30.fejezet: Megpróbálod,vagy elfutsz?

Hello!:))

Megjöttem a 30.résszel!:D Nagyon boldog vagyok,hiszen átléptük már a 6000-es nézettséget,amit köszönök nektek! <3 Arra a kérdésemre,"hogy mi lenne,ha nyitnék egy blogot?",válaszoltatok néhányan,hogy olvasnátok.:) Szóval már kezdem megalkotni a design-t,és ha készen vagyok,akkor kiírom nektek ide valahova,és akkor,akit érdekel,az nézzen be nyugodtan,nem harapok.:)) A résszel kapcsolatosan csak annyit,hogy a végén kommentben írjátok le a vélaményeteket,a történtekről...:) Kellemes olvasást! <3

XoXo Vicky

Lassan bólintottam egyet,mire a nővérke kissé értetlen arccal ment ki,és hívta be a látogatóimat.Amint megláttam Liamet az ajtóban,egyre nehezebben vettem a levegőt,és húztam összébb magamat.Fearne keményen nézett végig rajtuk,míg Camille aggódva fürkészett engem.Nagy levegő vétel után kifújtam a levegőmet.

-Mit kerestek itt? - Kérdeztem halkan Liamet és a többieket,akik kérdésem hallatára meglepődtek,de nem válaszoltak. - Nem kérdezem mégegyszer! - Emeltem fel a hangomat.

-Gwen mi csak jöttünk meglátogatni - motyogta lehajtott fejjel Louis a bátyám helyett.Szúrósan néztem a fiúra,aki inkább csöndben maradt.

-Menjetek innen el! - Dörrentem rájuk idegesen,mire mindenki kiment,kivéve Liamet. - Nem hallottad?!Húzzál innen el! - Mondtam fortyogva a dühtől,de egy tapodtat sem mozdult.

-Gwen el sem tudod hinni,hogy én mennyire sajnálom,hogy ez történt veled! - Szólalt meg végre.

-Engem nem kell sajnálni!Főleg nem neked! - Mondtam szánakozó tekintettel.

-Gwen ... - kezdett volna bele,de újból félbe szakítottam.

-Nem!Te hallgass végig! - Csattantam fel újból. - Tudod,hogy milyen érzés ez?!Hogy milyen,mikor újra,meg újra a földbe tipornak,és te nem tehetsz semmit?! - Kérdeztem kiakadva,és éreztem,hogy egyre több könnycsepp gyűlik a szemembe. - Nem!Szart sem tudsz az életről! - Mondtam könny áztatta arccal,mire felkapta a fejét. - Neked mindened megvolt!A pénz,hírnév,szerető család.Úgyhogy fogalmad sem lehet,hogy milyen is az élet! - Töröltem meg az arcomat.

-Az én életem sem tökéletes - mondta nagyot nyelve,de én csak egy fejrázással reagáltam le.

-Igazad van,Geoff sosem foglalkozott,és nem is fog foglalkozni a családdal - mondtam gúnyosan,majd folytattam. - De nekem egész életemben menekülnöm kellett - mondtam komoran,majd a szemébe néztem. - Ha már testvérnek nem vagy jó,akkor egy szívességet próbálj meg megtenni - komolyodtam el,és kíváncsian várta a kérésemet. - Ha betöltöm a huszonegyet,akkor minden kapcsolatot meg kell szakítasz velem,és nem keresel többet - mondtam neki.

-Nem! - Vágta rá azonnal. - Ilyet nem kérhetsz!A húgom vagy!Felelősséggel tartozom érted! - Emelte fel a hangját.

-A húgod vagyok?!Akkor hol voltál az elmúlt években?! - Kérdeztem egyre hangosabban.

-Akkor még azt sem tudtam,hogy van egy húgom! - Mutatott rá a tényre,aztán nyugodtabban folytatta. - Csak adj egy utolsó esélyt,hogy bebizonyítsam,igenis fontos vagy nekem - nézett rám kérlelően.

-Lehetetlent kérsz - ráztam meg a fejemet. - Most viszont mehetsz - mutattam az ajtó irányába,és mikor odaért,hozzá tettem.: - És nem szeretném,ha meglátogatnátok,amíg a kórházban vagyok - mondatom hallatára ledöbbent,majd némi tétovázás után kilépett a szobámból,és Liamet a két barátnőm váltotta fel. - Ne kíméljetek - mondtam felemelt karokkal látva ideges arcukat.

-Te teljesen meghibbantál? - Kérdezte felháborodva Fearne.Meg kell kérdeznem majd a nővéreket,hogy nem egy hang szigetelt szobába toltak-e be...Kérdésére értetlenül néztem fel rá. - Komolyan gondoltad?Mióta vagy ilyen? - Kérdezte kiakadva,de látva a tekintetemet,inkább legyintett egyet,és az ablakhoz sétált,majd némán meredt ki azon.Camre néztem,aki belekezdett a magyarázkodásba.

-Liam összefoglalta röviden,hogy mit mondtál neki - mondta óvatosan,amire nekem a reakcióm egy szemforgatás volt. - Gwen,te nem ilyen voltál - rázta meg a fejét - mindig megoldottad a problémáidat,és nem adtad fel,csak úgy - mondta őszintén,amiben talán igaza volt. - Ne hozz gondolkodás nélkül döntéseket,csak mert nem fontoltad meg azokat jól - mondta.

-Camille,belefáradtam az örökös üldözésbe - mondtam fejemet csóválva. - Nem szeretnék több ilyenbe belekeveredni,de ez Liam mellett lehetségesnek tűnik - mondtam hevesen gesztikulálva.

-Gwen,az életed normális,csak el kell fogadnod,a múltadat! - Mondta mérgesen Camille.

-De nem tudom - ráztam meg a fejemet.

-Akkor most dönts - fordult felém az ablakból hirtelen Fearne,mire kérdőn néztem rá. - Vagy megpróbálod elfogadni,és együtt élni a tudattal és Liammel,vagy elmenekülsz a problémáid elől - mondta komolyan.Látva az arcomat újra megszólalt. - Szerintem gondold végig - komolyodott el újból,majd Camillera nézve,kiléptek együtt az ajtón,ezzel engem egyedül hagyva a gondolataimmal.

 

*Liam Payne szemszöge*

 

Dühösen,de egyben csalódottan trappoltam végig az aulán,egészen a liftig,és mire odaértem beszálltam a liftbe,aminek ajtaja lassan csukódott össze.A hajamba túrva dőltem a falnak,és meredtem magam elé.Megbántottnak éreztem magam,hiszen hiába próbálkozok,Gwen sosem fog megbocsátani nekem,amit el kell fogadnom.Sóhajtva szálltam ki a felvonóból,és keresgéltem a zsebemben a kártya formájú kulcsot,amivel egy kis idő múlva bejutottam a lakosztályba,ahol azonnal a konyha irányába mentem.Éppen a pohár vizemet kortyolgattam,mikor a telefonom megcsörrent.Unottan pillantottam le a képernyőre,de mikor megláttam,még a vizet is kiköptem a számból,annyira meglepődtem.

-Mit akarsz? - Vettem fel minden kedvesség nélkül a készüléket.

-Gwen,hogy van? - Kérdezte apám a vonal tulsó oldalán.

-Jobban a körülményekhez képest - mondtam morogva. - Még mit akarsz tudni róla? - Kérdeztem fújtatva.

-Liam tényleg sajnálom,hogy nem tudok elmenni,de ... - próbált magyarázkodni,de közbe szóltam.

-De a munkád fontosabb,mint a családod - forgattam meg a szemeimet.

-Te is tudod,hogy nem így van!Csak egyszerűen kell a pénz - mondta nyomatékosan.

-Talán Gwennek tényleg igaza van.Neked sosem volt fontos a családod - mondtam fejemet megrázva,és minden szó nélkül kinyomtam a telefonomat,amit visszadobtam az asztalra.Mielőtt újra ihattam volna a poharamból,ismét megcsörrent a telefonom,amin egy ismeretlen szám villogott. - Igen? - Kérdeztem unottan.

-Liam,azonnal gyere ide a kórházba! - Hallottam meg Fearne ziháló hangját.

-Honnan van meg a számom? - Kérdeztem értetlenül.

-Az mindegy! - Mordult rám. - Inkább gyere a kórházba! - Mondta idegesen.

-Minek?Gwen azt mondta,hogy ne látogassuk meg - mondtam vállamat megvonva,miközben a vizembe kortyoltam éppen bele.

-Liam,Gwen eltűnt! - Mondta ki ezt a néhány szót,mire annyira ledöbbentem,hogy félrenyeltem,így fulladozni kezdtem. - Liam,itt vagy? - Kérdezte értetlenül Fearne a vonal másik oldaláról.

-Mi az,hogy eltűnt?! - Kérdeztem felcsattanva,és már az ajtót zártam be.

-Úgy,hogy nincs itt!Gyere vissza,és mindent megmagyarázok - tette le a telefont,én pedig dühösen értem le az aulába,ahol nagyon zajlott az élet.A hotel előtt egy taxi állt,így abba beültem,és lediktáltam a sofőrnek a címet,mire az bólintott és elindult a kórház irányába,mikor hirtelen megállt a kocsi.

-Ez mi? - Kérdeztem értetlenül a sofőrt.

-Dugóba keveredtünk.Elnézést,de eltarthat talán fél óráig,vagy több ideig is - mondta sajnálkozva.Idegesen rántottam ki a zsebemből egy köteg pénzt,amit az anyós ülésre tettem le. - Hova megy? - Kérdezte értetlenül kihajolva az ablakon.

-Megkeresem a húgomat - mondtam neki hátra sem nézve,és az autók között szlalomozva futottam egészen a kórházig...