32.fejezet: Minden széthull körülöttem...

Sziasztok!:)

Ne haragudjatok a sok-sok késés miatt,csak közbejött néhány dolog.:// A blog nézettségét,és a bloglovin'-on követőket,plusz a díjakat,nagyon szépen köszönöm!:) A készülőben levő blog,hamarosan megnyitja kapuit,és aki szeretné,az nézzen be majd hozzám.:)

A részről csak annyit,hogy Gwennek nem alakulnak fényesen a dolgai...

Kellemes olvasást!;)

 

XoXo Vicky
 

*Gwendolyn Crine szemszöge*

Amint felértem az emeletre,az ajtóm előtt egy alak állt,akinek a kilétét azonnal felismertem.Nagyot nyelve torpantam meg.
-Nem mersz ide jönni? - Kérdezte gúnyosan.
-Figyelj,mindent megmagyarázok - mondtam kissé félve,hiszen tudtam,hogy amit most fogok tőle szóban kapni,az felejthetetlen lesz.
-Nem érdekel a magyarázkodásod - mondta hevesen rázva a fejét. - Tudod,hogy én mindig melletted állok,és támogatlak,de az egyszerűen nem fér a fejembe,hogy miért nem szóltál - mondta mérgesen.
-Jeremy,kérlek - mondtam halkan.
-Nem,Gwen,most én beszélek! - Dörrent rám. - Hogy jutott az az eszedbe,hogy egyedül is elbírsz vele?!Tudod te,hogy ennek itt még nincs vége?! - Kérdezte fortyogva. - Ha az az állat,megint megtalál téged,vagy bármelyikünket,akkor talán az volt az utolsó levegővételed! - Mondta mérgesen,miközben én az ajtót lestem,hogy nem jött-e ki még valamelyik banda tag.
-Jer,beszéljük meg ezt bent - mutattam az ajtómra kérlelően.Jeremy már az előbb is észrevette,hogy mi az amit nem szeretnék...
-Szégyellsz? - Kérdezte enyhén döbbenten,mire én csak szemlesütve hajtottam le a fejemet. - Értem - szólalt meg halkan.
-Jeremy,ez nem az,aminek hiszed - mondtam könnyes szemekkel.
-Nem érdekel - mondta gyorsan,egy fejrázást követően. - Tudod,régen más voltál.Mielőtt találkozhattál volna velük - bökött az ajtóra maga mögé. - Régen,mikor barátok voltunk - mondta elhalóan.
-Ne mondj ilyet!Te is tudod,hogy nem úgy gondoltam - mondtam azonnal védekezve.
-Monicának megígértem,hogy elmegyek az esküvőjére - kezdett bele egy másik témába,amit nem értettem. - Miután vége az egész lagzinak,haza utazok Angliába,és nem szeretném többet tartani veled a kapcsolatot - mondta komoran,mire én szépen,fokozatosan fehéredtem le.
-Jeremy,ne tegyél olyat,amit később megbánhatsz! - Mondtam sírós hangon.
-Hidd el,nem ezt bántam meg,hanem mást - mondta sötét tekintettel.Miután meggyőződött arról,hogy megértettem,egy utolsó pillantást vetve rám,megfordult,majd elment.Döbbenten néztem utána,és csúsztam le a fal mentén,és az arcomat a tenyereimbe temettem,aztán halk zokogásba kezdtem.Éreztem,hogy a bordáim egyre jobban fájnak,és már nehezebben veszem a levegőt,hiszen a sírás miatt egyre nehezebben ment.Egy közeli ajtó nyitódására felkaptam a fejemet,és megláttam az ajtó mögött Harryt.
-Gwen? - Kérdezte értetlenül,mire én egy aprót bólintottam. - Basszus!Minden rendben? - Kérdezte rögtön,de csak egy néma fejrázással válaszoltam.
-Holnap találkozunk - mondtam rekedt hangon,és nehezen feltápászkodtam a földről,majd elindultam a szobámba,ahol azonnal a szobámba siettem.Szipogva dobtam le magam az ágyra,és magamra húzva a takarót,kezdtem el sírni,és szenderültem álomba...

*Másnap reggel hétkor*

Erős fej fájással keltem fel reggel.Nem nagyon ment nekem a felülés,de hangos nyögdécselések árán,sikerült ülőhelyzetbe tápászkodnom magamat.Hirtelen megszólalt a telefonom,amit egyszerűen nyomtam ki,mert nem voltam kíváncsi Louis prédikálására kora reggel.Lassú,döcögős léptekkel mentem ki a konyhába,ahol egy bögre meleg kávét csináltam magamnak,és ezzel együtt leültem a nappaliban levő asztalhoz,és kinyitottam a napi újságot.Bár ne tettem volna...
A One Direction valamelyik tagja kórházban?
Állt a címlapon,amit azzal a lendülettel is csuktam össze,hiszen nem vagyok kíváncsi arra,hogy mit írnak róluk.Az ajtómon valaki elkezdett dübörögni,mire a reakcióm egy váll rándítás volt.Most csak annyit szerettem volna,hogy mindenki hagyjon békén,és egyedül maradjak egy kis ideig legalább.
-A kurva életbe Gwen!Nyisd ki azt a rohadt ajtót,mielőtt betöröm! - Hallottam meg Fearne ideges hangját,amire én unottan tápászkodtam fel és mentem az ajtó elé,amit kinyitottam.A két lány szinte beesett az ajtón. - Mégis mi történt? - Kérdezte idegesen.Gondolom meglátta a sírástól felduzzadt arcomat,ami nem volt valami bizalom gerjesztő.
-Jeremy - mondtam sírástól fojtott hangon. - Azt mondta,hogy az esküvő után,látni sem akar - motyogtam nehezen,és újra kitört belőlem a bőghetnék.Sírva borultam Camille vállára,aki együttérzően,de mégis döbbenten simogatta a hátamat.
-Mit keresett itt? - Kérdezte karba font karokkal Fear,mire én csak megvontam a vállamat.Miután nagyjából lecsillapodtam,elmondtam nekik mindent részletesen,Fearne újra megszólalt. - Sajnálom ami történt,biztosan nem úgy gondolta - mondta bizakodva.
-Fear,ismerem,és tudom,hogy komolyan beszélt - mondtam neki szipogva.
-Az lenne most a legjobb,ha kijönnél egy kicsit a levegőre,és elfelejtenénk ezt az egészet - mondta Cam,mire nehezen,de bólintottam egyet.Gyorsan beszaladtam a szobámba,ahol "átvedlettem" egy normálisabb ruhába,aztán kimentem hozzájuk.Kiléptünk a szobámból,és elindultunk ki a hotelből,de az aulában a srácok nagyban beszélgettek a bárpultnál,és mikor észrevettek minket,Camille elkezdett minket oda rángatni,amit egyikünk sem akart.
-Meg ne próbáld! - Morogta Fear a szőke hajú lánynak.
-Hidd el,először is sikerülni fog - nézett hátra kuncogva,amit egyikünk sem értett.
-Miért néz ki szörnyebben,mint általában? - Kérdezte Zayn rám mutogatva miközben a barátnőjét karolta át.
-Hagyd békén! - Mondta idegesen a fiúnak Camille,aki inkább csöndbe maradt.Harry egész végig az arcomat fürkészte,míg nem állt fel a helyéről,és sétált mellém,majd egyszerűen megfogta a karomat,és halló távolságon kívülre vitt a fiúktól.
-Mit akarsz? - Kérdeztem rekedt hangon tőle.
-Mi volt tegnap?Miért sírtál? - Kérdezte magyarázatot várva.
-Ez nem rád tartozik - mondtam fejemet rázva,de mielőtt visszamentem volna,újra visszarántott magához. - Engedj el! - Kezdtem rángatózni a kezei között.
-Addig nem,amíg el nem mondod - mondta komolyan.
-Miért akarod tudni? - Kérdeztem sóhajtva,és mikor látta rajtam,hogy feladom,elengedte a kezemet.
-Azért,mert segíteni szeretnék - mondta őszintén.
-Ezen már nem tudsz - ráztam meg a fejemet.Szó nélkül mentem vissza a többiekhez,akik fürkésző tekintettel néztek engem.Figyelmen kívül hagyva a srácokat,elővettem a telefonomat,és elkezdtem nézni a képeket,amiken Jeremyvel voltam rajta.Fearne szemforgatva kapta ki a kezemből a telefonomat. - Add vissza! - Kaptam utána,de nem reagált semmit,hanem csak nyomkodta tovább a telefont,amit kicsivel később visszaadott. - Mit csináltál? - Kérdeztem összehúzott szemekkel.
-Kitöröltem - vont vállat,mintha természetes lenne.Én a mondatára ledöbbentem. - Gwen,ő már nem lesz a régi - mondta fejét rázva.
-Ezt nem kellett volna - motyogta Cam a lánynak,és magához húzva vigasztalt.
-Elmondaná valamelyikőtök,hogy mi történt? - Kérdezte kíváncsian Liam.
-Tönkretetted a húgod életét - mondta gúnyosan Fearne.Amíg ők veszekedtek,én addig elgondolkoztam,aztán minden szó nélkül elindultam vissza a szobámba,amit senki sem értett. - Gwen,hova mész? - Kérdezte utánam kiabálva Fearne,de annyira ideges voltam,hogy nem válaszoltam.Amint felértem,gyorsan átöltöztem,és felkapva a telefonomat,megnyomtam a hívás gombot rajta.
-Austin?Kéne a segítséged...