32.fejezet: Minden széthull körülöttem...

Sziasztok!:)

Ne haragudjatok a sok-sok késés miatt,csak közbejött néhány dolog.:// A blog nézettségét,és a bloglovin'-on követőket,plusz a díjakat,nagyon szépen köszönöm!:) A készülőben levő blog,hamarosan megnyitja kapuit,és aki szeretné,az nézzen be majd hozzám.:)

A részről csak annyit,hogy Gwennek nem alakulnak fényesen a dolgai...

Kellemes olvasást!;)

 

XoXo Vicky
 

*Gwendolyn Crine szemszöge*

Amint felértem az emeletre,az ajtóm előtt egy alak állt,akinek a kilétét azonnal felismertem.Nagyot nyelve torpantam meg.
-Nem mersz ide jönni? - Kérdezte gúnyosan.
-Figyelj,mindent megmagyarázok - mondtam kissé félve,hiszen tudtam,hogy amit most fogok tőle szóban kapni,az felejthetetlen lesz.
-Nem érdekel a magyarázkodásod - mondta hevesen rázva a fejét. - Tudod,hogy én mindig melletted állok,és támogatlak,de az egyszerűen nem fér a fejembe,hogy miért nem szóltál - mondta mérgesen.
-Jeremy,kérlek - mondtam halkan.
-Nem,Gwen,most én beszélek! - Dörrent rám. - Hogy jutott az az eszedbe,hogy egyedül is elbírsz vele?!Tudod te,hogy ennek itt még nincs vége?! - Kérdezte fortyogva. - Ha az az állat,megint megtalál téged,vagy bármelyikünket,akkor talán az volt az utolsó levegővételed! - Mondta mérgesen,miközben én az ajtót lestem,hogy nem jött-e ki még valamelyik banda tag.
-Jer,beszéljük meg ezt bent - mutattam az ajtómra kérlelően.Jeremy már az előbb is észrevette,hogy mi az amit nem szeretnék...
-Szégyellsz? - Kérdezte enyhén döbbenten,mire én csak szemlesütve hajtottam le a fejemet. - Értem - szólalt meg halkan.
-Jeremy,ez nem az,aminek hiszed - mondtam könnyes szemekkel.
-Nem érdekel - mondta gyorsan,egy fejrázást követően. - Tudod,régen más voltál.Mielőtt találkozhattál volna velük - bökött az ajtóra maga mögé. - Régen,mikor barátok voltunk - mondta elhalóan.
-Ne mondj ilyet!Te is tudod,hogy nem úgy gondoltam - mondtam azonnal védekezve.
-Monicának megígértem,hogy elmegyek az esküvőjére - kezdett bele egy másik témába,amit nem értettem. - Miután vége az egész lagzinak,haza utazok Angliába,és nem szeretném többet tartani veled a kapcsolatot - mondta komoran,mire én szépen,fokozatosan fehéredtem le.
-Jeremy,ne tegyél olyat,amit később megbánhatsz! - Mondtam sírós hangon.
-Hidd el,nem ezt bántam meg,hanem mást - mondta sötét tekintettel.Miután meggyőződött arról,hogy megértettem,egy utolsó pillantást vetve rám,megfordult,majd elment.Döbbenten néztem utána,és csúsztam le a fal mentén,és az arcomat a tenyereimbe temettem,aztán halk zokogásba kezdtem.Éreztem,hogy a bordáim egyre jobban fájnak,és már nehezebben veszem a levegőt,hiszen a sírás miatt egyre nehezebben ment.Egy közeli ajtó nyitódására felkaptam a fejemet,és megláttam az ajtó mögött Harryt.
-Gwen? - Kérdezte értetlenül,mire én egy aprót bólintottam. - Basszus!Minden rendben? - Kérdezte rögtön,de csak egy néma fejrázással válaszoltam.
-Holnap találkozunk - mondtam rekedt hangon,és nehezen feltápászkodtam a földről,majd elindultam a szobámba,ahol azonnal a szobámba siettem.Szipogva dobtam le magam az ágyra,és magamra húzva a takarót,kezdtem el sírni,és szenderültem álomba...

*Másnap reggel hétkor*

Erős fej fájással keltem fel reggel.Nem nagyon ment nekem a felülés,de hangos nyögdécselések árán,sikerült ülőhelyzetbe tápászkodnom magamat.Hirtelen megszólalt a telefonom,amit egyszerűen nyomtam ki,mert nem voltam kíváncsi Louis prédikálására kora reggel.Lassú,döcögős léptekkel mentem ki a konyhába,ahol egy bögre meleg kávét csináltam magamnak,és ezzel együtt leültem a nappaliban levő asztalhoz,és kinyitottam a napi újságot.Bár ne tettem volna...
A One Direction valamelyik tagja kórházban?
Állt a címlapon,amit azzal a lendülettel is csuktam össze,hiszen nem vagyok kíváncsi arra,hogy mit írnak róluk.Az ajtómon valaki elkezdett dübörögni,mire a reakcióm egy váll rándítás volt.Most csak annyit szerettem volna,hogy mindenki hagyjon békén,és egyedül maradjak egy kis ideig legalább.
-A kurva életbe Gwen!Nyisd ki azt a rohadt ajtót,mielőtt betöröm! - Hallottam meg Fearne ideges hangját,amire én unottan tápászkodtam fel és mentem az ajtó elé,amit kinyitottam.A két lány szinte beesett az ajtón. - Mégis mi történt? - Kérdezte idegesen.Gondolom meglátta a sírástól felduzzadt arcomat,ami nem volt valami bizalom gerjesztő.
-Jeremy - mondtam sírástól fojtott hangon. - Azt mondta,hogy az esküvő után,látni sem akar - motyogtam nehezen,és újra kitört belőlem a bőghetnék.Sírva borultam Camille vállára,aki együttérzően,de mégis döbbenten simogatta a hátamat.
-Mit keresett itt? - Kérdezte karba font karokkal Fear,mire én csak megvontam a vállamat.Miután nagyjából lecsillapodtam,elmondtam nekik mindent részletesen,Fearne újra megszólalt. - Sajnálom ami történt,biztosan nem úgy gondolta - mondta bizakodva.
-Fear,ismerem,és tudom,hogy komolyan beszélt - mondtam neki szipogva.
-Az lenne most a legjobb,ha kijönnél egy kicsit a levegőre,és elfelejtenénk ezt az egészet - mondta Cam,mire nehezen,de bólintottam egyet.Gyorsan beszaladtam a szobámba,ahol "átvedlettem" egy normálisabb ruhába,aztán kimentem hozzájuk.Kiléptünk a szobámból,és elindultunk ki a hotelből,de az aulában a srácok nagyban beszélgettek a bárpultnál,és mikor észrevettek minket,Camille elkezdett minket oda rángatni,amit egyikünk sem akart.
-Meg ne próbáld! - Morogta Fear a szőke hajú lánynak.
-Hidd el,először is sikerülni fog - nézett hátra kuncogva,amit egyikünk sem értett.
-Miért néz ki szörnyebben,mint általában? - Kérdezte Zayn rám mutogatva miközben a barátnőjét karolta át.
-Hagyd békén! - Mondta idegesen a fiúnak Camille,aki inkább csöndbe maradt.Harry egész végig az arcomat fürkészte,míg nem állt fel a helyéről,és sétált mellém,majd egyszerűen megfogta a karomat,és halló távolságon kívülre vitt a fiúktól.
-Mit akarsz? - Kérdeztem rekedt hangon tőle.
-Mi volt tegnap?Miért sírtál? - Kérdezte magyarázatot várva.
-Ez nem rád tartozik - mondtam fejemet rázva,de mielőtt visszamentem volna,újra visszarántott magához. - Engedj el! - Kezdtem rángatózni a kezei között.
-Addig nem,amíg el nem mondod - mondta komolyan.
-Miért akarod tudni? - Kérdeztem sóhajtva,és mikor látta rajtam,hogy feladom,elengedte a kezemet.
-Azért,mert segíteni szeretnék - mondta őszintén.
-Ezen már nem tudsz - ráztam meg a fejemet.Szó nélkül mentem vissza a többiekhez,akik fürkésző tekintettel néztek engem.Figyelmen kívül hagyva a srácokat,elővettem a telefonomat,és elkezdtem nézni a képeket,amiken Jeremyvel voltam rajta.Fearne szemforgatva kapta ki a kezemből a telefonomat. - Add vissza! - Kaptam utána,de nem reagált semmit,hanem csak nyomkodta tovább a telefont,amit kicsivel később visszaadott. - Mit csináltál? - Kérdeztem összehúzott szemekkel.
-Kitöröltem - vont vállat,mintha természetes lenne.Én a mondatára ledöbbentem. - Gwen,ő már nem lesz a régi - mondta fejét rázva.
-Ezt nem kellett volna - motyogta Cam a lánynak,és magához húzva vigasztalt.
-Elmondaná valamelyikőtök,hogy mi történt? - Kérdezte kíváncsian Liam.
-Tönkretetted a húgod életét - mondta gúnyosan Fearne.Amíg ők veszekedtek,én addig elgondolkoztam,aztán minden szó nélkül elindultam vissza a szobámba,amit senki sem értett. - Gwen,hova mész? - Kérdezte utánam kiabálva Fearne,de annyira ideges voltam,hogy nem válaszoltam.Amint felértem,gyorsan átöltöztem,és felkapva a telefonomat,megnyomtam a hívás gombot rajta.
-Austin?Kéne a segítséged...

A következő rész tartalmából

Sziasztok!:)

Arra gondoltam,hogy most egy kicsit "megleplek" titeket,azzal,hogy a következő rész néhány "darabját" írom le nektek,így kapta a címet ez is.:)) A kommenteitekre kíváncsi vagyok,amiket majd írjatok le,hogy szerintetek mi lesz majd.;)

XoXo Vicky

"-Ne mondj ilyet!Te is tudod,hogy nem úgy gondoltam - mondtam azonnal védekezve.

-Monicának megígértem,hogy elmegyek az esküvőjére - kezdett bele egy másik témába,amit nem értettem. - Miután vége az egész lagzinak,haza utazok Angliába,és nem szeretném többet tartani veled a kapcsolatot - mondta komoran..."

 "-Miért akarod tudni? - Kérdeztem sóhajtva,és mikor látta rajtam,hogy feladom,elengedte a kezemet.
-Azért,mert segíteni szeretnék - mondta őszintén.-Ezen már nem tudsz - ráztam meg a fejemet."



"-Elmondaná valamelyikőtök,hogy mi történt? - Kérdezte kíváncsian Liam.
-Tönkretetted a húgod életét - mondta gúnyosan Fearne."



"-Austin?Kéne a segítséged..."
 

31.fejezet: Heves viták,és az Ő szülinapja

Aloha!:D

Meghoztam a 31.fejezetet!:)) Nagyon örülök,és köszönöm azt a néhány kommentet ami jött az előző részhez!;) Akit érdekel a nemsokára kezdődő blogom,az szavazzon.A fejezethez kellemes olvasást kívánok!
U.I.: Kommentekbe mondjátok el,hogy szerintetek mi történhetett az emeleten,és,hogy Fearne múltját milyennek "találjátok".

Xoxo Vicky

A tüdőmet kiköpve rohantam a kórházhoz,ahová mikor beértem,azonnal a húgom kórterméhez siettem,ahol Fearne a telefonját szorongatva várt rám,és mikor meglátott,idegesen rejtette el a zsebébe a készüléket.

-Hol van?! - Kérdeztem a lányt aggodalmasan.

-Nem tudom!Csak a büfébe mentünk le,és mire visszaértünk már nem volt itt - mondta a részleteket hevesen gesztikulálva.

-Nem tudod,hogy hova mehetett? - Kérdeztem a hajamba túrva,de ő csak megrázta a fejét. - Nem kellett volna itt hagynom - mondtam magamat hibáztatva.

-Payne,most a te lelki depressziódra nem vagyok kíváncsi,hanem meg akarom találni a legjobb barátnőmet,és azért hívtalak ide - mondta morogva Fear. - Gondold végig.Mit mondott neked utoljára?Hova menne szívesen? - Kérdezte fürkésző tekintettel.

-Nem tudom,te beszélsz vele a legtöbbet - vontam vállat. - Camille hol van? - Kérdeztem értetlenül,mivel csak ő nem volt ott kettejük közül.

-Keresi Gwent,ahogyan én is,csakhogy most veled csevegek - mondta gúnyosan és beszállt a liftbe. - Hívj ha van valami hír róla - szólt oda utoljára,és bezárult a lift ajtaja.Gondolkozz Liam,hová mehetett...

*Gwendolyn Crine szemszöge*

Erőszakosan rángattam fel magamra a próbafülkében,egy leggings-et,de hetedik próbálkozásra,tudtam,hogy nem fogom tudni felhúzni a lábamra a kötés miatt,így leültem a fülkében levő székre,és összeszorított fogakkal elkezdtem letekerni a fáslit a lábamról,ami alatt,megláttam egy vékony csíkban összevarrt sebet,amire rászáradt vér tapadt rá.Megfogtam az út közben vett palackos vizemet,és egy kicsit öntöttem a kórházi pizsamámra,majd elkezdtem szépen,lassan tisztogatni a sebet.Mikor végeztem ezzel,végre valahára felvehettem magamra a nadrágot,így már csak félmeztelenül voltam az öltözőben,hiszen nem hiszem,hogy valami bíztató látványt nyújt,egy félig-meddig szétvert,és egy melltartó+leggings kombinációban álló lány.A gondolaton halkan felkuncogtam,majd magamra kaptam a bő pólót amit behoztam magammal,majd miután azt is felvettem,kiléptem a fülkéből,és gyorsan kifizettem a ruhákat,majd elindultam a hotel irányába.Félve húztam össze magam,és battyogtam el a szállodáig,majd mikor elértem odáig,megkönnyebbülten léptem át a hotel kapuit.Lehajtott fejjel sétáltam tovább,mikor nekiütköztem valakinek.

-Elnézést,nem figyeltem! - Kezdtem bele a védekezésbe,de az idegen csak ment tovább.

-GWENDOLYN LUCILLE CRINE! - Kiáltott oda nekem valaki,mire az egész aulában megfagyott a levegő.Abban a pózban maradtam,amiben voltam,és meg sem mertem mozdulni.Camille fortyogva a dühtől,ragadta meg a csuklómat,és fordított maga felé. - Neked teljesen elment az a maradék eszed?! - Kérdezte idegesen. - Maguknak lehet tovább menni - dörrent rá azokra az emberekre,akik minket baámultak.Mielőtt válaszolhattam volna a kérdésére,megragadta a felkaromat,és berángatott,a liftbe,ahol el sem eresztett.Szó nélkül vonszolt az egyik ajtóhoz,amin bekopogott,és mögötte megjelent egy kócos fejű Harold,aki annyira ledöbbent a látványomra,hogy meg sem bírt szólalni.Camille idegesen furakodott be az ajtón,mögötte magam után húzva engem.

-Te meg ... - kezdett bele Harry a faggatásomba,de Cam közbeszólt.

-Fogd be,és szólj a többieknek,hogy jöjjenek ide - morogta Camille,aki lelökött a kanapéra,és szigorú tekintettel hagyott ott a kanapén,majd a telefonját kezdte el nyomkodni. - Miért mentél el? - Kérdezte karba font karokkal,miután rám emelte a tekintetét a készülékből.

-Ezt inkább akkor kéne megvitatni,mikor már mindenki itt lesz - mondta Harry a falnak támaszkodva,és megrovó szemekkel nézett rám.Negyed óra múlva szinte betörték az ajtót,úgy érkeztek meg a többiek.Mindenki szikrázó szemekkel meredt rám,és mikor Liam megszólalhatott volna,egy éles hang közbeszólt.

-GWENDOLYN! - Hallottam meg Fearne iszonyatosan mérges hangját,amire összehúztam magam. - Nog te hebben gekregen het in je hoofd?Ben je gek?En als je gekwetst? /Mégis,hogy juthatott ez az eszedbe?!Normális vagy?!És ha bajod esik?!/ - Kérdezte hollandul.Na igen,ez a hátránya,ha az apja holland...

-Ik woon in,is het niet? /Élek nem?/ - Kérdeztem fejemet fogva,mert élesen nyilallt bele a fájdalom.

-Niet bespotten mij! /Ne gúnyolódj!/ - Mondta mérgesen. - Als u wilt dat alle,dus doe het nit! /Ha így akarod talán,ne így tedd!/ - Mondta fejét rázva,mire bennem felment a pumpa,és felpattantam a helyemről.

-Alcide is,laat het uit van dit! /Alcide-ot hagyd ki ebből!/ - Csattantam fel,mire megrogytam egy kicsit,hiszen a bordám újra sajogni kezdett. - Het is hem niet ging ik naar /Nem miatta tettem/ - ráztam meg a fejemet.

-Beszélnétek úgy,hogy mi is értsük? - Kérdezte Louis értetlenül.

-Shut up! /Fogd be!/ - Szóltunk rá egyszerre Fearral.

-Nem ő tehet erről - mutattam végig magamon,majd hozzátettem.: - És arról sem,hogy eljöttem!

-Akkor mi?Gwen te még nem vagy egészséges,fogd már fel!Kell neked a pihenés! - Magyarázta idegesen Camille.

-Nem érdekel!Ha én úgy érzem,hogy jól vagyok,akkor jól vagyok! - Mondtam határozottan.

-Ez nem így megy! - Rázta meg a fejét Fearne,majd a fiúkra nézett. - Húzzatok kifelé! - Mutatott a háta mögött levő ajtóra.

-Ez az én szobám,nem a tied!Te itt nem parancsolgathatsz! - Háborodott fel Harry,és oldalból már láttam,hogy Fearne kezdi szívni magát...

-Harry kérlek - néztem rá nagy szemekkel,mire kis habozás után,a fiúkkal együtt kimentek a szobából. - Szóval? - Néztem rájuk kérdőn.

-Gwen,elhisszük,hogy Al fontos neked,de a te egészséged is kockázatos ilyenkor! - Magyarázta Cam.

-Az egészségemnél is fontosabb az öcsém - motyogtam.

-Értsd már meg,hogy Alcide ... - kezdett bele Fearne,de a hangja elcsuklott.

-Nem!Alcide,él,csak még nem találtam meg! - Mondtam továbbra is belemagyarázva magamba a tényt.

-Gwen,nincs rá bizonyíték!Évek óta semmi! - Mondta fejét rázva.

-Arra sincs bizonyíték,hogy halott! - Mondtam ki nehezen a szavakat.

-Álljatok le! - Állt közénk Camille.

-És ha igen?Gwen,az élet nem csak kutatásokból szól!Alcide,talán azért nincs meg,mert meghalt! - Mondta felemelve a hangját.

-Azért mert Darcy ... - kezdtem bele,de félbe szakított.

-Ne gyere Darral!Ennek semmi köze hozzá! - Akadt ki teljesen Fearne,majd minden szó nélkül,kirohant a szobából.Idegesen túrtam bele a hajamba,és meredtem Fear után.

-Remélem mindent hallottatok - mondtam gúnyosan a srácoknak,akik egész végig az ajtóban hallgatóztak...

 

*Fearne Wright szemszöge*

 

Amint leértem a partra,leültem a homokba,és könnyes szemekkel néztem a tengert.Már tíz éve,hogy a baleset megtörtént,és most lenne tizenhat éves Dar...

 

2003.szeptember 04.

 

-Anya,Fear nem adja vissza a macimat! - Mondta anyunak duzzogva Darcy,amin elnevettem magam.

-Fearne!Add vissza a húgodnak a maciját! - Szólt hátra anya.Szemforgatva dobtam vissza a plüss állatot,amit megnyugodva ölelt át.

-Ez olyan igazságtalan!Nekem miért nincs macim? - Kérdeztem anyuékat mérgesen,mire apa nevetve pillantott hátra a vezető ülés mögül.

-Mert nem jöttél velem balettra - nyújtotta ki a nyelvét Dar.

-Mert rühellem a balettot - vágtam rá kapásból,és mikor Darcy nem figyelt,kikaptam a kezei közül a macit.

-Fearne!Add vissza,az az enyém! - Sikoltott fel rémülten.

-De én vagyok az idősebb! - Öltöttem rá a nyelvemet.

-Add ide! - Ugrált az ülésen a maci után,ami miatt apa nem látott tőlünk a visszapillantóból.

-Lányok üljetek le!Nem látok tőletek semmit! - Szólt ránk mérgesen,hátrafordulva hozzánk.

-Michael az útra figyelj! - Sikított fel anya ijedten,mire apa a kormányhoz visszatért,de akkor megcsúsztunk,és nekicsapódtunk a fának...A fények kezdtek elhomályosulni,a hangok egyre tompábbak lettek,és csak a tűzoltók,és a mentők szirénázására emlékszem,majd minden elsötétült.Egyszer csak gépek csipogását hallottam meg,ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet,és felébredtem.

-Látom felkelt,kisasszony - jött be egy kedves nővér mosolyogva. - Pihenjen vissza,a stressz árthat magának - mondta halványan mosolyogva.

-Anyukámék hol vannak? - Kérdeztem tőle,vékonyka hangom,csak úgy visszhangzott az üres kórteremben.Kérdésemre a nővér egy pillanatra megállt,majd  sóhajtva ült le az ágyam mellett levő székre.

-Tudod,az autó annyira erősen csapódott bele a fába,hogy elhunytak - mondta halkan.

-Darcy? - Kérdeztem könnyeimet visszafolytva.

-Ő is - mondta szomorúan. - De találtunk a helyszínen egy macit - nyújtotta át a plüss állatot,mire belőlem kitört a sírás.A tudat,hogy nincsenek a szüleim,és a húgom,szinte felemészt...

 

 Az emlékekre,sírva temettem az arcomat a kezeimbe,és úgy zokogtam tovább.
-Fearne! - Hallottam meg magam mögött egy megkönnyebbült hangot,de nem fordultam meg. - Fear minden oké? - Kérdezte Gwen lihegve.
-Futottál? - Kérdeztem szipogva.
-Igen - mondta kissé hörögve,és közben a bordáját fogta.Kis pihenés után,újra megszólalt. - Minden rendben? - Kérdezte átkarolva a vállamat.
-Hiányzik - motyogtam elfojtott hangon,mire megértően bólintott egy aprót. - Tudod,néha azt érzem,hogy én tehetek az egész balesetről - mondtam őszintén.
-Te is tudod,hogy nem igaz - mondta fejét rázva.
-Dehogyis nem!Ha nem lett volna az a rohadt játék,akkor a családom még mai napig egyben lenne! - Mondtam felháborodva,és éreztem,hogy egyre több könnycsepp szántja végig az arcomat.
-Fear,nem te tehetsz erről - mondta mérgesen.
-Inkább haltam volna én meg,mint a húgom - mondtam már-már szinte bőgve.
-Fearne,fejezd be!Erről nem te tehetsz! - Mondta idegesen.
-És ha igen?Gwen,neked van még egy öcséd,akiről semmit sem lehet tudni,Camnek a bátyja szintén homály,de én?Nekem senkim sem maradt!Csak hat éves volt - mondtam elkerekedett szemekkel.
-Fear,a húgod sem akarná ezt! - Mondta fejét rázva a barátnőm. - Menjünk vissza.Pihend ki magad - mondta felsegítve engem a homokból,és elindulhattunk visszafele a hotelba.
-Cam hol van? - Kérdeztem még mindig kissé szipogva,de egyben kíváncsian.
-Szerintem a szobájában dühöng,míg a fiúk Harryt ápolják - mondta elgondolkozva,mire megtorpantam.
-Mit csinált? - Kérdeztem ledöbbenve.
-Eltörte Harry orrát - vont vállat,amin elmosolyodtam.Igaz,hogy sosem bírtam Haroldot,de kicsit furdalt a bűntudat.
-Mert? - Kérdeztem kíváncsian,hiszen hármunk közül Camille az,aki a legnyugodtabb.
-Mert Harry téged kezdett szidni,amit Cam nem bírt elviselni - mondta egyszerűen,de szemeiben láttam,hogy izzik a harag.A miértjét hallva megnyugodtam,és már nem furdalt a bűntudat.Amint beértünk a hotelba,felmentünk a saját szobáinkba,de arra nem számítottam,hogy ami ott fog történni,maradandó emlék lesz...

30.fejezet: Megpróbálod,vagy elfutsz?

Hello!:))

Megjöttem a 30.résszel!:D Nagyon boldog vagyok,hiszen átléptük már a 6000-es nézettséget,amit köszönök nektek! <3 Arra a kérdésemre,"hogy mi lenne,ha nyitnék egy blogot?",válaszoltatok néhányan,hogy olvasnátok.:) Szóval már kezdem megalkotni a design-t,és ha készen vagyok,akkor kiírom nektek ide valahova,és akkor,akit érdekel,az nézzen be nyugodtan,nem harapok.:)) A résszel kapcsolatosan csak annyit,hogy a végén kommentben írjátok le a vélaményeteket,a történtekről...:) Kellemes olvasást! <3

XoXo Vicky

Lassan bólintottam egyet,mire a nővérke kissé értetlen arccal ment ki,és hívta be a látogatóimat.Amint megláttam Liamet az ajtóban,egyre nehezebben vettem a levegőt,és húztam összébb magamat.Fearne keményen nézett végig rajtuk,míg Camille aggódva fürkészett engem.Nagy levegő vétel után kifújtam a levegőmet.

-Mit kerestek itt? - Kérdeztem halkan Liamet és a többieket,akik kérdésem hallatára meglepődtek,de nem válaszoltak. - Nem kérdezem mégegyszer! - Emeltem fel a hangomat.

-Gwen mi csak jöttünk meglátogatni - motyogta lehajtott fejjel Louis a bátyám helyett.Szúrósan néztem a fiúra,aki inkább csöndben maradt.

-Menjetek innen el! - Dörrentem rájuk idegesen,mire mindenki kiment,kivéve Liamet. - Nem hallottad?!Húzzál innen el! - Mondtam fortyogva a dühtől,de egy tapodtat sem mozdult.

-Gwen el sem tudod hinni,hogy én mennyire sajnálom,hogy ez történt veled! - Szólalt meg végre.

-Engem nem kell sajnálni!Főleg nem neked! - Mondtam szánakozó tekintettel.

-Gwen ... - kezdett volna bele,de újból félbe szakítottam.

-Nem!Te hallgass végig! - Csattantam fel újból. - Tudod,hogy milyen érzés ez?!Hogy milyen,mikor újra,meg újra a földbe tipornak,és te nem tehetsz semmit?! - Kérdeztem kiakadva,és éreztem,hogy egyre több könnycsepp gyűlik a szemembe. - Nem!Szart sem tudsz az életről! - Mondtam könny áztatta arccal,mire felkapta a fejét. - Neked mindened megvolt!A pénz,hírnév,szerető család.Úgyhogy fogalmad sem lehet,hogy milyen is az élet! - Töröltem meg az arcomat.

-Az én életem sem tökéletes - mondta nagyot nyelve,de én csak egy fejrázással reagáltam le.

-Igazad van,Geoff sosem foglalkozott,és nem is fog foglalkozni a családdal - mondtam gúnyosan,majd folytattam. - De nekem egész életemben menekülnöm kellett - mondtam komoran,majd a szemébe néztem. - Ha már testvérnek nem vagy jó,akkor egy szívességet próbálj meg megtenni - komolyodtam el,és kíváncsian várta a kérésemet. - Ha betöltöm a huszonegyet,akkor minden kapcsolatot meg kell szakítasz velem,és nem keresel többet - mondtam neki.

-Nem! - Vágta rá azonnal. - Ilyet nem kérhetsz!A húgom vagy!Felelősséggel tartozom érted! - Emelte fel a hangját.

-A húgod vagyok?!Akkor hol voltál az elmúlt években?! - Kérdeztem egyre hangosabban.

-Akkor még azt sem tudtam,hogy van egy húgom! - Mutatott rá a tényre,aztán nyugodtabban folytatta. - Csak adj egy utolsó esélyt,hogy bebizonyítsam,igenis fontos vagy nekem - nézett rám kérlelően.

-Lehetetlent kérsz - ráztam meg a fejemet. - Most viszont mehetsz - mutattam az ajtó irányába,és mikor odaért,hozzá tettem.: - És nem szeretném,ha meglátogatnátok,amíg a kórházban vagyok - mondatom hallatára ledöbbent,majd némi tétovázás után kilépett a szobámból,és Liamet a két barátnőm váltotta fel. - Ne kíméljetek - mondtam felemelt karokkal látva ideges arcukat.

-Te teljesen meghibbantál? - Kérdezte felháborodva Fearne.Meg kell kérdeznem majd a nővéreket,hogy nem egy hang szigetelt szobába toltak-e be...Kérdésére értetlenül néztem fel rá. - Komolyan gondoltad?Mióta vagy ilyen? - Kérdezte kiakadva,de látva a tekintetemet,inkább legyintett egyet,és az ablakhoz sétált,majd némán meredt ki azon.Camre néztem,aki belekezdett a magyarázkodásba.

-Liam összefoglalta röviden,hogy mit mondtál neki - mondta óvatosan,amire nekem a reakcióm egy szemforgatás volt. - Gwen,te nem ilyen voltál - rázta meg a fejét - mindig megoldottad a problémáidat,és nem adtad fel,csak úgy - mondta őszintén,amiben talán igaza volt. - Ne hozz gondolkodás nélkül döntéseket,csak mert nem fontoltad meg azokat jól - mondta.

-Camille,belefáradtam az örökös üldözésbe - mondtam fejemet csóválva. - Nem szeretnék több ilyenbe belekeveredni,de ez Liam mellett lehetségesnek tűnik - mondtam hevesen gesztikulálva.

-Gwen,az életed normális,csak el kell fogadnod,a múltadat! - Mondta mérgesen Camille.

-De nem tudom - ráztam meg a fejemet.

-Akkor most dönts - fordult felém az ablakból hirtelen Fearne,mire kérdőn néztem rá. - Vagy megpróbálod elfogadni,és együtt élni a tudattal és Liammel,vagy elmenekülsz a problémáid elől - mondta komolyan.Látva az arcomat újra megszólalt. - Szerintem gondold végig - komolyodott el újból,majd Camillera nézve,kiléptek együtt az ajtón,ezzel engem egyedül hagyva a gondolataimmal.

 

*Liam Payne szemszöge*

 

Dühösen,de egyben csalódottan trappoltam végig az aulán,egészen a liftig,és mire odaértem beszálltam a liftbe,aminek ajtaja lassan csukódott össze.A hajamba túrva dőltem a falnak,és meredtem magam elé.Megbántottnak éreztem magam,hiszen hiába próbálkozok,Gwen sosem fog megbocsátani nekem,amit el kell fogadnom.Sóhajtva szálltam ki a felvonóból,és keresgéltem a zsebemben a kártya formájú kulcsot,amivel egy kis idő múlva bejutottam a lakosztályba,ahol azonnal a konyha irányába mentem.Éppen a pohár vizemet kortyolgattam,mikor a telefonom megcsörrent.Unottan pillantottam le a képernyőre,de mikor megláttam,még a vizet is kiköptem a számból,annyira meglepődtem.

-Mit akarsz? - Vettem fel minden kedvesség nélkül a készüléket.

-Gwen,hogy van? - Kérdezte apám a vonal tulsó oldalán.

-Jobban a körülményekhez képest - mondtam morogva. - Még mit akarsz tudni róla? - Kérdeztem fújtatva.

-Liam tényleg sajnálom,hogy nem tudok elmenni,de ... - próbált magyarázkodni,de közbe szóltam.

-De a munkád fontosabb,mint a családod - forgattam meg a szemeimet.

-Te is tudod,hogy nem így van!Csak egyszerűen kell a pénz - mondta nyomatékosan.

-Talán Gwennek tényleg igaza van.Neked sosem volt fontos a családod - mondtam fejemet megrázva,és minden szó nélkül kinyomtam a telefonomat,amit visszadobtam az asztalra.Mielőtt újra ihattam volna a poharamból,ismét megcsörrent a telefonom,amin egy ismeretlen szám villogott. - Igen? - Kérdeztem unottan.

-Liam,azonnal gyere ide a kórházba! - Hallottam meg Fearne ziháló hangját.

-Honnan van meg a számom? - Kérdeztem értetlenül.

-Az mindegy! - Mordult rám. - Inkább gyere a kórházba! - Mondta idegesen.

-Minek?Gwen azt mondta,hogy ne látogassuk meg - mondtam vállamat megvonva,miközben a vizembe kortyoltam éppen bele.

-Liam,Gwen eltűnt! - Mondta ki ezt a néhány szót,mire annyira ledöbbentem,hogy félrenyeltem,így fulladozni kezdtem. - Liam,itt vagy? - Kérdezte értetlenül Fearne a vonal másik oldaláról.

-Mi az,hogy eltűnt?! - Kérdeztem felcsattanva,és már az ajtót zártam be.

-Úgy,hogy nincs itt!Gyere vissza,és mindent megmagyarázok - tette le a telefont,én pedig dühösen értem le az aulába,ahol nagyon zajlott az élet.A hotel előtt egy taxi állt,így abba beültem,és lediktáltam a sofőrnek a címet,mire az bólintott és elindult a kórház irányába,mikor hirtelen megállt a kocsi.

-Ez mi? - Kérdeztem értetlenül a sofőrt.

-Dugóba keveredtünk.Elnézést,de eltarthat talán fél óráig,vagy több ideig is - mondta sajnálkozva.Idegesen rántottam ki a zsebemből egy köteg pénzt,amit az anyós ülésre tettem le. - Hova megy? - Kérdezte értetlenül kihajolva az ablakon.

-Megkeresem a húgomat - mondtam neki hátra sem nézve,és az autók között szlalomozva futottam egészen a kórházig...

Fontos!

Sziasztok!

Mint látjátok,nem résszel jöttem hanem mással,ami minden bloggernek/bloggerinának szól!
Az egyik bloggerina,kiírt egy fontos dolgot,ami minden feliratkozónak,és írónak fontos lehet!
Tehát légyszíves olvassátok el,az utolsó bejegyzést.

XoXo Vicky

29.fejezet: Csak rosszabb...

Jó estét!:D

Ahogyan megígértem,meghoztam a 29.fejezetet(!).Kíváncsi vagyok a tippetekre,hogy szerintetek kik lehetnek azok az emberek a végén.Viszont lenne Hozzátok egy kérdésem...
Mit szólnátok,egy újabb bloghoz?Természetesen ez ugyanúgy folytatódna,és rendszeresen írnám.:)
Azért kérdezlek titeket,mivel ti vagytok azok,akik bíztatnak az írásban.Így ha képesek lennétek elviselni egy újabb blogot tőlem,akkor szívesen megnyitom a kapuit a blognak.
Röviden a blogról:

• Az is 1D fanfic lenne.
• Ezt írom mellette,tehát nem lesz "elhanyagolva".
• Tőletek függ,hogy bele kezdjek-e,vagy inkább hagyjam az egészet.:)

XoXo Vicky

 

Idegesen néztem be az ablakon,be a kórterembe,ahol Gwent vizsgálták.Már kezdett sötétedni,így Rosalinda elment,és már csak mi maradtunk itt.Az orvos miután kijött,megnyugtatóan mosolygott rám,és elment a többi beteghez.Villám sebességgel mentem be Gwennyhez,aki ugyanúgy feküdt,mozdulatlanul.

-Miért nem mozdul? - Kérdezte hisztérikusan Camille.Kérdésére mielőtt válaszolhattunk volna,egy halk nyöszörgést hallottunk meg,mire mindenki oda kapta a fejét. - Gwen minden rendben? - Hajolt oda hozzá Cam idegesen,és segített neki felülni az ágyban,amit Gwen egy fájdalmas nyögéssel díjazott.A húgom,ahelyett,hogy megszólalhatott volna az ágy melletti tálra kezdett el mutogatni,amit Fearne azonnal a kezébe nyomott.Gwen szó nélkül kiadott magából mindent,de ahogyan abbahagyta,kezdhette újból.Camille a rémülettől lefehéredett,és a szája elé kapva ment hátrébb.

-Camille!Mi az? - Kérdezte Fearne mérgesen a lányt.

-Vér - motyogta döbbenten Cam,miközben Gwendolynra mutogatott.

-Hívjátok az orvost! - Kiáltott ránk Fearne idegesen,ahogyan meglátta a tálban levő hányást,aminek a nagyobb része tényleg vérből állt.Szó nélkül rontottam ki a szobából,egyenesen a folyosón levő orvoshoz,és rángattam be a karjánál fogva,ahol szó nélkül kiküldött minket. - Camille!Nyugodj le! - Szólt rá a lányra,aki még mindig hulla sápadt arccal nézett maga elé.

-Mi a baja? - Kérdezte Harry felvont szemöldökkel.

-Nem bírja a vér látványát - válaszolt a fiúra sem nézve Fear,és közben Cam kezébe nyomott egy üveg vizet,amit egy pillanat alatt lehúzott.Idegesen néztem az ajtót,ami néhány perc alatt kinyílt,és megjelent mögötte az orvos.

-Mi a probléma? - Kérdeztem azonnal.

-Miss Crine-nak a tüdejébe jutott egy kis vér,ami miatt felébredt,és hányni kezdett - vázolta a helyzetet,fel sem nézve a papírjaiból,majd komolyan nézett rám. - Az a szerencséje,hogy felkelt.Vannak betegek,akik még felkelni sem tudnak,és álmukban hánynak,így azok sajnálatos módon életüket vesztik - mondta komoran. - Miss Crine ébren van,de ne izgassák fel,mert még nincs abban az állapotban - mondta már egy apró mosollyal az arcán.

-Menjetek haza - szólalt meg hirtelen Fearne,amire mindannyian ledöbbenve meredtünk a lányra. - Ha meglát titeket,akkor nagy a valószínűsége,hogy nem lesz nyugodt állapotban - magyarázta sóhajtva,amit elismertünk.

-Hívj,ha valami van vele - néztem a szemébe,és egy kis hezitálás után végül bólintott,így magukra hagyva a beteggel,és Cammel.

 

*Gwendolyn Crine szemszöge*

 

Émelyegve próbáltam felülni a kényelmetlen ágyban,de a bordámba,és a combomba nyilaló fájdalom valahogyan nem engedte ezt.

-Várj! - Szaladt oda hozzám Camille,ahogyan meglátta a szerencsétlenkedésemet,és segített felültetni. - Jobban vagy? - Kérdezte nagy szemekkel tőlem,amin elmosolyodtam,majd megszólaltam.

-Igen - mondtam halkan és egy hangos torok köszörülés után újra megszólaltam. - Fear? - Kérdeztem értetlenül.

-A büféssel veszekszik,hogy nyissa ki a büfét - mondta mosolyogva,amin halkan felkuncogtam. - Fáj valamid? - Kérdezte komolyabban.

-Szétrobban a fejem,és a bordám meg a lábam is nagyon fájnak - panaszoltam neki,mikor hirtelen kicsapódott az ajtó,és megláttuk mögötte a zilált hajú Fearnet,aki egy Mc Donald's-os zacskóval a kezében ült le az ágy jobb oldalára. - Köszönöm - néztem rá hálásan,és neki is estem a zacskó tartalmának kiürítéséshez,amit nevetve figyeltek. - A srácok? - Kérdeztem kíváncsian tele szájjal.

-Haza küldtem őket.A doki azt mondta,hogy nem szabad felizgatnod magad,ahhoz még túl korai lenne - mondta magyarázkodva Fearne.

-Fear,vagyok elég jól ahhoz,hogy lássam őket - ráztam meg a fejemet.

-Gwen,most tértél magadhoz!Ez nem úgy megy,ahogyan te mondod! - Mondta szigorúan Camille,amit Fear helyeselve bólogatott.

-De jól vagyok! - Mondtam felcsattanva,aztán szenvedve kaptam a bordámhoz,ami nagyon sajgott a fájdalomtól.A lányok hitetlenül néztek rám,mire mérgesen forgattam meg a szemeimet,aztán megkérdeztem azt,ami a legjobban érdekelt. - Hogy kerültem ide?
-Nem emlékszel rá? - Kérdezett vissza döbbenten Fearne,mire csak megráztam a fejemet.
-Addig emlékszem,hogy ittam,és azt hiszem,hogy találkoztam Louis-val,onnantól pedig képszakadás - mondtam elmerengve.
-Tehát akkor Tomra emlékszel - mondta sóhajtva Fear.
-Ugye nincs itt? - Kérdeztem félve,és éreztem,hogy a végtagjaim kezdenek elgyengülni.
-Nincs!És ha rajtunk múlik,akkor nem is lesz! - Mondta ígérkezve Camille.Megnyugodva dőltem vissza az ágyba,és merültem mély álomba.

*Hajnali 5 óra körül*

Fájdalmasan nyöszörögve próbáltam felülni az ágyban,de végül sikerült.Körbepillantva láttam a lányokat,ahogyan nagyban alszanak,de a pózokat látva,halkan felkuncogtam.Fearne két széket összetolva aludta az igazak álmát,míg Camille az éjjeli szekrényem felét elfoglalva a fejével.Nehezen kúsztam az ágy szélére,ahol szintén nehezen egyenesedtem ki.A bal lábamat könnyedén tudtam a földre tenni,de a jobbal már nem ment ilyen egyszerűen.A fogaimat összeszorítva álltam a lábamra. - Azt a kurva ...! - Káromkodtam halkan,figyelve arra,hogy a lányok ne keljenek fel,és hála az égnek,nem ébredtek fel.A bal bordámhoz szorítottam a jobb kezemet,és a súlyomat a bal lábamra helyeztem.Nehezen,de végül kibicegtem a folyosóra,az infúziós állvánnyal együtt.Félve pillantgattam körbe,nehogy összefussak valamelyik orvossal,vagy nővérrel.Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt,mikor rájöttem,hogy nincsen senki a kihalt folyosón.Lassú léptekkel sétáltam végig a folyosón,míg nem nyilalt a fejembe egy hang.Ugyan olyan vagy mint az anyád!Visszhangzottak a fejembe Tom szavai.Szeretlek!Jött egy hang apámtól,mintha a közelemben lett volna,így kérdőn néztem körbe,de rajtam kívül senkit sem láttam.Sose legyél olyan naiv,mint amilyen én voltam Geoffal.Ígérd meg Gwen,kérlek!Mondta anyám könyörögve,ezzel visszaemlékezve arra a napra,mikor vele maradtunk.Gwen,a kezelések nem mindig segítenek,valakinek csak meghosszabbítja az életét,de Nicole szervezete nem volt eléggé erős ahhoz,hogy legyőzze a betegséget.Sajnálom.Mondta anya orvosa,mire idegesen túrtam bele a hajamba,mikor megéreztem az alvadt vért a hajamba ragadva,ami miatt mégjobban megijedtem.
-Jézusom!Te mit keresel itt? - Hallottam meg egy dühös hangot mögülem,amire lassan tudtam megfordulni,és szembe találtam magam egy gyilkos tekintetű Camilleval.Gyors léptekkel sietett hozzám,és fogta meg oldalról a derekamat,mire én a karomat nehezen,de a vállán átdobtam,így rátámaszkodva a szőkére. - Mégis,hogy képzelted ezt? - Kérdezte fújtatva,miközben még mindig vissza fele tartottunk.
-Kellett a mozgás - motyogtam szemlesütve.
-Gwen,gondolj már néha az egészségedre is! - Mondta rámdörrenve,ahogyan benyitottunk a kórtermembe,de senkit sem találtunk ott. - Remek!Gondolom Fearne is téged keres - mondta morogva,és sóhajtva segített az ágyra mászásomba.
-Cam!Sehol sem tal ... - kezdett bele egy hang,amire odakaptuk a fejünket,és megláttuk Feart. - Látom megtaláltad - könnyebbült meg amint meglátott. - Hol voltál te eszement? - Kérdezte mérgesen.
-Mozgás hiány - legyintettem semmit mondóan,majd rájuk néztem. - Adjatok egy tükröt - nyújtottam feléjük a kezemet,a tárgyért.
-Gwen,inkább pihenj vissza - mondta Camille nagyot nyelve.
-Nem kérem mégegyszer - hördültem fel,és Fearne enyhén remegő kezekkel adta át a kért tárgyat,amit azonnal kikaptam a kezéből és belenéztem,de a látványtól még a számat is eltátottam.A szemeim kék-zöld foltban virítottak,és a sminkem is elkenődött.A szám összevarrva,és rászáradt vérrel nem volt valami szép látvány.A fejemet kicsit oldalra fordítottam,hajamat felemeltem,és megláttam egy  hatalmas vörös foltot,ami egy újabb varratot takart.Lemeredve ejtettem ki a kezemből a tükröt,és néztem magam elé üveges tekintettel.
-Gwen ... - kezdett bele Fearne,de az ajtó hirtelen kinyílt,és megjelent mögötte egy középkorú nő.
-Miss Crine,látogatói jöttek - mondta mosolyogva,én pedig meg sem tudtam szólalni...

28.fejezet: Ilyenkor derül ki,hogy ki is a családod valójában

Tádááám!:))

Mint ahogyan ígértem,ma jövök még egy vagy talán még két résszel jövök,és mivel kommenteltetek az előzőhöz,így meghoztam a 28.-at.:)) Ha erre is összegyűlik néhány komment hozom a 29.-et,de ez is csak rajtatok múlik.;) Kellemes olvasást kívánok!:)

XoXoVicky

*Liam Payne szemszöge*

 

-Liam!Liam kelj fel! - Rázogatta a vállamat valaki,mire azonnal kipattantak a szemeim,de látva az illetőt,unottan tápászkodtam fel a székről. - Jó reggelt! - Vigyorgott rám Louis,de valahogy nem voltam humoromnál.Ránéztem az ágyon fekvő lányra,aki még mindig mozdulatlanul feküdt,és a mellkasa egyenletesen hullámzott.

-Uraim,megkérhetném Önöket,hogy fáradjanak ki,amíg a vizsgálat tart? - Kérdezte együttérző mosollyal az orvos.Sóhajtva mentünk ki a teremből,és vártuk meg,míg meg nem születik az eredmény.

-Zayn hol van? - Kérdeztem értetlenül a fiúkat,már nem mintha annyira bántana a tudat,hogy nincs itt a mi rosszfiúnk,de azért jól esett volna,ha legalább mondjuk idejön,vagy küld legalább egy sms-t.Kérdésemre a fiúk kínosan néztek össze.

-Perrievel van - motyogta Harry alighallhatóan,mire nekem kezdett felforrni az agyvizem.Dühösen vettem elő a telefonomat,de mielőtt elindíthattam volna a hívást,Hazza rámszólt. - Hagyd!Nem éri meg! - Rázta meg a fejét,és igazat adva neki visszatettem a készüléket a zsebembe.

-Van valami jó hír? - Kérdeztem aggodalmasan az orvost,aki éppen akkor lépett ki Gwen kórterméből.

-Változatlan az állapota - mondta egyszerűen. - Fel fog épülni,ne aggódjon - mosolyodott el bíztatóan,és otthagyott minket.

-Elmenne valamelyikőtök Gwennek ruháért? - Szólaltam meg csendesen,intézve a szavaimat a lányoknak,akik közül Cam bólogatni kezdett.Néhány perc múlva indultam volna vissza Gwenhez,mikor Danielle utánam szólt.

-Liam,tedd rendbe magad,aztán visszamehetsz hozzá - mondta mosolyogva,és a kezembe nyomott egy rakás ruhát,amit a szállodából hozott el.Szó nélkül mentem be a kórházi fürdőszobába,ahonnan villám sebességgel jöttem ki,és indultam vissza,mikor meghallottam egy hangos trappolást,majd ahhoz tartozó spanyol hangokat.A folyosó végén megjelent Rosalinda,és egy alacsonyabb hullámos fekete hajú nő.Idegesen jöttek oda hozzánk,és kezdtek neki a kérdéseknek.

-Mi történt? - Tette fel a legfontosabb kérdést,egyszerre a két lány,mire Fearne elkezdett magyarázkodni.A végére csak rosszallóan rázták meg a fejüket,de aztán mikor meghallották,hogy mi baja esett,rögtön aggódni kezdtek az állapotáért.

-Geoff hol van? - Kérdezte Rosa összevont szemöldökkel,mintha nem értene valamit.

-Otthon van - motyogtam kellemetlenül,ami nem igazán tetszett Rosalindának.

-Semmit sem változott az a disznó - morogta az alacsonyabbik,akit még senki sem ismert.

-Monica! - Szólt rá a lányra Ro. - Ne haragudjatok a viselkedése miatt! - Szabadkozott Rosalinda. - Ő itt Monica húgom,akinek lesz az esküvője - mutatta be a mellette álló spanyol lányt,aki megejtett felénk egy apró mosolyt,majd azonnal hozzám fordult.
-Te vagy Liam,igaz? - Kérdezte hirtelen,mire értetlenül,de bólintottam. - Tényleg olyannak nézel ki,mint aminek Gwen leírt - mondta kuncogva.
-Képzelem mit mondhatott - motyogtam szemlesütve.
-Az esküvőt néhány nappal elhalasztottam - törte meg a csendet,mire mindenki ledöbbent,kivéve Rosalindát,aki egyetértően bólogatott. - Gwen egészségügyi állapota fontosabb - magyarázkodott továbbra is,ami jól esett.
-Be lehet menni? - Kérdezte Rosalinda,az ajtóra nézve,amire bólintottam egyet,és szó nélkül ment be a szobába.A kis ablakon láthattuk,hogy Rosa leül az ágy mellé,és megfogta Gwendolyn kezét,majd másik kezébe,az arcát temeti,és elkezd rázkódni a válla.Fejemet rázva néztem Monicára,aki a könnyeit már akkor letörölte,mielőtt bárki láthatta volna azokat.
-Ilyenkor derül ki,hogy ki is a családod valójában - mondta sóhajtva,majd a barátnőmre,és Elre nézett. - Örülök,hogy megismerhettelek titeket!Bár nem így kellett volna - húzta el a száját,utalva a helyzetre,aztán szorosan magához húzta a két lányt.Mikor Rosa kijött,a helyét Monica váltotta fel.Halkan nyitott be a kis szobába,ahol amint meglátta Gwent,közelebb ment hozzá,és sírva borult le a székre.Amikor a spanyol páros közül,csak Rosalinda maradt ott,mert nem akart elmenni innen.Mikor bementem Gwenhez,fájó szívvel sóhajtottam fel,majd ültem le a kényelmetlen kis székre.Az ajtó nyikorgásásra felkaptam a fejemet,de csak Rosa megnyugtató tekintetével találtam szembe magam.
-Csak én vagyok az - mosolygott kedvesen,és leült velem szembe,Gwendolyn jobb oldalára.
-Annyira rossz így látni - motyogtam üveges tekintettel.
-Elhiszem,de te is tudod,hogy fel fog épülni - mondta bíztatóan,bár szerintem még ő sem volt biztos abban. - Beszéltem az orvossal - mondta komolyan,ami látszólag felkeltette az érdeklődésemet. - Ma vagy talán holnap fel kellene kelnie - mosolyodott el halványan,mire nekem a szemeim tenisz labda nagyságúak lettek.A szavak a torkomon akadtak,de mikor megszólaltam,hálásan pillantottam Rosalindára.
-Köszönöm - mondtam neki őszintén.Hálálgatásomat a gép egyre gyorsabban csipogó hangja szakította félbe,amire mindketten oda kaptuk a tekintetünket,de Gwen meg sem mozdult...