II. kötet 4.fejezet: Emlékképek,és megvilágosodás

Sziasztok!:)

Tudom,hogy késtem a részekkel,és próbálom behozni ezeket a késéseket,de nagyon szépen köszönöm azt a két kommentet,ami az előzőhöz jött.:) A részről csak annyit,hogy talán most kezd beindulni az egész sztori szerintem.:)) A végén hagyjatok kommenteket!;) Kellemes olvasást!:)

XoXo Vicky

*Gwendolyn Crine szemszöge*

Reggel álmosan nyúltam a telefonomért,ami eszeveszettül csörgött.Ásítva nyomtam ki a készüléket,és ültem fel az ágyamban.Egy ideges kopogás kizökkentett a félkómámból.Csoszogva mentem ki az ajtóhoz,és nyitottam ki a rozoga ajtót,ami mögött egy ismerős ember állt.Elkerekedett szemekkel bámultam az előttem álló Austint.

-Emlékszel rám? - Kérdezte helvány mosollyal az arcán,mire én bólintottam egy aprót. - Hiányoztál - ölelt magához szorosan,amit félve viszonoztam.Vigyorogva húztam be a szobámba,de ő inkább kint maradt. - Csak ezeket szerettem volna átadni - nyújtott nekem egy mappát. - Remélem minél hamarabb rendbe jössz,és ígérem,megtalálom - nyomott egy puszit a homlokomra,és vissza sem nézve elment.Értetlenül csuktam be az ajtót,és ültem le a kanapéra,ahol egyenként szedegettem ki különböző képeket.Mindegyiket összeráncolt szemöldökkel nézegettem,hiszen valahonnan ismerősök voltak a képek.Nehezen feltápászkodva mentem ki az ajtón,és indultam meg Fearne szobájához,aminek ajtaján bekopogtam.Néhány perc múlva kinyitotta az ajtót,és kíváncsian nézett rám,hogy mit is szeretnék tőle.

-Tudnál segíteni? - Kérdeztem kissé félve,mire ő bólintott egy nagyot,és maga mögött bezárva az ajtót,elindult utánam. - Ezek ismerősek,de nem tudom,hogy honnan - mutattam a különböző képekre,mikor a szobámba értünk.

-Honnan vannak ezek? - Kérdezte komolyan.

-Austin adta ezeket - mondtam egyszerűen.

-Szóval rá emlékszel - állapatotta meg elgondolkozva. - Próbálj vissza emlékezni - Erősködött továbbra is.

-Próbálok,de nem megy - csóváltam meg a fejemet.

-Sajnálom,de ha ez magadtól nem megy,akkor csak idő kell.Én nem erőltethetek semmit - mondta szomorkásan. - Én viszont vissza megyek,mert még be kell fejeznem néhány festményemet - mutatott az ajtó irányába,mire én bólintottam egyet,és már ott sem volt.Sóhajtva lapozgattam tovább a képek között míg nem értem a végére.Tehetetlenül dőltem hátra a kanapén,miközben a múlton agyaltam.Unottan álltam fel,és vettem fel magamra valamit,majd kimentem a szobámból.A folyosón végigsétálva észrevettem,hogy Camille a falnak dőlve ül a földön.Gyorsan odasiettem hozzá,majd lecsúsztam mellé,és érdeklődve figyeltem az arcát,hátha ki tudok olvasni valamit belőle,de semmi.

-Camille,minden rendben? - Kérdeztem aggodalmasan,mire felkapta a fejét.

-Nem - mondta szipogva,és közben Niall ajtaját nézte.

-Kopogj be - simogattam meg a vállát,amit nem értett. - Látszik,hogy tetszik neked.Egy próbát megér - bíztattam mosolyogva,amin ő is elvigyorodott. - Menj már - löktem meg,amikor már mindketten felálltunk.Én gyorsan elbújtam a lépcsőháznál,hogy ne lásson meg Niall,miközben én őket hallgatom.Camille amikor bekopogott,Niall ajtaja azonnal kinyílt.Mielőtt a lány bármit mondhatott volna,Niall feje előbukkant,és magáhozrántva a lányt,megcsókolta őt.Mosolyogva indultam ki az épületből.Az utcán szakadt az eső,de ez érdekelt a legkevésbé,inkább sétáltam tovább,míg nem nyilalt a fejembe egy erősebb fájdalom,mellé egy ismerős kép,és akkor jöttem rá,mindenre.Zokogva rogytam össze a járda közepén,ahol mindenki elment mellettem.Eszembe jutott,hogy az anyám meghalt,hogy az apám elhagyott minket,és azt is,hogy az öcsém már nincs velem.A baleset,hogy Camille azt hitte,hogy én és Niall járunk,vagy az,hogy Liam kibukott az miatt,hogy van egy eltitkolt húga.Amikor nagyjából megnyugodtam,felálltam a földről,és visszasiettem a hotelba,ahová amint beértem,egyből a szobámat vettem célba.Sírva ültem le a kanapéra,és engedtem,hogy a könnyeim utat engedjenek maguknak.A telefonomat kikapcsoltam és úgy próbáltam magamra maradni,egészen addig,amíg valaki be nem akarta törni az ajtót.Szipogva nyitottam ki a fából készült ajtót,és ahogyan kinyitottam,megláttam mögötte Liamet,aki aggodalmasan nézett rám.

-Gwen,minden ... - kezdett bele,de félbeszakítottam.

-Emlékszem.Emlékszem mindenre! - Sírtam el magamat újból. - Nem akarom!Én ezt nem akarom! - Zokogtam tovább,miközben ő próbált lefogni.

-Mit?Mit nem akarsz? - Kérdezte értetlenül.

-Nem akarok itt lenni!Az öcsémet akarom!Ha már nem lehet itt anya - mondtam kikelve magamból,de közben a könnyeim csak úgy záporoztak.

-Gwendolyn higgadj le! - Próbált csitítgatni,de nem sikerült.

-Nem tudok!Te mit szólnál ahhoz,ha a mondjuk Danielle eltűnne,és soha nem találnád meg? - Kérdeztem hüppögve. - Látod,semmit - mondtam még mindig levegőt kapkodva,mire ő szorosan magához ölelt. - Meg kell találnom az öcsémet - motyogtam a vállába.

-Gwen,először higgadj le,aztán beszélhetünk erről - csóválta meg a fejét.

-Rendben - bólintottam egy aprót. - Most megyek,és lefekszek pihenni egy kicsit - mondtam neki,ezzel jelezve,hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni.Liam vette az adást,és szó nélkül kilépett az ajtón.Amikor már kezdett besötétedni,rám jött a sétálhatnék,így bementem a szobámba,ahol nekiláttam felöltözni.

 

*Zayn Malik szemszöge*

 

Izgatottan indultam el a Pezzel megbeszélt helyre.Ma eldöntöttem,hogy megkérem a kezét,és egy normális életet kezdünk.Amikor odaértem,senki sem volt az étterem előtt.Egy óra várakozás után,kaptam egy sms-t,amit érdeklődve nyitottam meg.Bár ne tettem volna...

 

Kedves Zayn!

 

Sajnálom,hogy így kell megtudnod,de szakítani szeretnék.Az egész kapcsolatunk,csakis érdekkapcsolatból indult,ami végül tényleg szerelemmé vált.Ne haragudj,de én tényleg nem bírom ezt.Érzem,hogy köztünk már semmi sem a régi,de nem is baj.Te jobbat érdemelsz nálam.De legfőképp minden kapcsolatot meg szeretnék szakítani veled.

Üdv.: Perrie