb húztam mielőtt még többen átgázoltak volna rajta.

-Igen.Miért? - Kérdeztem vissza.

-Mert a mi családunk nincsen valami jóban egymással - mondta megeresztve egy mosolyt,amit még mindig nem értettem. - Majd az unokatestvéred elmondja - legyintett egyszerűen. - Ne aggódj,nekem semmi bajom a családoddal,de majd mindent megtudsz a maga idejében - kacsintott vigyorogva,és közben a terminálból mentünk kifelé.Hallgattam a további sztorikat,amíg meg nem álltunk a járdán. - Érted az a kocsi jött - mutatott egy fekete Ford-ra. - Értem pedig... - kezdett volna bele,ha egy hangos duda szó nem szakítja félbe.Waliyha azonnal a hang irányába kapta a fejét,és egy széles mosoly terült szét az arcán. - Jössz?Bemutatlak a testvéremnek - mutatott a Range Rover-re,mire én apró mosollyal az arcomon ráztam meg a fejemet.
-Menj csak,majd még beszélünk - mondtam,utalva arra,hogy megvan már a telefonszáma,amit felírt a tenyeremre.
-Rendben - bólintott egyet,és már a fekete autó mellett álló fiú nyakába is ugrott.Fekete,felállított haja,és mosolygó sötét szeme nagyon hasonlított a húgáéra.A látványon halványan elmosolyodtam,és a fekete Ford irányába indultam el.A vezető ülésről kipattant egy középkorú ember,majd kedvesen nyújtotta felém a kezét,amit elfogadtam.
-Thomas Klide,az unokatestvéred sofőre - mutatkozott be,amire én nem kicsit döbbentem le. - Látom találkoztál a Malik családdal - mutatott a terepjáró felé,amellől hangos nevetések hallatszódtak.
-Allison Harding - fogtam meg a kezét. - Csak a húgával találkoztam - mondtam egyszerűen.
-Waliyha? - Nevetett fel hangosan. - És milyennek találtad?Eleven lány,az biztos - mondta még mindig nevetve.Amikor beszálltunk az autóba,lehúztam a sötétített üvegű ablakot,és behunyt szemekkel élveztem a napsütést.
-Allie! - Hallottam meg egy hangot,amire kinyitottam a szemeimet,és a vadul kapálózó Waliyha-val találtam szembe magam,aki az egyik kezével egy telefont formált,amit tisztán értettem,és egy bólintással reagáltam rá.Mielőtt még Wal újra megszólalhatott volna,a Range Rover volánja mögül egy ideges káromkodás,és egy hangos dudaszó hallatszódott.Halvány mosollyal az arcomon húztam fel az ablakot,és meredtem magam elé,amíg Tom meg nem szólalt mellőlem.
-Hallottam mi történt.Részvétem - mondta halkan,amit én egy óvatos biccentéssel reagáltam le.Az út további része csendben telt el,és amikor Thomas lefékezett,kíváncsian néztem a hatalmas házra,majd szálltam ki a járműből.
-Itt fogok lakni? - Mutattam az épületre,amitől bárkinek tátva maradt volna a szája.
-Itt - bólintott egyet nyomatékosan Tom. - Hozzá fogsz szokni - nyugtatott meg.A bőröndömet az újdonsült sofőr kikapta a kezemből,és egészen a házig cipelte,ahol egyszer csak eltűnt.Kissé idegesen,mégis izgatottan bolyongtam a házban,amíg nem ütköztem bele egy emberbe.Az illető ijedtében felsikoltott egyet,majd kiejtette a kezében levő gyümölcsös tálat,amiből a gyümölcsök szana-szét gurultak.
-Elnézést!Én nagyon sajnálom!Nem akartam megijeszteni! - Szabadkoztam,miközben a földről szedegettem a gyümölcsöket.Hirtelen megfogta a karomat,és maga felé fordítva húzott fel a földről.Szemeimet lesütöttem,és a hajam is az arcomba lógott,amit ő kisöpört,hogy szemügyre vegye azt.
-Te bizonyára Allison lehetsz - mondta csillogó szemekkel,mire bólintottam egy aprót. - Én Madison vagyok - nyújtotta a kezét. - Joseph bejáró nője,és az ő mindenese - nevette el magát,én pedig jobban szemügyre vettem.Őszes haja szoros kontyba volt fogva,mosolya mégjobban "előhozta" a ráncait.Puha kezét kicsúsztatta az enyém közül,és a vállamnál fogva vezetett le az emeletről. - Biztos fáradt vagy,addig menj,és pihenj le - mondta kedvesen.
-Joseph hol van? - Kérdeztem figyelmen kívül hagyva a tanácsát.
-Joseph még nem ért haza,de amint itt lesz,szerintem az lesz az első,hogy hozzád megy - nyugtatgatott.Sóhajtva bólintottam egyet,és csendben hagytam,hogy vezessen el az ideiglenes szobámhoz.Amint elértünk egy óriási fa ajtóhoz,és benyitottunk a szobába,a szemeim a helyükről majd' kiestek a döbbenettől. - Feküdj le egy kicsit - bíztatott a levakarhatatlan mosollyal az arcán.Megfogadva a tanácsát a hatalmas francia ágyhoz mentem,és szélesen elterültem rajta.Beszippantva az ágynemű illatát hunytam le a szemeimet,és úgy nyomott el a hirtelen jött álom.Nem is tudom,hogy mikor kelhettem fel,de biztos,hogy késő este körül,mert az ablakon kinézve,nagyon sötét volt,és csak egy távoli ház adott fényt.Arcomat megdörzsöltem,majd miután lefürödtem,és felvettem egy pizsamát,beszedtem a gyógyszereimet,és álmosan csoszogtam ki a szobából,amíg el nem értem a konyháig,amit Madison mutatott meg.Halkan osontam végig a folyosón,és a konyhából hallatszódó hangok miatt megtorpantam.Érdeklődve hallgattam,ahogyan Madison-nak,egy mély,rekedtes férfihang magyaráz valamit.Amikor elegemlett az egész hallgatózásból,mintha mi sem történt volna,úgy mentem be az étkezőbe.
-Jó estét - motyogtam alighallhatóan,mire mindenki odakapta a fejét.
-Allison?Tényleg te vagy az? - Kérdezte hitetlenkedve az unokabátyám,akit életemben először láttam.Magas termete,sűrű barna haja,és jellegzetes élénk kék szeme,ami az egész családnak a jellegzetessége volt,elárulta,hogy ő is Harding.Arcán megjelent néhány ránc,bár harminc éves kor körül megérti az ember ezt...
Válaszára félénken bólintottam egyet,és hirtelen meleg ölelését éreztem magamon.Nem mondom,hogy nem esett jól,de egy számomra vad idegen embertől kissé különös. - Én Joseph vagyok - mondta szélesen vigyorogva. - Tudom,hogy nem emlékszel rám,hiszen nagyon kicsi voltál,de akkor is!Olyan jó végre újra látni téged! - Fakadt ki az örömtől,ami nekem sehogysem esett jól... - Tudom,hogy ez nem a megfelelő alkalom,hogy találkozzunk,de hidd el,jól fogod itt magad érezni - bíztatott,miközben a karomon simított végig.
-Kicsim,gyere,ülj le,és egyél - mutatott Madison az asztalra,ahol finomabbnál finomabb ételek néztek vissza rám,és hiába voltam farkas éhes,úgy éreztem,hogy egy falat sem menne le a torkomon.
-Köszönöm,de nem vagyok é... - kezdtem bele,de Joseph rögtön félbe szakított.
-Nehogy azt mondd,hogy nem vagy éhes,különben megharagszik - súgta halkan a fülembe.
-Rendben - mondtam sóhajtva,és leültem a vele szemben levő székre,majd nekiláttam az evésnek.Hihetetlen,hogy minden,ami a tányérokon állt,mindd a hasamban kötött ki.
-És,mondd csak,jól vagy? - Nyúlt volna a kezem után,de én azt elhúztam,amivel talán kicsit meg is bánthattam. - Úgy értem,csak egy hete történt,de még mindig "befordulsz" - mutatott nyuszifüleket a levegőbe.
-Egy hét,nagyon kevés idő arra,hogy egy ilyen dolgot elfelejtsek - mordultam fel kissé. - Amúgy meg találkoztam egy lánnyal - kezdtem bele újabb témába,amire érdeklődve kapta fel a fejét. - Waliyha-nak hívják.Kedves lány,bár kicsit túlságosan is pörgős - mosolyodtam el a végére.
-Örülök,hogy összeismerkedtél vele.Nagyon kedves lány,ráadásul jól kifogtok jönni.Bár az anyja véleményére kíváncsi leszek,de talán veled is meg fog békélni - eresztett meg egy grimaszt,amin a mögöttem levő Madison felnevetett. - Elmondtad neki,hogy miért vagy itt? - Kérdezte összevont szemöldökkel.
-Nem - ráztam meg a fejemet. - Annyira mély barátság még nincsen közöttünk - magyaráztam neki,miután megláttam az arcát. - Hol is dolgozol? - Kérdeztem témát váltva.
-Van egy ló tenyészetem.Miénk a legjobb az egész országban,ráadásul sok ló nyert már a mi tenyészetünkből - magyarázott büszkén,ami halvány mosolyt csalt az arcomra. - Tudsz lovagolni? - Kérdezte kuncogva.
-Los Angeles-be nincsen olyan sok ló az utcán - csóváltam meg a fejemet,amin mindketten elnevették magukat.Az este további részében Joseph kérdezett tőlem,én pedig szűkszavúan válaszoltam azokra.
Másnap reggel álmosan kászálódtam ki az ágyból,és mentem le az étkezőbe,ahol Madison sürgött-forgott éppen. - Jó reggelt! - Szóltam oda neki ásítva,mire ő széles vigyorral az arcán fordult felém.
-Neked is! - Köszöntött vidáman.Szó nélkül rakta le elém a tele pakolt tányért,aminek csak a felét tudtam megenni.
-Joseph hol van? - Kérdeztem,miután a villámat letettem.
-A lovaknál.Azt mondta délre itt lesz,csak akadt egy kis probléma - magyarázott.
-Nem lenne gond,ha Waliyha-t felhívnám? - Kérdeztem félénken.
-Dehogy! - Nevetett fel hangosan,mire én gyorsan megkerestem az újdonsült barátom telefonszámát,és benyomtam a hívás gombot.A negyedik csörgésre fel is vette,majd egy mély hang szólalt meg.
-Igen? - Hallottam egy dörmögős,rekedt hangot,a háttérben pedig Wal ideges hangját.
-Öhm...,Waliyha-t keresem - motyogtam kissé kipirulva.
-Ki keresi? - Kérdezett vissza a hang.
-Zayn,a rohadt életbe!Add vissza a telefonomat! - Mondta Waliyha fortyogva a háttérbe.
-Allison - mondtam,aztán egy kis recsegés,káromkodások után újból beleszóltam. - Hahó! - Mondtam értetlenül,amin Madison felnevetett.
-Itt vagyok,csak a bátyám szeret ellenőrizgetni - morogta idegesen,majd átváltott másik stílusra. - Ne haragudj! - Szabadkozott. - Mondjad,mizujs? - Kezdett bele a csevegésbe.
-Arra gondoltam,hogy átjöhetnél,vagy megmutathatnád a várost,ha már ide lettem száműzve - magyarázkodtam kínosan,amin nemcsak Madison,de Waliyha is hangosan elnevette magát.
-Rendben,elmegyek hozzátok!Fél tíz körül ott leszek - mondta izgatottan,miközben hangján lehetett hallani,hogy mosolyog. - Ja,és szólj Maddie-nek,hogy süssön egy adag málnás pitét - szólt még utoljára,aztán le is tette a kagylót.Fejemet csóválva szóltam Madison-nak,majd felmentem a szobámba,ahol gyorsan átöltöztem,majd egy újabb adag gyógyszer után visszamentem a konyhába.Madison és Wal hangos nevetése bejárta az egész házat,így jó kedvet csalva a komor,hideg házba. - Szia! - Ugrott Waliyha a nyakamba,amint meglátott. - Készen állsz? - Kérdezte izgatottan,mire én bólintottam egyet.Elköszöntünk Madison-tól,majd amint kiértünk a házból egymás felé fordultunk. - Arra gondoltam,hogy mi lenne,ha eljönnél hozzánk?Bemutatnálak a családomnak,ha már én ismerem a tiedet - röhögött fel hangosan.Ez a lány tényleg egy igazi energia bomba.
-Rendben,de nem fognak utálni? - Kérdeztem félve.
-Nem hiszem,meséltem már rólad nekik - mosolygott kedvesen. - És mi szél hozott Kansas-be?Mert nem úgy nézel ki,mint aki a lovakhoz jött - mutatott maga köré.
-Már mondtam,nyaralni jöttem - emlékeztettem a repülőn hallottakra.
-Talpig feketébe,beesett arccal,és erősen gyógyszer szaggal - bólogatott cinikusan,miközben beszálltunk a vörös Ferrari-ba. - Hidd el,bennem megbízhatsz - simított végig a karomon gyengéden.
-Egy hete,hogy meghaltak - emlékeztem vissza. - Az egyik dolgozatomra kellett készülnöm,plusz a prezentációmat is be kellett fejeznem,így nem tudtam rájuk figyelni.Azon az estén indultak egy konferenciára Angliába.Az öcsémet is vitték magukkal,aki megsértődött,mert nem megyek velük - mosolyodtam el halványan,majd tovább meséltem. - Két és fél órával később,csörgött a telefon,és apuék főnöke hívott,hogy a gép amin utaztak,lezuhant.Szó nélkül hallgattam,hogy lezuhant a gép,és egy túlélő sem maradt.Mindenki,aki azon a rohadt gépen utazott,meghalt - mondtam már remegő hanggal,és éreztem,hogy az arcomon egyre több könny folyik végig. - Még azon az utolsó estén,vagy abba az öt percbe amikor elbúcsúztak,nem tudtam rájuk figyelni,mert nekem fontosabb volt a tanulás - okoltam magam az egész miatt. - Megígértem Kevin-nek,hogy ha visszajönnek,akkor rendezünk egy x-box meccset - emlékeztem vissza,de ekkor már kiszakadt belőlem a zokogás.Wal nem tudta,hogy mit csináljon,így szorosan magához,húzva nyugtatgatott.
-Nem te vagy a hibás - súgta a fülembe lágyan,de tudtam,hogy ez nem így van.Fél órás vígasztalás után végre beindította a motort,és elindultunk hozzájuk.Néma csöndben értünk a házhoz,ami eléggé ismerősnek tűnt.Hiszen tegnap este pont az világította meg a sötét éjszakát.
-Nem fogok zavarni? - Kérdeztem félénken.
-Dehogyis! - Legyintett vigyorogva. - Zayn már nincs itthon,anya meg még nem tört feletted pálcát,úgyhogy nagy gond nem lehet - vont vállat.
-A bátyád már nem kedvel? - Kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Szegénynek valami megsérülhetett a fejében,mióta a két család gyűlöli egymást.Mert nem a szíve csücske a Harding család,kivéve Joseph,de fogalmam sincs miért kivételez - vont vállat. - De hidd el,ha rajtam múlik,soha sem fogtok találkozni - mondta megnyugtatva engem ezzel. - Na,gyere - rángatott be a házba,ahol néma csend fogadott minket. - Anya!Megjöttünk! - Kiabálta el magát,mire egy középmagas,harmincas éveiben járó nő jelent meg előttünk. - Anya,ő itt Allison Harding,akiről meséltem - mutatott rám,miközben az anyjának beszélt.A nő összeráncolt homlokkal mért végig,majd széles mosollyal az arcán ölelt magához.Döbbenten álltam az ölelő karjai között,majd egy idő után én is visszaöleltem.
-Trisha - mutatkozott be.Nagy barna szemei nagyon hasonlítottak Waliyha-éra,így érthető,hogy honnan örökölte a szemeit. - És,hogy tetszik eddig Kansas? - Kérdezte kíváncsian,miközbe a kezembe nyomott egy nagy pohár limonádét.
-Szép,bár nem sok mindent láttam eddig - magyaráztam kínosan mosolyogva.
-Jellemző Joseph-re,sosem foglalkozi a körülötte levőkkel - mormogott mérgesen.
-Anya! - Szólt rá a mellettem ülő lány.
-Ne haragudj,csak tudod,nem nagyon szívlelem az unokatestvéredet - magyarázkodott.
-Semmi probléma,én sem ismerem még őt - vontam vállat.Sokat beszélgettünk,amíg délt nem ütött az óra. - Vissza kell mennem,Joseph,már biztos,hogy... - kezdtem bele,amikor valaki félbeszakított.
-Megjöttem! - Kiáltotta el magát egy ismerős hang,akivel ma is "beszéltem".Lépései egyre közelebb értek,amíg be nem lépett a konyhába. - Ez meg mit keres itt? - Mutatott rám undorodva.Kedves fogadtatás,mit ne mondjak...
-Zayn!Vegyél vissza! - Dörrent rá Wal.
-Nem! - Csattant fel ő is,majd rám nézett. - Takarodj ki innen,amíg szépen mondom - morogta izzó szemekkel az arcomba,ami kezdett kissé megrémiszteni.
-Jawadd!Fejezd be,most azonnal! - Kiabált rá az anyja.
-Mi van?Megijedtél? - Hagyta figyelmen kívűl a családtagjait,majd a pólóm nyakánál fogva a falnak nyomott. - Két másodperced van,hogy eltűnj innen - motyogta még mindig idegesen,aztán ahogyan elengedett,úgy szakadt le a nyakamból a lánc,amit még Kevin-től kaptam.Szó nélkül,könnyes szemekkel száguldottam ki a házból,és futottam végig az úton,amíg el nem értem a házig,aminek a kapuját benyomtam,majd beszaladtam a házba.Figyelmet sem szentelve a házban levő,értetlen emberekre,mentem be a szobámba,aminek ajtaját kulcsra zártam.A telefonom hangja belepte az egész szobát,és amikor tizedjére csengett fel ugyan az a zene,meguntam azt,és kikapcsoltam.Éreztem,hogy a pánik megint eluralkodik rajtam,és a szokásos két bogyó helyett hármat vettem be.Zokogásom kezdett csillapodni,de még mindig nem volt az a normális nyugalom rajtam.
Másnap reggel nagyon korán keltem fel,és rögtön a tükörhöz szaladtam.Szemeim alatt sötét karikák,amik felvoltak püffedve,sötét hajam kócosan,összetúrva volt a fejem tetején.Kissé mérgesen öltöztem át melegítőbe,és mentem ki a konyhába,de ahogyan elértem az előszobához,szembe találtam magam Zayn-nel,és Joseph-el,akik amint megláttak,rám kapták a tekintetüket.
-Jó reggelt - szólaltam meg rekedt,mélyről jövő hangon,amin még én is meglepődtem. - Malik - biccentettem a fiúnak,aki lesütötte a szemeit,amint találkozott a tekintetünk.
-Zayn átjött,mert meg kellett beszélnünk néhány dolgot.Ma ő is besegít a lovardában - magyarázott Joseph.
-Te nem jössz? - Kérdezte hirtelen Zayn felvont szemöldökkel tőlem.
-Nem értek a lovakhoz - csóváltam meg a fejem.
-Pedig ez egy jó ötlet - szólt közbe Jo. - Így legalább megtanulhatnád,hogy milyen itt az élet,ha már itt fogsz élni - mondta mosolyogva az unokabátyám.
-Legyen - egyeztem bele vontatottan.Két óra múlva már azt vettem észre,hogy egy istállóban vagyok,mellettem Joseph,aki rendere intette az ott dolgozókat. - Zayn majd megmutatja,hogy itt hogy működnek a dolgok,addig én segítek nekik,mert ezt nézni is rossz - modta szemforgatva,miközben a szerencsétlenkedő munkásokat nézte.Kuncogva csóváltam meg a fejemet,és már fordultam is volna meg,ha nem ütközök neki egy izmos mellkasnak.Kissé félve néztem fel,és találtam szembe magam egy sötétbarna szempárral.
-Megjavítottam - süllyesztett valamit a kezembe,amit miután megláttam,az arcom felderült.A "K+A" feliratú medál újból az arany színű láncon csüngött. - Wal mondta,hogy kérjek bocsánatot - sóhajtott fel unottan,mire én fintorogva húztam el a számat.
-Ne aggódj,nem fogunk sokat találkozni.Waliyha-val is ritkán fogok találkozni,mert néhány dolgot helyre kell tennem az életemben - mondtam magyarázva,amit nem teljesen értett. - Lényegtelen - legyintettem lemondóan. - Szóval,mit kell tennem? - Kérdeztem témát váltva.
-Komolyan gondoltad? - Nevette el magát gúnyosan. - Nem hiszem,hogy bírni fogod a tempót - csóválta meg a fejét lenézően.
-Hidd el,több mindent bírok,mint aminek látszik - mondtam sértetten.
-Keféld ki a lovakat,és ha készen vagy szólj - dobta nekem a kellékeket,majd szó nélkül távozott.
-Vadbarom - morogtam mérgesen,és ránéztem a mellettem fél méterre álló istálóban levő lóra,aki meredten bámult rám.Kissé félve mentem közelebb hozzá,és tettem a fejére óvatosan a kezemet,amire megrezzent. - Ne aggódj,nem bántalak - mondtam halkan,és nyugtatni próbáltam.Amikor kellően lenyugodott,neki láttam az állat takarításának.Két és fél óra múlva végre készen lettem az egész istállóval,és fáradtan rogytam le az egyik karám elé.
-Te normális vagy?Rábíztad a legvadabb lovat?!Neked teljesen elment az eszed? - Hallottam meg Joseph ideges hangját közeledni.
-Jo,lehet,hogy nem nyúlt hozzá!Annyira csak nem lehet vak! - Magyarázkodott egy még idegesítőbb hang,aki velem takaríttatta ki a lovakat.Álmosan néztem fel Joseph-re és Zayn-re,akik fejüket fogva néztek rám.
-Allie,jól vagy? - Hajolt le hozzám Joseph.
-Persze,csak kifáradtam - ásítottam hatalmasat. - Mindent megcsináltam,remélem megfelel - mutogattam az állatokra.
-Hogy tudtad... - kérdezte Zayn a legelső lóra mutogatva.
-Ő volt a legkönnyebb - vontam vállat egyszerűen,amire mindketten ledöbbentek. - Most mi az? - Kérdeztem homlokomat ráncolva.
-Üstökös a legvadabb ló az egész közül - magyarázta Joseph.
-Amikor megsimogattam,annyira nem tűnt vadnak - vontam vállat egyszerűen.
-Ezt komolyan mondod? - Kérdezte Zayn döbbenten.
-Szerintem neked elég volt ennyi mára,Zayn visszakísér a házhoz,én még maradok egy kicsit - hagyta figyelmen kívűl a fiút,aki még mindig le volt sokkolva.Bólogatva búcsúztam el tőle,és nyomtam egy puszit az arcára.
-Jó éjt! - Mondtam fáradtan,amin elmosolyodott.Álmosan mentem ki az istállóból,mögöttem a ballagó Malik fiúval.
-Most komolyan!Hogy tudtad megsimogatni?! - Kérdezte már felocsúdva a döbbenettől.
-Miért ennyure hihetetlen? - Kérdeztem unottan. - Én oda be nem ülök! - Mutattam a kerítés mellett parkoló Range Rover-re,amit a legelső nap láttam.
-Mert az még az apám lova volt,és de!Be ülsz oda!Nem azért hagytam itt a kocsimat,izgulva azon,hogy melyik ló fogja szétrúgni! - Mondta mérgesen,amin elvigyorodtam.
-Nem kell ilyen helyre parkolnod - mondtam vitába szállva,miközben az anyós ülésre ültem be.
-Neked meg nem kell állandóan belekötni dolgokba - forgatta meg a szemét gúnyosan. - Amúgy meg ki az a "K"? - Váltott témát,miközben a nyakamra bökött,amiben a nyaklánc csüngött.A motor felbőgésére erőt vettem magamon,és kiböktem a választ.
-Az öcsém,Kevin - mondtam szaggatottan.Fél szemmel rám pillantott,majd megszólalt.
-Nem akarsz róla beszélni,igaz? - Kérdezte együtt érzően. - Ne aggódj,megértem - mosolyodott el féloldalasan.
-Még friss a dolog - mondtam szűkszavúan. - Wal tudja - sóhajtottam fel egy idő után. - Ha annyira érdekel kérdezd meg őt - tettem hozzá gyorsan,miután a kocsi leparkolt.
-Rendben - mondta bólintva. - Itt lennénk - mutatott a házra,ami kissé ilyesztően festett így az esti sötétségben.
-Látom - mosolyodtam el halványan. - Holnap Wal-t elrángatom,mert megígérte,hogy részletesen megnézzük Kansas-t - mondtam a holnapi programot.
-Te még nem láttas Kansas-t? - Kérdezte értetlenül,de szemeiben ott volt az értetlenség.
-Nem - csóváltam meg a fejemet. - De kíváncsi vagyok,hogy milyen lehet,ha már itt fogom leélni a maradék életemet - mondtam elmerengve.
-Ennyire ne örülj - nevetett fel jóízűen.
-Mielőtt még röhögőgörcsöt kapnál,én megyek aludni - mondtam sértődötten. - Jó éjt - mondtam mérgesen,és rácsaptam az ajtót.
Este hat körül már a fürdőkádban ültem,és áztattam magam,miközben még mindig azok a képek lebegtek előttem,amik még a baleset előtt történtek.Minden egyes nap hallom a fülemben a búcsúzásukat,az öcsém nyűgös hangját,és a telefon csörgését,ami a szeretteim halálát jelentette...

Mosolyogva csuktam be a fényképalbumot,és rakam az egyik polcra.
-Minden rendben Kicsim? - Kérdezte aggódva Zayn.
-Persze,miért? - Kérdeztem vissza értetlenül,miközben az arcomat fürkészte szemeivel.
-Csak mert negyed órája kiabálok a konyhából,és semmi reakció nem jött vissza - magyarázta kissé gúnyosan. - Szóval? - Kérdezte meg mégegyszer.
-Elragadtak az emlékek - mutattam a polcra,ahol nemsokkal ezelőtt feltettem az albumot.
-A költözés? - Kérdezte felvont szemöldökkel,mire én bólintottam egyet. - Ne aggódj,minden rendben lesz - nyomott puszit a fejemre. - Meg fogod szeretni ezt a környéket,hidd el - mosolygott szélesen,amin elnevettem magam. - Mi az? - Ráncolta a szemöldökét.
-Nagyon idétlenül vigyorogsz - nevettem még mindig.
-Mégis ezzel vettelek le a lábadról - nyújtotta rám a nyelvét.
-Kicsit nagy az egód,Malik - gúnyolódtam vele.
-Kötözködsz,Harding? - Kérdezte sunyi mosollyal az arcán,ami semmi jót nem sejtett magában,de tudtam,hogy mire készül.
-Ne! - Szóltam rá de már késő volt,és elkezdett csikizni.Hangosan nevettem,miközben kérleltem,hogy hagyja abba. - Kérlek!Zayn! - Könyörögtem röhögve,mire végre abba hagyta.Felettem volt,és a kezeit fejem mellett támasztotta meg,miközben a szemeimbe nézett.
-Szeretlek - mondta komolyan,amire egy halvány mosoly kúszott az arcomra a meghatottságtól.
-Én is téged - mondtam suttogva,és a tarkójánál fogva magamhoz húztam,és forrón csókoltuk egymást,amíg...,amíg egy hangos duda szó félbe nem szakította azt.Értetlenül néztünk egymásra,amikor Zayn-nek felcsillantak a szemei.
-Megjött a kanapé! - Kiáltott fel boldogan,majd lekászálódva rólam ment ki a házból,egyenesen a szállítóhoz.Kuncogva ültem fel a kanapéra,és meredtem magam elé.Két év telt el azóta,hogy Kansas-be költöztem a családom halála óta,és ennyi idő telt el azóta,hogy megismertem életem szerelmét,akivel most kezdjük felépíteni a saját életünket.Huszonegy évesen végre megvan mindaz,ami eddig hiányzott az életemből,és akármennyire hangzik furcsán,vagy gonoszul,de már nem bánkódom a családom elvesztése miatt,hiszen kaptam egy újat,így kapva egy újabb esélyt a jobb élethez...