34.fejezet: Áttörés,és egy érdekes este kezdete...

Ahoj!!:D

Mint látjátok,meghoztam a következő részt.:) Itt kiderül,hogy miért is veszett össze Jeremy,és Austin.Hogy Gwen megbocsátott-e Liamnek,de még maradta,és lesznek kérdések...A tippjeiteket várom,hogy szerintetek ki lehet az a Matt.Vagy,hogy kivel beszélgethetett Gwen...

XoXo Vicky

*Gwendolyn Crine szemszöge*

Széles mosollyal az arcomon léptem be a szobámba,és zártam be magam mögött az ajtót.Mielőtt bármi mást is tehettem volna,a telefonom megszólalt.A kijelzőn Liam neve villogott,mire én kifújtam a bent tartott levegőt,és felvettem a készüléket.

-Igen? - Szóltam bele vidáman.

-Gwen,te vagy az? - Kérdezte furán Liam.

-Persze,miért? - Kérdeztem mosolyogva.

-Mert amikor hívtalak,melegebb tájakra küldtél - mondta sóhajtva. - Mindegy.A lényeg,hogy ma lenne egy koncert - mondta ki,amiért hívott. - Tudom,hogy nem most kellene lennie,meg minden,de ... - kezdett bele,de félbeszakítottam.

-Megyek - mondtam vigyorogva,amit persze,ő nem láthatott. - Mikor lesz? - Kérdeztem tőle,mielőtt letehettem volna.

-Nyolckor - mondta érdekes hangon,amin halványan elmosolyodtam,és szó nélkül tettem le a telefont.Mérgesen fújtam ki a bent tartott levegőmet,és dobtam le a kanapéra a telefont.Fújtatva szedtem ki a bőröndömből olyan darabokat,amik Liamnek is megfelelnek,és ami még türhetően is néz ki rajtam.Halványan kisminkeltem magam,és unottan mentem ki az erkélyre,és dőltem neki a korlátnak.

-Nem készülődsz? - Kérdezte mellőlem egy hang,amire ijedten ugrottam fel,és fordultam meg.Mikor szembe találtam magam az illetővel,mérgesen dőltem vissza. - Megijedtél? - Kérdezte mosolyogva.

-Csak nem tudtam,hogy ki az,aki az infarktust akarja rám hozni - mondtam szemforgatva.Válaszomon halkan felnevetett,és ő is a korlátnak dőlt. - Nem kéne rendbe tenned magad? - Vontam fel a szemöldökömet.

-Valahogy nincs erőm hozzá - vont lazán vállat. - És nem tudom,hogy mit vegyek fel - mondta a másik érvet,amin felnevettem.

-A nagy szupersztár nem tud dönteni? - Kérdeztem kuncogva.

-Vicces vagy - mosolyodott el gúnyosan. - Te mibe jössz? - Kérdezte összeráncolt homlokkal,mire én végig mutattam magamon. - Azt hittem,kicsit merészebbet választasz - rázta meg a fejét,mintha nem hinne a szemének.

-Liam kedvére akarok tenni - forgattam meg a szemeimet.

-Máskor a pokolba kívántad - mondta a tényt.

-Régen volt - legyintettem.

-Egy napja - kontrázott.

-Befejezted? - Kérdeztem durcásan. - Amúgy is!Mi miért is állunk szóba egymással? - Kérdeztem tőle értetlenül.

-Csak jó valakivel beszélgetni - mondta egyszerűen. - Figyelj,én tudom,hogy szemét voltam,de ... - kezdett bele,míg egy hang nem szakította félbe.Szemeiben láttam,hogy nem tudja mi tévő legyen,ezért én szó nélkül fordultam meg,és mentem vissza a szobámba.Még utoljára kinéztem az erkélyajtónak üveges részén,aminek a másik oldalán két nagy szempár nézett vissza rám.Sóhajtva engedtem le a rolót,és dőltem neki a falnak.Mikor meghallottam a telefonom hangját,értetlenül nyitottam meg az üzenetet,amiben annyi állt,hogy menjek le a hallba.Unottan léptem ki a szobámból,és mentem le az aulába,ahol Liam állt nekidőlve a kanapé támlájának.Összeráncolt szemöldökkel léptem oda hozzá,és néztem rá értetlenül.

-Igen? - Kérdeztem ezzel megtörve a csendet,mikor elé álltam.

-Baj van? - Vonta fel a szemöldökét kérdőn,szemeiben aggódást láttam.

-Kéne,hogy legyen? - Kérdeztem vissza,aztán rájöttem,hogy miért is kérdezi. - Figyelj - kezdtem bele sóhajtva. - Tudom,nagyon hülye voltam veled,és sokszor nem úgy beszéltem veled,ahogyan kellett volna,amit saj...,sajn... - próbáltam kimondani a "sajnálom" szót. - Sajnálok,de meg kell értened,hogy nekem sem volt sokkal jobb - ráztam meg a fejemet. - Neked volt gyerek korod,nekem nem.Te kaptál,én elvesztettem - mutogattam magunkra,utalva az életünkre. - Próbállak megkedvelni,ami néha sikerül,de valamikor elbizonytalanodok veled kapcsolatban - sóhajtottam magyarázkodva,ezzel befejezve a monológomat.Liam elgondolkozott a mondanivalómon,aztán megszólalt.

-Mi vett rá erre? - Kérdezte hirtelen.

-Austin beszélt velem - vallottam be őszintén. - Az unokatestvérével,azóta nincsenek jóban,mióta Austint elintézte úgy,hogy árvaházba menjen - magyaráztam tovább. - Aust azt mondta,hogy még nem fogom fel a súlyát,és csak a harag beszél belőlem,hogy utállak,amiben talán igaza is volt - hajtottam le a fejemet. - A lényeg az,hogy rádöbbentem,akik maradtak nekem,azokra számíthatok - mosolyodtam el halványan,miközben még mindig a földet pásztáztam.

-Apára gondolsz? - Kérdezte érdekes hangsúllyal.

-Alcide-ra - kaptam fel a fejemet. - Az már másik dolog - motyogtam alig hallhatóan.Hirtelen egy meleg testet éreztem magamhoz nyomódva,ami Liamhez tartozott.Szorosan kapaszkodtam bele,és szippantottam be az illatát,ami megnyugtatott.

-Szeretlek - suttogta a fülembe.

-Én is - mondtam a vállába,amin halkan felkuncogott.Egy hangos sikítás miatt elváltunk egymástól,és kérdőn néztünk a sikoltozó Danielle-re,aki szélesen mosolygott közben. - Minden rendben? - Kérdeztem értetlenül a lányt,aki kérdésem hallatán szó nélkül ugrott a nyakamba.

-Végre! - Sóhajtott fel megkönnyebbülten,amit egyikünk sem értett. - Kibékültetek,aminek nagyon örülök - hadarta el nekünk,és mégegyszer magához húzott.

-A többiek hol vannak? - Kérdezte Liam témát váltva ezzel,ami miatt tőlem egy hálás pillantást kapott.

-Nemsokára lejönnek - válaszolta Dan.Mikor eltelt egy kis idő,mindenki szépen,lassan lejött az emeletről,mosolyogva néztünk végig a lányokkal egymáson.Na igen.Mindannyiunknak jól alakult a napja,de Camen láttam egy kis szorongást,amit a koncert miatt könyveltem el.Éreztem,hogy valaki szinte lyukat éget a hátamba,így szembe fordultam,azzal a fiúval,akivel még az erkélyen beszéltem.Gúnyosan néztem végig rajta,és a kócos haján halványan elmosolyodtam.Amikor odaértünk,nehezen kászálódtam ki a kocsiból,és indultam el a hátsó bejáraton.A fiúk elmentek unottan ültem le a piros bőr kanapéra,ahol a lányok is ültek.Fearne megbökte a vállamat,amire kíváncsian kaptam fel a fejemet.

-Hallom beszéltél vele - tért egyből a tárgyra,mire én csak megforgattam a szemeimet.

-Honnan tudod? - Kérdeztem fáradtan.

-A folyosón megállított,és elmondta - vont vállat. - Azt mondja,hogy sajnálja - emlékezett vissza,hogy mit mondott neki.

-Képzelem mennyire - mondtam irónikusan. - Cam,minden rendben? - Fordultam az elmerengő lányhoz,aki kérdésem hallatára felkapta a fejét.

-Tessék? - Kérdezett vissza.

-Azt kérdezem,hogy minden oké? - Tettem fel az előző kérdésemet.

-Persze,minden rendben - mondta nem túl meggyőzően. - Megyek,hozok valamit inni - állt fel mellőlem. - Ti kértek valamit? - Kérdezte elterelve a témát,de mi csak válaszul megráztuk a fejünket.Mikor már hallótávolságon megszólaltam.

-Mióta ilyen? - Kérdeztem összeráncolt homlokkal.

-Amióta Niallel hazajöttek - mondta egyszerűen Eleanor.Mielőtt bármit is szólhattam volna újra,egy hangos sikoly,és csörömpölés szakított félbe.Kérdőn néztünk össze,aztán meghallottuk Camille hangját,ami segítségért kiabált.Aggódva szaladtunk a büféhez,ahol egy magas sráccal próbált megküzdeni,míg az pedig próbálta lefogni a lányt.A kiáltozásra a fiúk is kijöttek az öltözőből,és egyből hozzánk rohantak.Niall,szinte azonnal ott termett,és egy ütéssel betörte az orrát a fiúnak,aki azonnal elengedte Camet,és a fájó ponthoz kapott.Niall védelmezően magáhozhúzta a lányt,és vígasztalta.Én és Fearne kíváncsian fürkésztük a fiút,és mikor felemelte a fejét,szinte villámcsapásként ért minket a felismerés,a szeme miatt.

-Matt?!