18.fejezet: Párizs,ahol az emlékek újraélednek

Drága olvasók!:)

Mint látjátok a 18.fejezetnél tartunk,aminek iszonyatosan örülök!:)  Köszönöm az előző részhez a kommenteket.:) És lenne itt még valami:

• Van egy jó blog,amit a linkcserében is megtalálhattok (http://summeroflove1dfanfic.blogspot.com/)
• A sztori egyedi,ráadásul szépen is fogalmaz az írója.:)
• Directionereknek ajánlott!;)

Szóval arra kérek mindenkit,hogy aki esetleg ide téved,az légyszíves kommenteljen a rész alá,mert annak nagyon hálás lennék!
Remélem tetszeni fog nektek a rész,és a végén mint mondtam kommenteljetek.

xxVicky

 

Iszonyatos fej fájással ébredtem,és mikor kikeltem az ágyból,a nap is a szemembe sütött.Álmosan lépkedtem ki a lányokhoz a nappaliba,akik unottan kapcsolgatták a tévét.Mikor megláttak szúrós szemekkel meredtek rám.

-Jó reggelt - szólaltam meg rekedtes hanggal,ami engem is meglepett. - Nincs valami gyógyszer?Szétrobban a fejem - kérdeztem nyavajogva.

-Így jár az,aki késő este kiszökik - mondta dorgálóan Camille,miközben Fearne egy fehér kis bogyót nyomott a kezembe,amit egy laza mozdulattal lenyeltem.Na igen,tegnap este észre vették,hogy nem vagyok itt...

-Ma mit csinálunk? - Kérdeztem unottan.

-Niall mondta,hogy szünet van ma is,és csak holnap lesz koncert - motyogta maga elé meredve Camille,mire nekem a szemeim elkerekedtek.

-Tess...Tessék? - Kérdeztem dadogva,pedig tisztán értettem. - Ez most komoly? - Tettem fel újabb kérdésemet.

-Igen - mondta Fearne komolyan. - Azt mondták,hogy haza mehetünk,de holnapra vissza kell jönnünk - magyarázta,amin halványan elmosolyodtam.Gyorsan kiszaladtam a szobából (egy szál pizsamában) egyenesen Liam szobájához,aminek ajtaján bekopogtam,és azt egy fáradt arcú ember nyitotta ki,aki nem más volt,mint Liam.

-Mit szeretnél? - Kérdezte nyűgösen,de ahogyan rámnézett,már éberebb lett.

-Igaz az,hogy ma mindenki haza mehet? - Kérdeztem karba font karokkal,mire ő bólintott egyet. -Ez esetben,köszönöm - biccentettem hűvösen,majd mielőtt sarkon fordultam volna,Liam utánam szólt.

-Csomagolj,mert megyünk haza - mondta,mintha mi sem történt volna.Döbbenten fordultam vissza,és néztem a sötétbarna szempárba.

-Ezt te sem gondoltad komolyan - mondtam hüledezve,mire ő határozottan bólintott egyet. - Ezek után örülj,hogy egyáltalán szóba állok veled - mondtam szárazan,aztán magam mögött hagyva a lesokkolt bátyámat,visszatipegtem a szobába,ahol a két lány pakolt éppen.Mosolyogva dobáltam bele a táskámba néhány ruhát holnapra,aztán felvettem magamra egy kényelmesebb ruhát.A fiúktól nem köszöntem el,hanem csak egy utolsó pillantást vetve rájuk,mentem ki a hotelből a lányokkal.A reptéren egymásra néztünk,és szélesen elvigyorodtunk.

-Jó lesz végre haza menni - mondta megkönnyebbülve Camille.

-Ja,végre normális emberek között lenni - forgatta meg a szemeit Fearne,amin elnevettem magam,míg meg nem hallottam,hogy a Párizsba induló járat nemsokára indul.

-Akkor,holnap találkozunk - fújtam ki a levegőmet. - Hozol majd csokit? - Kérdeztem csillogó szemekkel a barna hajú barátnőmet,aki csak elvigyorodott és bólintott egyet.

-Csakis akkor,ha te hozol sajtot - mondta kuncogva,aztán egyszerre néztünk Camre,aki érdeklődve nézett minket,majd leesett neki,hogy mit szeretnénk kérdezni.

-Igen,sütök majd nektek tortát - emelte fel védekezően a kezeit,és aztán meghallottam a monoton női hangot,ami ismét bemondta,hogy a Párizsba tartó járat négy perc múlva felszáll.Sietősen elbúcsúztam a lányoktól,és már ott sem voltam.Mikor felszállt a gép,utoljára kinéztem az ablakon,és látva a távolodó Hamburgot,a szívem összeszorult,de tudtam,hogy kell egy kis nyugalom...

*2 óra múlva*

 

-Kisasszony!Keljen fel!Megérkeztünk! - Keltegetett kedvesen egy stewardess,mire nekem kipattantak a szemeim,és álmosan pislogva néztem rá. - Párizsban vagyunk - mosolygott,aztán ahogyan látta,hogy ébren vagyok,ment tovább az alvó embereket felkelteni.Néhány pislogás után,feltápászkodtam a helyemről,és elindultam a kijárat felé.Mikor kiértem a terminálba,sietősen átvágtattam a sok ember között,majd mikor kiértem a friss levegőre,magamba szívtam a francia levegőt,ami keveredett a cigaretta füsttel,ami a régi emlékeket idézte fel bennem.Elindultam arra a helyre,ahol nagyon sok időt töltöttem régebben,mikor itt éltem.Ahogyan sétáltam az utcán,eszembe jutott mikor anya megmutatta nekem,hogy mennyire gyönyörű kivilágítva az Eiffel torony.Az egyik kávézóba bementem,ahol miután kikértem az kávémat,egy ember megszólalt.

-Látom már észre sem veszel - mondta egy ismerős női hang mögülem,amire reflexszerűen fordultam meg,és találtam szembe magam egy szinte már fekete szempárral,ami mosolygósan nézett az enyémbe.A döbbenettől a levegő is bent akadt a tüdőmben. - Gwen,jól vagy? - Kérdezte aggódva.

-Dev? - Kérdeztem nehezen,mire bólintott egy aprót,de szemeivel még mindig az arcomat fürkészte.A felismerés villámként csapott belém,és ugrottam a nyakába. - Devonne! - Sikítottam hangosan,amit a kávézóban levők érdeklődve figyeltek.Mosolyogva váltunk el egymástól és mértük végig egymást. - Jesszusom!Milyen régen láttuk egymást! - Kaptam a szám elé a kezemet.
-Hát igen - húzta el a száját a barna hajú lány. - Mit keresel itt?Úgy tudtam,nem vagy már a városban - mondta értetlenül.
-Honnan tudod? - Ráztam meg a fejemet kérdőn.
-Gyorsan terjednek a hírek - vont vállat,aztán újra rám nézett. - Mesélj,mi történt veled az elmúlt tíz évben? - Kérdezte cinikusan,mire belekezdtünk a sztorizgatásba. - Mindig is tudtam,hogy szeretsz nyelveket tanulni - rázta a fejét,amin elmosolyodtam,majd elkomorodott,mikor elmondtam neki apámról,anyámról,és a kevésbé jó életemről néhány dolgot,amit inkább szó nélkül hagyott. - És megvan már,hogy hol fogsz aludni? - Kérdezte kíváncsian,mire a válaszom csak egy fejrázás volt. - Akkor nálam - mondta vigyorogva.
-Devonne,nem szeretnék zavarni - kezdtem bele a védekezésembe,amit ő csak egy gyilkos tekintettel hallgatott el.
-Sosem zavarsz,ezt te is tudod - mondta komolyan.Mikor már az ég szinte fekete lett,elindultunk Dev lakására,ami a tőle megszokott stílusban nézett ki.Mindenhol vásznak,kész és be nem fejezett képek.Igaz,hogy egy hatalmas lakásról van szó,hiszen itt,Párizsban,minden lakás nagy,de Devonne úgy látom máris otthonossá tette...Miután megmutatta,hogy mit hol találok,gyorsan elmentem a fürdeni,majd felvettem a pizsamámat,és visszasiettem a vendégszobába,ahol Dev keresett valamit.
-Tudok segíteni? - Kérdeztem értetlenül.
-Nem,mert megvan! - Tartott fel a kezében egy fotó albumot. - Emlékszel erre? - Mutatott egy képet,amin ketten szerepeltünk,körülbelül hét évesen.Én talpig rózsaszín festékben,Dev pedig lilában.
-Igen - nevettem fel. - Akkor festettünk,és ránk bízták a szoba kifestését,aminek ez lett a végeredménye - mondtam nevetve,amin ő is felröhögött. - Milyen kicsi volt itt - tűnődtem el Alcide képén,mikor ő volt négy éves,mi pedig kilenc.
-Az,de már akkor szeretett rosszalkodni - mosolygott,aztán lapozott egyet,és szembe találtam magam a harmadikos osztályfotóval,amin mindenki komoly volt,egyedül mi ketten grimaszoltunk a képen.Összenéztünk,és elnevettük magunkat,majd újra hajtott egyet a lapon,és már egy másik kép volt előttünk.Mikor ügyes voltam,leestem a dió fáról,és eltörtem a kezemet,Dev a gipszelés után rajzolt a gipszre,és a kezemet felmutatva mosolygunk a kamerába.
-Ez még megvan? - Kérdeztem döbbenten,mikor a tekintetem arra a képre siklott,ami akkor készült,mikor Dev-vel búcsúztunk el egymástól.
-Miért ne lenne - mosolyodott el halványan. - Jó,hogy újra találkoztunk - mondta bólintva egy nagyot.Még beszélgettünk egy kicsit,addig amíg el nem fáradtunk,és nem ment mindenki a saját ágyába aludni...

17.fejezet: Hálás pillantások,és a kiszökés

Hola!:))

• Az "Actors" nevű oldalra ha rákkantittotok,akkor ott megtalálhatjátok a mellékszereplőket,ami folyton frissül,hogyha újabb szereplők "jelennek meg".
• A részeket maximum 4-5 komment után tudom hozni!

A részről annyit,hogy kiderül itt is néhány dolog,de nem árulom el,hogy mi...;)
Kommenteljetek a végén!!

xxxVicky

 

Álmosan nyitottam ki a szemeimet,és ültem fel az ágyon,amin csak én feküdtem.Miután kinyújtózkodtam magam,lementem a konyhába,ahol Austint találtam,amint reggelit próbált készíteni.

-Jó reggelt - mondtam fáradtan,mire ő megfordult,és elmosolyodott. - Szabad tudnom,hogy mit csinálsz? - Kérdeztem az ételnek kinéző valamire mutogatva,amin hangosan felnevetett.

-Nem sértegetjük a szakácsot - mondta dorgálóan,aztán levette a gázról az "izét". - Amúgy meg tojásnak készült volna - húzta el a száját.

-Szerintem inkább együnk valami szendvicset.Ahhoz nem kell nagy tudomány - vontam vállat,és elővettem a hűtőből azokat a dolgokat,amik kellenek az elkészítéséhez.Mikor elkészítettük az ételeket,nekiláttunk az evésnek.

-Hova kell,hogy vigyelek? - Kérdezte mosolyogva a velem szemben ülő fiú.

-Máris kidobnál? - Tettettem felháborodást,amin elnevette magát. - Van itt pár saroknyira egy csicsás hotel - mondtam unottan,mire neki a reakciója csak egy bólintás volt. - Na,oda - fejeztem be a mondtandómat.

-Érdekes - motyogta az orra alatt,amin szélesen elvigyorodtam.Miután megreggeliztünk,Austin a kezembe nyomta a kimosott ruháimat,és felöltöztem. - Készen vagy? - Kérdezte Aust türelmetlemül,merthogy én még mindig a hajamat próbáltam rendbe szedni.Kérdését meghallva sóhajtva mentem ki a fürdőből,és léptem mellé. - Végre! - Mondta megkönnyebbülten,amire az én reakcióm csak egy nyelv nyújtás volt.Ahogyan beültünk az autóba,elindultunk a hotel felé. - Remélem azért majd még fogunk találkozni - mondta kuncogva,miközben az utat figyelte.

-Én is.Jó volt most is látni téged - mosolyodtam el szélesen,mikor hirtelen leparkolt. - Hát,akkor ... - kezdtem volna bele a búcsúzkodásba,miután kiszálltunk,de ekkor egy hangos sikítás félbeszakított.

-Austin!! - Kiáltotta Camille és Fearne boldogan,majd ahogyan kijöttek a hotelből,a többiekkel együtt,és nekifutásból ráugrottak a fiúra,aki röhögve próbálta megtartani magukat.Nevetve néztem ahogyan örülnek egymásnak,míg nem vettem észre a szemem sarkából a banda többi tagját,akik rossz szemmel nézték Austint.Óvatosan megböktem a mellettem álló fiút,mire az mosolyogva engedte el a lányokat és nézett rám.Fejemmel csak a bejárat felé mutattam,ahol mindenki ott volt,akit nem akartam látni.Aust lazán nekidőlt a Range Rover oldalának,és nézett farkasszemet a bátyámmal,amíg az ökölbe szorított kezekkel közeledett felénk.

-Te meg mégis ki vagy? - Kérdezte fogcsikorgatva Liam,mikor odaért hozzánk.

-Az aki a húgodra vigyázott - vágta rá gúnyosan a mellettem álló srác,amin elmosolyodtam,aztán a két lányra nézett. - Fearne te mióta mosolyogsz? - Kérdezte a lánytól cinikusan amire az hangosan elnevette magát,és beleboxolt a fiú vállába. - Te meg mióta vagy szőke? - Ragadta meg Camille egyik tincsét,mire az elpirulva lökte el Austin kezét. - Jól néztek ki - bólintott elismerően,amin mindhárman felnevettünk.

-Khm ... - krákogott Liam,hogy vegyük észre őt is. - Liam Payne - nyújtotta a kezét Austin felé,de az összeráncolt szemöldökkel vizslatta a gesztust.Kuncogva löktem meg oldalról,mire elmosolyodott,és halvány mosollyal az arcán fogott Liammel kezet.
-Austin Zlatos - mondta,aztán elengedte a bátyám kezét,és szúrósan nézett rá. - Ha megtudom,hogy még egyszer megbántod Gwent,vagy bármelyikőjüket!Esküszöm,hogy az volt életed utolsó napja - morogta idegesen,amin felkuncogtam. - Mennem kell - nézett ránk elhúzott szájjal.
-Majd beszélünk - nyugtattuk meg a lányokkal vigyorogva.
-Az öcsédről ha van hír,akkor szólj! - Mondta szigorúan,mire halvány mosoly kúszott az arcomra,majd hozzátette.: - De ha hallok felőle valamit,akkor szólok - komorodott el,majd lehajolt hozzánk,és nyomott egy puszit az arcunkra,aztán a fülembe súgta.: - Vigyázz magadra!

-Úgy ismersz,mint aki nem azt teszi? - Emeltem égnek a tekintetemet,aztán mikor beült az autóba,lehúzta az ablakot. - Te is nagyon - mondtam sóhajtva,mire ő szélesen elvigyorodott,és beindította a motort,aztán még utoljára rám nézett,kacsintott egyet,és már ott sem volt.Mosolyogva néztünk össze a lányokkal,aztán megfordulva észrevettem Liam vörösödő arcát,ami kicsit sem volt barátságos...Szó nélkül mentem el mellette,mikor hirtelen elkapta az alkaromat.

-Hol voltál este? - kérdezte mérgesen,mire én kirántottam a karomat a szorításából.

-Austinnál - feleltem röviden,majd hozzátettem.: - Ő legalább gondoskodott rólam - sziszegtem az arcába,és otthagytam.Ahogyan a szobába értem gyorsan kivettem néhány normális ruhát,amit rögtön fel is vettem. - Gyere! - Kiáltottam ki,mivel kopogtak,és hirtelen belépett Zayn,mire ijedtemben összerezzentem,és idegesen meredtem az előttem álló fiúra. - Ahol bejöttél ott ki ia mehetsz! - Dörrentem rá a fiúra,aki alaposan végigmért,mivel csak az overálnak az alsó része volt rajtam,amit éppen akkor rángattam fel magamra.

-Liam küldött - mondta lassan,szemeit közben még mindig rajtam legeltette. - Azt mondta,mondjam el neked,hogy városnézésre megyünk - mondta már unottan,így visszatérve az eredeti stílusára.

-Elmondtad,és mostmár ki is mehetsz! - Mondtam neki felcsattanva,mire ő szemforgatva fordult meg,és ha nem szólok utána,akkor talán még ki is megy. - Ha már itt vagy,segítenél felhúzni a cipzárt? - Kérdeztem kínosan,miközben a kezemmel a felső részt tartottam magamhoz.Sóhajtott egy nagyot,majd megfogta,és felhúzta.

-Szép tetkó - mondta elismerően,mikor felfogtam a hajamat,hogy hozzám tudjon férnni.

- Kösz - morogtam kelletlenül,amit ő csak egy biccentéssel rendezett le,aztán kilépett az ajtón minden szó nélkül.Ráérősen vettem fel a sarumat,és indultam ki a szobából,egyenesen az aulába,ahol mindenki rám várt. - Hova kell elmenni? - Sóhajtottam unottan,miközben a telefonomat nyomkodtam.

-Körbenézünk,hogy tudjuk hol lépünk fel - szólalt meg halkan Louis,mire Camille megszólalt.

-Fear tudja egész Németország történetét - közölte egyszerűen,amin elnevettem magam,míg az említett személy büszkén húzta ki magát.

-Inkább induljunk el,utána kevesebb időt töltünk együtt - mondtam egyszerűen,amit a két lány hálás pillantással díjazott,amíg a többiek szó nélkül hagytak,és elindulhattunk a nagy városnézésre...Mikor körbejártuk fél Hamburgot,a fiúk minden áron meg akarták nézni a Herbertstraße-t,amit nem tartottam valami jó ötletnek. - Nem megyünk oda! - Jelentettem ki határozottan,mielőtt elindultak volna az ellenkező irányba.

-Miért? - Kérdezte értetlenül Harry,mire én,Camille és Fearne ledöbbenve néztük a fiút.

-Te sötéttebb vagy mint gondoltam - hüledezett Fear,ami nagy szó nála.

-Szóval? - Kérdezte Zayn türelmetlenül,aki Perrie nélkül jött.

-Őszinte legyek vagy kedves? - Kérdeztem sóhajtva,mire mindenki rávágta,hogy 'őszinte'. - Az a vöröslámpás utca - mondtam egyszerűen,de látva értetlen arcukat konkrétabb választ adtam. - Az a hely a "kurvák birodalma" - mutattam nyuszifület,majd folytattam. - Hatvan méteres útszakasznak a végén és az elején van paraván,ami nem enged szabad betekintést rájuk,és csak férfiak mehetnek be oda.A nők és gyerekek tabuk - mondtam a falnak támaszkodva,amit mindenki kerek szemekkel nézett,míg a két barátnő hálásan pillantott rám,amit én csak egy lesújtó nézéssel viszonoztam. - És ha megtudom,hogy bármelyikőtök ott van,vagy járt,az nem ússza meg szárazon - mondtam komoran,mire mindenki nyelt egy nagyot.

-Honnan tudod,hogy mi van ott? - Kérdezte Louis halkan.

-Austin avatott be - vontam vállat. - Viszont jó lenne,ha visszamennénk,mivel kezd hideg lenni - mondtam dideregve,miközben az égre mutattam fel,ami kezdett sötétedni,ezzel tudtunkra adva,hogy este felé jár.Mindenki szó nélkül követett,aztán mikor elértük a hotelt,köszönés nékül mentem fel a szobánkba,ahol mindenki különvált,és bementünk a saját hálónkba.Mikor a fürdőből jöttem ki a fogamat mostam,akkor valaki kopogott,de mivel nem tudtam beszélni,így az illető szó nélkül bejött,aki nem más volt mint Danielle.Unottan bámultam a lányra,aki szemlesütve állt meg előttem.

-Tudunk beszélni? - Kérdezte halkan,mire az ujjamat felmutattam,és a fürdőben gyorsan kimostam a számat,és visszamentem a lányhoz.

-Hallgatlak - mondtam szárazon.

-Figyelj,én tényleg nagyon sajnálom,hogy így kellett megtudnod,de nem akartam.Mikor Liam elmondta a tervét,egyszerűen idiótának neveztem,aztán elmondta az apja neki,hogy milyen is lehetsz,és ebből kifolyólag téged is olyannak képzelt el - mondta őszintén. - Mikor többet beszéltünk,és elmondtál mindent magadról,kezdtem rádöbbenni,hogy te nem vagy ilyen.Te egy külön személyiség vagy,és nem olyan,amilyennek apád leírt.Mikor Liamnek elmondtam,azt mondta,hogy biztosan kitaláltam az egészet,de idővel ő is kezdett rádöbbenni erre az egészre,viszont nem volt mersze elmondani neked,az igazságot - magyarázta.

-És Eleanor?Ő miért egyezett ebbe bele? - Kérdeztem karba font karokkal.

-Louis elmondta azt amit Liam talált ki.Persze Louis belement rögtön az egészbe,de ő volt az aki később a bátyádat meg akarta akadályozni.Eleanor több napig nem beszélt Louisal,mert azt mondta,hogy te egyátalán nem olyan vagy.A srácok kérlelték,hogy ne mondja el,amíg ő feladta,és egyikőjükhez sem szólt hozzá - mondta hajába túrva. - Tegnap mikor kiderült az egész,és elmentél,Liam egész este azon kattogott,hogy hol lehetsz,és nem is aludt egész este,de előtte mindenkitől megkérdezte,hogy ki mondta el neked,amit senki sem vallott be - mondta nehezen. - Liamet három éve ismerem,és nem láttam még ilyennek,amit te váltottál ki belőle - mondta komolyan.

-Nézd - fújtam ki a levegőmet. - Nem mondom azt,hogy nem haragszok,mert igenis neheztelek rátok - néztem rá komoran. - Viszont ne kérjétek azt,hogy bocsássak meg nektek,mert ez nem ilyen egyszerű - ráztam meg a fejemet.

-Oké - mondta száját lefele görbítve.

-De,valahogy majd csak lesz valami - vontam vállat,ami halvány mosolyt varázsolt az arcára.

-Köszönöm,hogy nem engedted a fiúkat a vöröslámpáshoz - mondta visszafordulva az ajtóból,és hálásan nézett rám.

-Nem miattuk tettem,csak nem akartam,hogy olyat tegyenek,amit később megbánhatnak - vágtam rá,ami a legelőször jutott eszembe,mire ő egy bólintással kilépett az ajtón,ezzel magamra hagyva,a sötét szobában,ahol elnyomott az álom...

 

*2008.október 24.*

 

Öt nap.Öt napja,hogy árvák lettünk az öcsémmel.Az orvosok nem tudták megmenteni anyát,akinél vörös riasztást érvényesítettek,és mire odaértek az orvosok,vagy az ápolók,már sehogyan sem tudtak segíteni rajta.Éreztem,hogy a könnyek fojtogatnak,de ahogyan a tükörbe néztem,előbuggyant egy-két könnycsepp.A lány,aki mindig vidám,és mosolygós,az most egy szomorú,sápadt arcú lány lett,akinek a fekete mégjobban lesápasztotta az arcát.Ma van az a nap,mikor anyát örök nyugalomra helyezzük...Annyi napot kaptunk,hogy megszervezzük a temetést,és el is menjünk rá,aztán az árvaházba kell mennünk.Nagyot nyelve mentem át Alcidehoz,aki üveges szemekkel meredt maga elé.

-Öcskös,készen vagy? - Kérdeztem tőle,ahogyan beléptem a szobájába.Hangom hallatára,felkapta a fejét,és szomorúan nézett rám.

-Nem akarom ezt - mondta fojtott hangon,mire leültem mellé az ágyra,és szorosan magamhoz húztam.

-Én sem,elhiheted - pusziltam bele a hajába,ami most összekócolva állt,a megszokott zselézett helyett.

-Miért kellett elmennie? - Kérdezte könnyes szemekkel.

-Tudod,mindig azok az emberek mennek el a leghamarabb,akik a legfontosabbak számunkra - mondtam anya szavait idézve,amit akkor mondott,mikor Davidet temettük.Aztán rápillantottam az órára,ami kettőt ütött,és elindulhattunk a temetőbe.Amint odaértünk,megpillantottuk Rosalindát,és férjét,aki fehér arccal próbálta vígasztalni a keservesen zokogó nőt.Mikor meglátott minket,valamit Rosa fülébe súgott,aki felkapta a fejét,és felénk fordult.Sírva borultun egymás vállára.

-Sajnálom,ami Nicole-al történt - suttogta a fülembe.

-Én is - motyogtam sírást kerülgetve.Miután a pap elmondta a beszédet,Alcide halk zokogásban tört ki,én pedig szorosan magamhoz öleltem és úgy kezdtem el sírni én is.Sírva jöttünk ki a temetőből,és hagyott magunkra minket Rosalinda.

-Hogy lesz tovább? - Kérdezte még mindig sírva Al.

-Nem tudom,de ha tovább sírsz,akkor anya is szomorú lesz - mondtam könnyeimet törölgetve,amit nem értett,így az égre mutattam. - Anya lát minket fentről - mosolyodtam el halványan,aztán hozzátettem.: - Minden este,amelyik csillag ragyog a legfényesebben,az ő - mondtam azt,amit nekünk mondott régebben anya,mikor Davidet elvesztettük.Alcide annyira már nem rázkódott,mint azelőtt,de még mindig patakokban folytak az arcáról a könnyek.Ekkor szembesül az ember azzal,hogy milyen érzés,mikor tényleg egyedül maradsz.Amikor a gyerek temeti az anyját annál nincsen fájdalmasabb dolog,főleg úgy,hogy mindenkit elvesztettél magad körül...

 

Ziháltan ültem fel az ágyamba,és dőltem neki az ágytámlának,és kaptam az arcomhoz,ami a könyneimtől volt csurom vizes.Kimentem a fürdőbe,és megmostam az arcomat,majd felkaptam magamra néhány ruhát,és halkan kilopakodtam a szobából,aztán magam mögött hagyva a szállodát,elindultam valamerre.Pontosan még én sem tudtam,hogy hova menjek,de ki kellett ürítenem az agyamat valahogyan.Miközben azon gondolkoztam,hogy hova is menjek,egy ismerős alakot láttam meg a távolban.Zayn alakja egyre jobban kirajzolódott előttem,míg nem jött nekem,ezzel fellökve engem.

-Te tényleg nem látsz?! - Kérdeztem felháborodva.

-Te mit keresel itt ilyenkor? - Kérdezte döbbenten,miközben rólam tápászkodott fel.

-Én is kérdezhetném ezt - mondtam morogva.

-Tudod mit!Nem is vagyok köteles beszámolnom neked a hol létemről! - Mondta idegesen,aztán bevillant,hogy honnan is jöhetett...

-Ha Perrie megtudja,hogy a Herbertstraßéban voltál este...,biztos kiakad - mondtam gúnyosan mosolyogva,mire ő dühösen fordult meg.

-Honnan tudod? - Kérdezte egyre közelebbről,míg nem állt meg olyan közel,hogy az arcunkat csak néhány miliméter választotta el.

-Ráhibáztam - vontam vállat. - Szóval akkor tényleg ott voltál - merengtem el. - És hány nőt fektettél meg?Ahogy elnézlek jól érezhetted magad - mondtam a szerelésére,és a hajára mutatva,ami igen kócosan állt a fején,a ruhája pedig gyűröttebb volt.

-Ha megmered mondani Perrienek,én ... - kezdett bele a fenyegetőzésébe,és szikrázó szemekkel meredt az enyémbe.

-Megversz,megalázol,kiidegelsz?Hidd el,már sok mindenen túl vagyok,te már nem árthatsz nekem - legyintettem semmit mondóan. - Abban viszont biztos lehetsz,hogy nem mondom el a te kis idióta barátnődnek.Majd örömmel fogom végignézni,ahogyan zátonyra fut a "kapcsolatotok" - mondtam nyuszifüleket mutogatva,amit nem nagyon értett. - Tudod,az ebben a nagy poén,hogy annyira nem figyeltek egymásra,hogy észre sem veszitek azt,hogy mindketten csaljátok a másikat - veregettem meg a vállát gúnyosan,majd vissza sem nézve megfordultam és otthagytam a döbbent arcú tinisztárt a járda közepén.Visszakóvályogtam a szállodába,ahol felmentem a szobámba és mikor beléptem,azt hittem a padlót fogom ölelgetni,úgy megijedtem.Hát igen,ennyit a kiszökésről...

16.fejezet: Igaz vagy sem?

Helló-belló!

Bejelenteni valóm van *dobpergés* 3 hónapos elmúlt a blog!!:)) Köszönöm nektek a több mint 3000-es nézettséget!Nagyon sokat jelent nekem!:)
És itt van a 16.fejezet!!! Bocsánat,de nagyon örülök neki,hogy ezzel végeztem.:)Mármint olyan nagy gondom nem volt vele,csak a 'fordulatot' kicsit nehezen írtam meg,de végül sikerült!:D
A fejezettel kapcsolatban csak annyit,hogy kiderül egy-két dolog,és ...,majd meglátjátok.;)
Remélem tetszeni fog nektek!:)

U.I.: Az előző részhez csak egy darab komment jött,és mivel úgy döntöttem,hogy muszáj egy új rész a 3 hónap alkalmával,így kitettem ezt,de egy valamire azért szeretnélek kérni titeket!
Kommenteljetek légyszíves!Nagyon örülök a 14(!!) rendszeres olvasónak,viszont ha kapnék kommenteket,azok nagyon jól esnének,mert így rájönnék,hogy mi jó a blogban,és mi nem.
Tehát a végén legalább 4-5 komment jöjjön!:'(

xx Vicky 

-Ne mozogj már! - szólt rám Camille,mikor már a hajamat csinálta.Na igen,civakodások árán,hajlandó voltam arra,hogy begöndörítsék a hajamat. - Készen is vagy - mondta Cam megadóan,mire én felpattantam a székről,és a cipőmet húztam fel a lábamra.

-Hova sietsz ennyire? - Kérdezte Fearne összeráncolt homlokkal.

-Ennek két oka van - kezdtem bele komolyan. - Az egyik az,hogy baromira éhes vagyok.A másik ok,pedig az,hogy hamarabb túl akarok esni az egészen - mondtam hadarva,és kilökdöstem őket az ajtón,majd leindultunk az aulába,ahol senki sem volt ott.Ránéztem a telefonom kijelzőjére,ami háromnegyed hatot mutatott.Morogva ültem le az egyik fotelba,és kezdtem el nyomkodni a telefonomat.

-Gwen - bökte meg a vállamat Fearne,mire felkaptam a fejemet,de amint megláttam a srácokat,csak rosszabb lett a kedvem.Sóhajtva tápászkodtam fel a kényelmes fotelből,és igazítottam meg a ruhámat.Amikor a többiek hozzánk értek,Liam mosolyogva nézett végig rajtam,de ahogyan meglátta a szúrós tekintetemet,mosolya lehervadt az arcáról,és értetlenül fürkészte az arcomat. - Indulunk,vagy először éhen halunk? - Kérdezte cinikusan Fear.

-Örülj,hogy meghívtunk - morogta idegesen neki Harry,mire Fearne felvont szemöldökkel meredt a göndörkére.

-Most hogy így mondod,semmi kedvem nincs,egy ilyen unalmas bandával,egy puccos étterembe menni - mondta lealázóan a barna hajú,amit a többiek elkerekedett szemekkel figyeltek.Fearne hátat fordítva nekünk elindult volna vissza,de Cam és én visszarántottuk a kezénél fogva. - Mi van? - Kérdezte értetlenül.

-Nem hagysz minket itt ezekkel - mondta fújtatva Camille,miközben a fiúkra mutogatott.

-Rendben - fújta ki a levegőjét,majd hozzátette: -,de még egy beszólás,és máshol eszek - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-Jó - fújtattunk Cammel,aztán elindultunk az étterem felé.

-Cam! - Szóltam a barátnőmnek,aki valamin elmerengett.Hangomra felkapta a fejét,és kíváncsian nézett rám. - Hogy van svédül,hogy szeretlek? - Kérdeztem értetlenül,amin elmosolyodott.

-Kärlek - mondta kuncogva,amit a többiek érdeklődő tekintettel néztek.

-Honnan tudsz svédül? - Kérdezte Niall Camet,aki komoran nézett a fiúra.

-Mert az az anyanyelvem - mondta egyértelműen,aztán újra rám emelte a tekintetét. - Miért érdekelt? - Kérdezte kedvesen.

-Mert nem tudtam,hogy hogy van - mondtam nevetve,amin mindketten felnevettek.Nevetésünket az zavarta meg,hogy a fiúk 'lefékeztek' egy étterem előtt,ami hihetetlenül drága lehetett,elnézve a külsejét.Fejcsóválva mentem be az étterembe,ahol tányérok csörömpölése,és a vendégek párbeszéde összefolyt.

-Jó napot,mit hozhatok? - Toppant hozzánk egy középkorú pincér,aki folyékonyan beszélte az angolt.Gyorsan mindenki leadta a rendelését,aztán már ott sem volt a férfi.

-Amúgy kire várunk? - Kérdeztem a fiúkat,akik feszülten ültek a széken.

-A menedzserünk ma eljön,hogy megnézhesse,hogy kik is vagytok,mert még nem látott titeket - magyarázta Louis,mire csak egy keserű mosolyt kapott tőlem válaszul.Mikor megérkezett az étel,akkor lépett hozzánk egy harmincas éveiben járó férfi,aki Liam mellé ült le.

-Paul Higgins - mosolygott ránk kedvesen.

-Gwendolyn Crine - mondtam féloldalas mosollyal az arcomon,mire Liam félrenyelte a falatot,amit éppen akkor kapott be. - Fulladj meg - motyogtam az orrom alatt,amin Fearne felnevetett,ahogyan Camille is,de ő a szája elé tette a kezét.

-Camille Gray - vigyorgott mint a vadalma a mellettem ülő lány,aztán Niallra nézett,és hozzátette: -,Svédországból - mondta gúnyosan,és ette tovább a rendelését.

-Fearne Wright - biccentett a jobb oldalamon evő lány.

-Wright? - Kérdezett vissza Paul.

-Ja - mondta szemforgatva Fearne. - Svájc - egészítette ki a mondatát.

-És Gwen,hogy hogy nem Payne?Miért pont Crine? - Kérdezte érdeklődve Paul.

-Mert a Payne név,az nem rám illik.Nem vagyok olyan hazug,és undorító mocsok,mint azok - mondtam őszintén,amin Liam lefehéredett. - A Crine anyám által van,és francia név - vontam vállat.

-Értem - mondta Paul kínosan mosolyogva. - Eddig tetszik a turné? - Próbált beszélgetni velem.

-Nem különösebben - mondtam egyszerűen. - Sok helyen jártam már,és ahol eddig voltunk,azokat a helyeket már láttam - mosolyodtam el szélesen.A továbbiakban,unalmas dolgokról beszélgettek,amikbe mi nem tudtunk belefolyni.Hálát adtam az égieknek,mikor vége lett az egésznek.Búcsúzkodások után,kérdőn néztem a lányokra.

-Bemutattatok a menedzsereteknek meg minden.Most viszont elárulná valamelyikőtök,hogy merre van itt egy jó pizzázó? - Kérdezte Fearne nyűgösen.

-Pár utcányira van egy jó - mondta Zayn. - Mert? - Kérdezte,miközben barátnőjét ölelte magához.

-Azt ne mondjátok,hogy ilyen kajával jól laktatok - esett le Camille álla,én pedig magamban számolta,hogy mennyi idő az út.

-Ha most visszamegyünk,és gyorsan átöltözünk,akkor eltudjuk még érni a pizzázót - mondtam Fearnak,aki határozottan bólintott egyet. - Nyomás - mondtam nekik,de mielőtt elindulhattunk volna vissza,Liam ránk szólt.

-Állj!Ti sem gondoltátok komolyan!Az én felelősségem vagytok mindannyian! - Háborodott fel pillanatok alatt.

-Elhiszed,hogy nem érdekel? - Kérdeztem vissza. - Ha akarsz jössz,ha nem akkor nem - mondtam egyszerűen. - El kéne indulni,mert nem fogunk visszaérni - sürgettem a lányokat,akik hálásan néztek rám.Tehát,visszamentünk a hotelba,egy rakás duzzogó fiúval,és két boldog lánnyal.Amint visszaértünk a szállodába,átöltöztünk egy lazább szerelésbe,és mehettünk a pizzériába...,öt fiúval,és két lánnyal. - Ti meg mi a jó eget kerestek itt? - Kérdeztem hüledezve a srácokat,akik kényelmesebb öltözékbe,és mosolyogva figyeltek minket.

-Azt mondtad,ha akarunk jöjjünk,ha nem akkor nem - idézte a szavaimat Liam,én meg morogva trappoltam ki az épületből egyenesen a pizzázó felé tartottam,nyomomban a két lánnyal és a többiekkel...Ahogyan átléptük az ajtót,sietős léptekkel mentem oda az egyik asztalho,ahol amint leültem,még hét ember is leült.Fearne elégedett vigyorral az arcán tért vissza hozzánk,miután leadta a rendelést,de ahogyan meglátta a dalospacsirtákat az asztalnál,mosolya lefagyott az arcáról,és leült mellém.

-Ennyit megbírtok enni? - Kérdezte döbbenten Harry,amint meglátta a rendelt ételmennyiséget,ami felért Amerika egyhavi élelem ellátásának.

-Persze - mondta egyszerűen Camille,és nekilátott a legnagyobb szeletnek.Igazából evésem közben Liamen járt az eszem,hogy igaz-e vagy sem...

-Mindjárt jövök,csak kimegyek a mosdóba - álltam fel a helyemről,és már ott sem voltam.Kiérve a vécébe,megtámaszkodtam a mosdókagylón és úgy néztem a tükörbe.

-Elárulnád végre? - Kérdezte mögülem egy hang,mire megfordultam,és Danielle-el találtam szemben magam.

-Micsodát? - Játszottam a hülyét.

-Tudod te azt jól - mondta komolyan. - Mi bajod van mindenkivel? - Kérdezte komoran.

-Igaz az,hogy csak azért álltok velem szóba,mert Liam megkért rá?Vagy az,hogy Liam csak azért próbál kedves lenni velem,mert így könnyebb dolga van velem? - Tértem a lényegre,mire ő elfehéredett.

-Honnan veszed ezeket? - Döbbent le totálisan. - Egyátalán kitől hallottad ezeket? - Kérdezte fejét megrázva,hogy észhez térjen.

-Az mindegy - legyintettem. - Igaz,vagy sem? - Kérdeztem idegesen,és mivel nem válaszolt,ezért újból megkérdeztem. - Nem kérdezem meg harmadjára is!Igaz,vagy sem?! - Kérdeztem kiakadva a lányt.

-Igaz - suttogta lesütött szemekkel,én pedig idegesen túrtam bele a hajamba. - Gwen,ez ... - kezdett volna újabb magyarázkodásba,de félbeszakítottam.

-Nem érdekel! - Emeltem fel a hangomat,és kimentem a mosdóból,egyenesen a fiúkhoz,ahol mindenki el volt foglalva valamivel,ezért Liam elé léptem,és meglendítve a jobb kezemet,ami egy hangos csattanással landolt az arcán,adtam neki egy pofont. - Gyűlöllek! - Mondtam megemelve a hangomat,és minden szó nélkül kimentem az ételbárból.

-Gwendolyn Payne! - Kiáltott utánam egy hang,amire megfordultam és az öt jómadárral találtam szembe magam és a két lánnyal akik a tekintetemet kerülték,míg a két barátnőm mellettem állt meg. - Mégis mi a francot képzelsz magadról?! - Kelt ki magából Liam,és hirtelen elkezdett dörögni az ég,aztán mintha dézsából öntötték volna a vizet,úgy kezdett el esni az eső.

-Nekem te csak ne emelgesd a hangodat! - Kezdtem el kiabálni vele. - Méghogy én mit képzelek magamról?Kettőnk közül te voltál az,aki a szemembe hazudott! - Dühöngtem,de látva értetlen tekintetét magyarázni kezdtem. - Azt hitted,hogy nem jövök rá?!Nem jövök rá,hogy mindenkit megkértél arra,hogy normális legyen velem!Szerinted ez a megoldás?Hogy így könnyebb lesz velem a dolgod?!Tényleg ennyire hülyének nézel engem?! - Csattantam fel újból,mire ő hullasápadt arccal meredt rám.

-Honnan...Honnan tudod? - Kérdezte dadogva.

-Az mindegy - mondtam mérgesen,ezzel megvédve Perriet,majd a többi fiúhoz fordultam. - Louis,te akartál barátságot? - Néztem rá lesajnálóan,amire neki a reakciója csak a szemlesütés volt. - Harry,még te mondod,hogy benned megbízhatok? - Kérdeztem a göndör hajút,aki csak szomorúan hajtotta le a fejét. - Niall,te pedig már majdnem a barátom lettél,erre ezzel elrontod - mondtam neki undorodva,Zaynnek csak egy elégedett vigyor terült szét az arcán,amit inkább szóra sem méltattam. - Dan,és El.Azt hittem barátok vagyunk - mondtam csalódottan,aztán újra a bátyámra néztem,aki még mindig döbbenten nézett rám. - De az egész közül te vagy a legszánalmasabb!Te szeretnél testvér lenni?!Inkább próbálj meg ember ként élni,aztán talán beszélhetünk! - Kiabáltam Liammel,aki nagyot nyelve nézett mélyen a szemembe.Válaszukat meg sem várva,hátat fordítottam nekik,és el is indultam volna,ha nem jut eszembe valami. - Ja,és még valami - fordultam vissza Liamhez. - Nem vagyok,és soha a büdös életbe nem leszek Payne,ezt jegyezd meg - mondtam komolyan,és a zuhogó esőben elindultam valamerre.Fearne és Cam,tudják,hogy ilyenkor jobb ha békén hagynak.A sötét utcákon sétálva azon gondolkoztam,hogy hová menjek.Hotelba nem akartam visszamenni,és egy másik szállodára meg nem lenne pénzem.Tanácstalanul sétáltam Zürich utcáin,míg nem jutott eszembe,egy régi ismerős.Gyorsan előkaptam a telefonomat,és beálltam az egyik kapu alá,és kikerestem a névjegyzékből azt a nevet,ami kellett nekem.Remegő ujjakkal nyomtam rá a 'hívás' gombra.Három csöngés után felvette a telefont,és beleszólt.

-Haló? - Szólalt meg egy rekedtes,álmos hang,amin halványan elmosolyodtam.

-Én is örülök,hogy hallom a hangodat Austin - mondtam széles mosollyal az arcomon,mire egy hangos puffanás hallatszódott a vonal másik végéről. - Minden rendben? - Kérdeztem értetlenül.

-Gwen?Jó ég!De régen hallottam a hangodat! - Örült meg,és már sokkal éberebb volt a hangja. - Mit szeretnél? - Kérdezte kedvesen.

-Te Zürichben laksz,igaz? - Kérdeztem bizonytalanul.

-Igen.Mert? - Kérdezett vissza értetlenül.

-Mert itt vagyok,és nincsen pénzem másik szállodára - motyogtam kínosan,és éreztem,hogy az arcom lángba borul.

-Hol vagy? - Kérdezte komolyan,és hallottam,hogy zörög valami a háttérben.Kérdésére felnéztem a táblára.

-Gelbe Shale Straße-n - mondtam vacogva,mert majd' megfagytam,olyan hideg lett.

-Tíz perc,és ott vagyok!El ne mozdulj onnan - mondta komolyan,aztán rámcsapta a telefont.Dideregve álltam a sötét kapualjban,amikor is hirtelen lefékezett előttem egy fekete Range Rover,aminek lehúzódott az ablaka,és egy mosolygós fej bukkant elő. - Szállj be - mondta Austin kuncogva,amit nekem nem kellett kétszer mondani,mert olyan sebességgel ültem be az anyóülésre,amit talán egy versenyfutó is megirigyelt volna. - Mióta vagy itt? - Kérdezte már komolyabban,de szemeivel az utat nézte.

-Ma jöttünk,ha így kérdezted - mondtam értetlenül,amin felnevetett.

-Úgy értem mióta fagyoskodsz itt? - Kérdezte egyértelműbben.

-Fél órája - legyintettem lazán,mintha meg sem kottyanna,és hirtelen leállt a motor,én pedig a házra szegeztem a tekintetemet. - Kiraboltál egy bankot? - Kérdeztem felvont szemöldökkel a volán mögött ülő fiút,aki a kérdésem hallatán hangosan elnevette magát.

-Az évek során összejött a pénz,és megtudtam venni - vonta meg a vállát,miközben a pulóverét vette le,ami alatt semmi sem volt.

-Mit csinálsz? - Kérdeztem értetlenül.

-Vedd fel!Neked nagyobb szükséged van rá - mosolyodott el,de mielőtt ellenkezhettem volna,kipattant a kocsiból,és átjött az én oldalamra,aminek az ajtaját kinyitotta,és csurom vizesen nézett rám.

-Biztos,hogy ...? - Mutattam a pulóverére,de szúrós tekintetét látva inkább magamra kaptam a meleg darabot,és kiszálltam a kocsiból,majd befutottunk a ház ajtajáig,ahol Austin elkezdett babrálni valamit a kulccsal.Amint megtalálta a megfelelőt,kinyitotta az ajtót,és felkapcsolta a villanyt.

-Bocsi a rendetlenségért,de nem vártam vendéget - mondta kínosan nevetve,miközben a cipőjét rúgta le magáról.Mosolyogva ráztam meg a fejemet,és kezdtem el vizslatni a falon függő képeket,ahol az egyiknék megakadt a tekintetem.

-Még megvan? - Kérdeztem csillogó szemekkel a fiút,miközben az egyik olyan képre mutogattam,amin én,Austin,Camille,és Fear van rajta.A kép akkor készült,mikor New Yorkból eljöttünk,és itt,Hamburgban találkoztunk egymással.Austin volt az,aki akkor segített lakást szerezni nekünk,aztán egyre többet lógtunk együtt,míg nem lettünk barátok.

-Meg - bólintott büszkén. - Itt mosolygott először bele a kamerába Fearne - tűnődött el,amin felnevettem.

-Gonosz - kuncogtam.

-Ettél valamit? - kérdezte aggódva,de bólintásomat látva,megynugodott. - Mit is keresel te itt? - Jutott eszébe hirtelen a legfontosabb kérdés,amiért itt kötöttem ki.Sóhajtva kezdtem el neki mesélni az egészet,mire neki a reakciója egy hangos morgás volt,és idegesen ütött bele ököllel az asztallapba,ami enyhén megrepedt. - Ha meglátom azt a rohadékot,én ... - kezdett bele a szidásába,de gyorsan félbeszakítottam.

-Nem csinálsz semmit,mert én már lerendeztem - fejeztem be a mondatát,amin halványan elmosolyodott.

-Csak féltelek - mondta komolyan a szemembe nézve.

-Hol aludhatok? - Kérdeztem témát váltva.

-Én a kanapén,te az ágyamban - mondta szigorúan.
-Vagy fordítva - próbálkoztam,de látva az arcát,nem nagyon fog menni... - És mi lenne,ha együtt aludnánk? - Kérdeztem tőle,mire értetlenül nézett rám. - Nem úgy értem - forgattam meg a szemeimet. - Tudom milyen kényelmetlen tud lenni a kanapé,és mivel nem akarod,hogy ott aludjak,és én sem,hogy te aludj ott,így aludhatnánk együtt - vázoltam az ötletemet.
-Rendben - mosolygott idiótán.Miután adott egy pólót,elmentem lefürödni,és mikor visszamentem,akkor az alvó Austin látványa fogadott.Mosolyogva terítettem rá a takarót,és bemásztam mellé,majd szorosan hozzábújtam,mikor meghallottam az ég dörgését...

15.fejezet: Perrie megmondja

Aloha!:)

Tádáám!!
Arra gondoltam,hogy mivel az előző részhez csak 1:( komment jött,hogy mi lenne,ha legalább 4-5 összejönne,aztán hozom a következő részt.:)
A résszel kapcsolatban:
Meghoztam a 15.fejezetet,ami kissé érdekesre sikeredett.Ugyan az előző részben kibékültek Liamék,de most ... ,majd meglátjátok.;) Perrie is több szerepet kap ebben a részben,mint ahogyan a címben is látjátok.Élőben semmi bajom vele,mert nagyon szimpatikusnak tartom,de a blogban "rosszat" játszik,és hogy miért?Azt majd idővel megtudjátok.;)) Gwenről csak annyit,hogy változáson fog átesni,és nem biztos,hogy a jobbik irányba... Talán sokat is árultam el a résszel kapcsolatban,így nem is húzom tovább az időt,hanem olvassátok a részt,és remélem,hogy tetszeni fog Nektek.
Ja,és még valami!Kommenteljetek a fejezet végén légyszíves!!

xxVicky

Mikor kijöttem a vécé fülkéből,szembe találtam magam Perrievel,aki karba font karokkal meredt rám a tükörből.

-Mit szeretnél? - Kérdeztem sóhajtva,de nem néztem rá,hanem a kezemet mostam.

-Szállj le a barátomról! - Mondta komolyan.Kérésére megfordultam,hogy komolyan gondolta-e,de arckifejezését látva,elkezdtem nevetni.

-Hülyébb vagy mint gondoltam - mondtam szememet törölgetve. - Mégis miért másznék rá a te elképesztően kőbunkó pasidra? - Kérdeztem a mosdókagylónak dőlve,és mosolyogva néztem rá.

-Mert kinézem belőled - mondta egyszerűen.

-Édes,kettőnk közül,te vagy az akin végig ment fél London - kacsintottam rá,mire neki vörösödni kezdett a feje. - Amúgy meg,szeretnél még valamit? - Kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Te tényleg nem veszed észre magad? - Kérdezte hitetlenül,miközben farkasszemet néztünk egymással.Kíváncsi tekintetemre magyarázni kezdett. - Senki sem lát itt szívesen téged.Az anyád meghalt,az apád nem kíváncsi rád,ahogyan Liam sem,csak kell valaki aki vigyázzon rád.A többi fiú csak azért kedves veled,mert a bátyád megkérte őket rá.A Danielle és Eleanor sem bírnak téged,de kell valaki akivel tudsz jópofizni - mondta könyörtelenül,amin én szélesen elmosolyodtam. - Most meg min mosolyogsz? - Kérdezte idegesen.

-Ha látnád magad.Szánalmas vagy - mondtam lenézően.

-Maradj ebben a hitben - legyintett. - De csakhogy tudd,Zayn mondta ezt nekem - mondta megsemmisítő mosollyal az arcán,mire én legbelül őrjöngtem,kívül viszont keménynek mutattam magam.

-Tudod,az a rohadt nagy különbség közted és köztem,hogy sokkal emberibb vagyok mint te - mondtam fejcsóválva,és kimentem a mosdóból,majd felkapva a kanapén levő táskámat elindultam a kijárat felé.

-Gwen te meg hova mész? - Kapta el a karomat Danielle,amint meglátott engem.

-Most engedj el! - Szóltam rá hidegen,de nem tette meg amit kértem.

-Gwen miről besz ... - kezdett volna bele,ha nem szekítom félbe.

-Most! - Dörrentem rá a kelleténél kicsit hangosabban,amire a két barátnőm felkapta a fejét,és értetlenül néztek minket.Csuklómat kirántottam a szorításából,és utálattal néztem végig rajta,és (az idő közben megérkező) Eleanoron. - Chh... - hagytam ott őket,és kiléptem a hideg utcára.

-Gwendolyn!Várj már meg minket! - Kiáltott utánam Camille,aki Fearneval együtt engem próbáltak beérni.Türelmetlenül álltam meg az utca közepén,amikor megálltak mellettem. - Mi volt az ami bent történt? - Kérdezte lihegve.

-Annyi az egész,hogy Liam csak azért akart kibékülni velem,mert így könnyebb dolga van velem,hiszen ő a gyámom.Dan és El azért mert a húga vagyok,és muszáj jópofát vágniuk,mint ahogyan a maradék ökröknek is - hadartam el fújtatva,mire nekik leesett az álluk.

-Ezt nem hiszem el - csettintett Fearne mérgesen,míg Camille dühösen kezdte el nyomkodni a telefonját.

-Nem tudunk valahogy elmenni innen? - Kérdeztem felháborodva.

-Nincsen annyink - rázta a fejét Cam száját elhúzva,nekem pedig kezdett fogyni a türelmem. - Figyelj,minden megoldódik - próbált vígasztalni,ami nem annyira ment.

-Menjünk vissza a hotelba - nézett rám keserű mosollyal az arcán Fear.Ahogyan sétáltunk az utcán,mindenki magába szállva gondolkozott el ezen az egészen,míg nem értünk a szállásunkhoz.Fáradtan nyitottam be a szobába,ahol elkezdett csörögni a telefonom.Amint megláttam Liam nevét a kijelzőn,hagytam,hogy had csörögjön tovább.

-Holnap megyünk el innen - motyogta Camille szemlesütve,mire én idegesen kezdtem el dobolni a lábammal.

-Azt nem mondták,hogy hova? - Kérdezte a barna hajú egyed Camtől,aki csak megrázta a fejét. - Remek - morogta Fear.

-Megyek lefeküdni,holnap úgyis korán kell kelni - mondtam sóhajtva a két lánynak,ők meg csak megértően bólintottak,aztán bementem a szobámba,ahol magam mögött becsuktam az ajtót,és lehuppantam az ágyra.A plafont kezdtem nézni,ami egy idő után unalmassá vált,így benyitottam a fürdőszobába,ahol levetkőztem,majd beszálltam a forró vízzel megtöltött kádba.Nagy levegőt véve lebuktam a víz alá,aztán hirtelen egy arc jelent meg előttem,ami egyre jobban élesedett,és Alcide arca rajzolódott ki,és mintha suttogott volna valamit...
Segíts!
Erre az egy szóra ijedten jöttem fel a felszínre,és szaporán szedtem a levegőt.Kerek szemekkel szálltam ki a kádból,és tekertem magam köré a törölközőt.Gyorsan visszamentem a szobámba,ahol átvettem a pizsamámat,és elterültem az ágyon.Idegesen túrtam bele a hajamba,miközben azon gondolkoztam,hogy miért is jelenthetett meg Alcide magam előtt...

*Másnap reggel*

-Gwendolyn! - Ugrott rám hirtelen valaki,mire ijedten estem le az ágyról. - Jó reggelt álomszuszék - vigyorgott rám idiótán Fearne le az ágyamról.
-Rohadt humoros vagy - morogtam neki,aztán felkaptam a párnát,ami velem együtt esett le a földre,és azzal kezdtem el püfölni.
-Lányok!Nyugi! - Jött be hozzánk röhögve Camille. - Inkább öltözzetek fel,aztán menjünk le az aulába.A többiek biztosan már várnak - mondta szemforgatva,mire én hangosan felnyögtem.
-Nem akarok!Itt maradok! - Jelentettem be határozottan,de ők ezt csak egy egyszerű fejrázással elégelték meg. - Jó,rendben - tápászkodtam fel morcosan a földről,és előszedtem egy normálisnak kinéző ruhát,amit a fürdőben felvettem,egy gyors fogmosás után.Felkaptam a bőröndömet,és nyomomban a lányokkal,elindultunk a recepcióhoz,ahol már mindenki ránk várt.Liam ahogyan meglátott elindult felém,de látva arcomat,kissé elbizonytalanodott.
-Gwen,miért mentél el szó nélkül? - Ragadta meg a csuklómat.
-Eressz el - sziszegtem a fogaim között,összeszűkült szemekkel. - Nem mondom mégegyszer Payne - morogtam idegesebben,mire ő elengedte a kezemet,és értetlenül nézett rám.
-Mi a bajod?Tegnap nem úgy volt,hogy ...? - Kérdezte.
-Azóta sok minden változott - motyogtam rá sem nézve,majd elléptem előle,és beültem a limuzinba.Egész úton,senki sem szólt egymáshoz,ahogyan a repülőn sem...
-Gwen elárulnád,hogy mi a bajod velem? - Kérdezte Danielle értetlenül,mikor a gép ajtaja kinyílt,és elindultam volna.
-Liam majd megmondja - mondtam gúnyosan,és szó nélkül lépdeltem le a lépcsőn,mikor megcsapott a zürichi szél.Mosolyogva néztem a két barátnőmre,akik csillogó szemekkel néztek körbe. - A szobák megvannak? - Kérdeztem karba font karokkal,amint a szállodába értünk,de látva az arcukat,idegesen ráztam meg a fejemet. - Tehát nincs - fújtattam.
-Senki sem tud németül,angolul meg nem is beszélnek - mondta furcsán Louis.
-Ki kérdezett? - Kérdezte Fearne felvont szemöldökkel a fiútól,aki értetlenül rázta meg a fejét.
-Hány szoba kell? - Néztem körbe sóhajtva,mire Eleanor megszólalt.
-Öt - motyogta,aztán odaléptem a recepcióshoz.
-Hallo!Wir möchten,nehmen Sie fünf Zimmer/Hello!Szeretnénk öt szobát kivenni/ - mondtam mosolyogva az embernek,aki nagyon megörült annak,hogy németül beszélek.Vigyorogva nyomta a kezembe az öt szobának a kulcsát,aztán megköszönve azokat,otthagytam őt,és visszamentem a többiekhez,akik értetlenül néztek rám.Szó nélkül nyomtam a kezükbe a kártya formájú kulcsokat,aztán felmentünk a lányokkal ahhoz a szobához,ami a legközelebb volt. - Hihetetlen,hogy letagadják ezt az egészet - ráztam a fejemet mérgesen.
-És mivan akkor,ha Zayn hazudott? - Kérdezte Camille.
-Kizárt,akármennyire is gyűlölöm.Neki is mondta Liam,hogy mit csináljon - magyaráztam hajamba túrva,miközben az ajtót nyitottam ki.Amint beléptünk a meseszép szobába,ledobtuk a bőröndöket,és tanácstalanul néztünk körbe,hogy mit csináljunk.
-Csajok,én azt hiszem,lemegyek a zeneterembe,itt az előbb ki volt írva,hogy a földszinten van egy - mondtam nekik,és kiléptem a szobából,ahonnan egyenesen a terem felé vettem az irányt.Ahogyan beértem a hatalmas terembe,leültem a hófehér zongora elé,aminek a tetejét felhajtottam,és végighúztam az ujjaimat a billentyűkön,aztán elkezdtem játszani rajta.A hangombetöltötte az egész teret,és a hideg futott végig a hátamon,mert eszembe jutott az a nap,amikor a szüleim veszekedtek,és az a nap,ahogyan apa...,elhagyott minket.Éreztem,hogy egy könnycsepp gördült le az arcomon,de nem hagytam abba,hanem csak játszottam tovább.Amikor befejeztem,nehezebben vettem a levegőt,és hajtottam le a fejemet,aztán mikor nagyjából lenyugodtam,sóhajtottam egy nagyot,és nekikezdtem egy másik számnak.Nehezen,de végül felálltam a zongoraszékről,és kiléptem az ajtón,egyenesen a folyosóra,ahol Harry jött velem szembe.
-Á,Gwen! - Szólt hozzám,de én mint aki észre sem vette,mentem tovább a liftajtóig. - Gwen várj már meg! - Kiáltott utánam,és gyorsabban szedte a lábát,és igen,sajnos beért a liftbe,akármennyire is nem akartam. - Mi bajod van?Tegnap óta furán viselkedsz - nézett rám érdekesen,miután becsukódott az ajtó.
-Ti beszéltek?Engem vertetek át! - Keltem ki magamból,de a göndör hajú még mindig nem tudta miről beszélek. - Tudod mit?Inkább kérdezd meg Liamet,ő biztos megmondja majd neked - mondtam gorombán,aztán mikor kinyílt a lift ajtaja,és dühösen léptem be a szobába,ahol a két lány közül csak Camillet találtam ott. - Fear? - Kérdeztem értetlenül a szőke barátnőmtől,aki a fürdőszoba ajtajára mutatott.
-Mi történt? - Kérdezte Cam kíváncsian,ahogyan meglátta a nem túl barátságos arcomat.
-Harry - morogtam mérgesen,és éppen akkor jött ki Fearne a fürdőből.
-Mit csinált megint az az idióta? - Kérdezte unottan.
-Tegnap óta furán viselkedek,és jó lenne ha tudná,hogy mi a bajom - motyogtam fortyogva. - Liam tényleg ennyire hülyének néz? - Tettem fel a kérdésemet,szemeimet égnek emelve.
-Nem tudom,de akkor rossz helyen jár ha igen - rázta a fejét Camille,és rezegni kezdett a telefonja. - Niall üzeni,hogy hatra legyünk az aulában,mert vacsorázni megyünk - forgatta meg a szemeit.
-Miben kell menni? - Kérdezte a barna hajú egyed mellőlem.
-Elegáns ruha kell,mert valami puccos étterembe megyünk - mondta fáradtan Cam.
-Akkor hajrá - álltam fel a kanapéról,és indultam el a szobámba,ahol tanácstalanul néztem körbe. - Csajok! - Kiáltottam el magam kétségbeesetten,mire a két lány szélsebesen jöttek be hozzám. - Mit vegyek fel? - Kérdeztem őket szám szélét rágcsálva,amin mindketten felnevettek.
-Majd megoldjuk - kacsintott kuncogva Fearne,és nekiláttunk a keresgélésnek...

14.fejezet: Áttörés

Hellóka!

Lenne két bejelenteni valóm...

1. Nagyon szépen köszönöm a 14(!!!) rendszeres olvasót,a 3075 oldalmegtekintést,az előző részhez a kettő kommentet,és a két cserét!:)
2. Mivel úgytűnik egyre több szabadidőm lesz,ezért több résszel tudok jelentkezni,de ez csakis tőletek függ...;)

Visszatérve a részhez,kicsit rövid lett,de azért remélem tetszeni fog,és kommentek után fogom hozni a következő részt!;)

xxVicky

Reggel álmosan nyitottam ki a szemeimet,és szembe találtam magam,a békésen szuszogó Liammel.Ásítva néztem az éjjeli szekrényen levő órára,ami fél tizenkettőt mutatott.Szinte villámként pattantam ki az ágyból,és indultam ki a szobából,majd egy utolsó pillantást vetve az alvó bátyámra,kislisszoltam a helyiségből,aztán elindultam a sajátom felé.Amikor beértem,gyorsan kikapkodtam a bőrödömből néhány ruhadarabot.A cipőmet a kezembe felkaptam,és úgy indultam el a lift felé.Beszállva a felvonóba,azon gondolkoztam,hogy hol lehetnek a lányok,hiszen egyikőjük sem volt a 'rezidencián'... Álmélkodásomból a lift hangja zökkentett ki,mikor kinyílt előttem az ajtó,sebes léptekkel indultam el,arra a helyre,ahová minden év,ezen napján ellátogatok.

-Á,Gwendolyn! - Hallottam meg egy jól ismert,idős hangot,amit a virág árushoz tudtam kötni.

-Jó napot,Natasha! - Köszöntem vissza mosolyogva az öreg hölgynek,akit már régóta ismerek. - Egy szál fehér rózsa lesz - mondtam neki.

-Már vártam,hogy mikor jössz - mondta szemforgatva,miközben a virágot nyújtotta át.Miután kifizettem,megkönnyebbülten fújtam ki a bent tartott levegőt,mikor láttam,hogy nincsenek sokan.Átlépve a hatalmas,fekete vas kaput,elkapott az az érzés,amit annyira utálok...,a szomorúság.A leghátsó sornál megálltam,és leültem a szürke,parcella elé.A régi emlékek,szinte vulkán ként tört fel belőlem...

 

2008.február 07.

 

Mosolyogva léptem be Alcide-al,a házba,ahol anya várt minket.

-Szia anya! - Kiáltottunk be a konyhába,miközben az iskola táskánkat dobtuk le a kanapéra.

-Sziasztok! - Hallottuk meg tompított hangját,mivel vacsorát készített nekünk. - Milyen volt a napotok? - Kérdezte kedvesen.

-Unalmas - válaszoltuk egyszerre,majd unottan hozzá tettem: - Két óráról elkértek engem,mivel a kórusban benne vagyok.

-Az jó!Régen én is benne voltam - mondta büszkén,mire mi az öcsémmel mosolyogva néztünk össze. - Kinyitná valamelyikőtök? - Nézett ránk segítségkérően,miután megszólalt a csengő.Alcide gyorsan rázni kezdte a fejét,így maradtam én.Sóhajtva tápászkodtam fel a székről,és indultam el az ajtó irányába.

-Jó napot,Mr. Great! - Köszöntöttem a postásnak mosolyogva,aki amint meglátott,elnevette magát.

-Szia,Gwen - mondta a maga dörmögős hangján,és egy levelet nyújtott át nekem. - A hadseregtől jött,ahogyan elnézem - bökött a borítékra,amin valóban az a hely volt megadva,ahol David jelenleg most szolgál. - Üdvözlöm anyukádat - szólt vissza az utcáról,és már el is tűnt.Fejemet rázva csuktam be magam mögött az ajtót,és mentem vissza a konyhába.

-Ki volt az? - Kérdezte anya kíváncsian,majd felmutattam a kezemben levő papírt,mire ő lerakta a kezéből a fakanalat. - Mit írt? - Kérdezte fürkésző tekintettel.

-Nem tudom,mert most hoztam be - mondtam az egyértemű választ adva,amin mindannyian felnevettünk.Szó nélkül felbontottam a levelet,amit magamban el is kezdtem olvasni.

 

Sajnálattal értesítjük Önöket,hogy a hadseregben szolgált,David Lewis Crine a háború során,leszerelése előtt elhunyt.

 

Ezt a pár sort olvasva,könny szökött a szemeimbe,és kiesett a lap a kezemből.Anya értetlenül vette fel a földről a papírt,majd miután ő is elolvasta,szájához kapott,és halkan elkezdett sírni.Alcide összeráncolt homlokkal nézett minket,de pillanatok alatt elsápadt,gondolom rájött,hogy mi történt.Zokogva húztam magamhoz az öcsémet,aki nehezen kapkodta a levegőt a sírástól...

 

Gyorsan megráztam a fejemet,ezeket kiverve a fejemből,majd a kőre néztem. - Szia David!Régen találkoztunk - mondtam halványan mosolyogva a velem szemben levő sírkőnek,de éreztem,hogy elkap a síró görcs. - Tudod,sok minden történt,az elmúlt időszakban - kezdtem neki a mesélésnek,mintha tényleg itt lenne. - Találkoztam az apámmal,akit te annyira utálsz,aztán találkoztam Liammel - mondtam halkan felnevetve. - Nagyon hiányzol nekem - mondtam suttogva,és éreztem,hogy szememet elhagyja egy könnycsepp. - Öt éve,hogy nem vagy itt velem,pedig nagyon nagy szükségem lenne rád - mondtam már-már sírva. - Tudom,nem vagy büszke rám,hiszen látsz engem fentről,de ígérem,mindent rendbe hozok,amint lehet,és ahogyan tudom - ígérgettem. - Szeretlek - mondtam suttogva,aztán felálltam,óvatosan ráhelyeztem a sírra a rózsát,és elindultam kifele,de előtte visszanéztem magam mögé,és magam előtt látva Davidet,szomorúan hajtottam le a fejemet,és mentem ki a temetőből.Amikor a hotel elé értem,nagyot nyelve mentem be az épületbe,ami már kezdett életre kelni.Szipogva battyogtam a lift felé,amibe mikor beszálltam,elkapott a sírhatnék.Zokogva dőltem neki a falnak,míg meg nem szólalt a kis csilingelő hang,ami a megérkezést jelezte.Kiszálltam a liftből,és benyitottam a szobába,ahol a két lány tévét nézett,viszont amint megláttak,mindketten felpattantak a kanapéról,és szorosan megöleltek.

-Minden oké? - Nézett rám fürkészve Cam,mire halványan bólintottam.

-Pocsékul nézel ki - állapította meg a kinézetemet Fear,amin felnevettem.

-Kösz - mondtam kuncogva. - Hánykor lesz a koncert? - kérdeztem felvont szemöldökkel,mikor már nagyjából lenyugodtam.

-Hétkor,addig még van hat óránk - mondta égnek emelve takintetét Camille,aztán felcsillant a szeme. - Mi lenne,ha Danielle-el és Eleanorral elmennénk fodrászhoz? - Kérdezte tőlünk,mire mi Fearneval fájdalmasan egymásra néztünk,aztán bólintottunk.

-Rendben,de előtte átöltözök,ha nem baj - mutattam magamra,aztán bementem a szobámba,ahol 'átvedlettem' egy normális ruhába. - Mehetünk - mondtam sóhajtva,mikor kiértem hozzájuk.Cam és Fear elnevették magukat a szerelésem láttán,aztán elindulhattunk a maradék két lányt 'elkérni'.Amikor Liam szobaajtaja elé értünk,benyitottam,és mikor átléptem a küszöböt,tiszta őrültek háza fogadott.Liam idegesen meredt a telefonjára,mintha hívást várna,Danielle éppen valamit mormolt neki.Niall szokásához híven evett,míg Zayn ölében Perrie ült,aki éppen valami 'marhára érdekes' történetet mesélt a barátjának,bár látva a fiú tekintetét,nem nagyon köthette le...Harry és Louis valamin hangosan nevettek,Eleanort pedig nem láttuk...Érkezésünkre sem kapták ránk a fejüket,ezért a számhoz emeltem a mutató és a hüvelyk ujjamat,majd hangosan fütyültem egyet,mire mindenki felfigyelt.
-Gwendolyn! - Kiáltott fel megkönnyebbülten Dan,kiáltására Liam felkapta a fejét,és idegesen állt fel mellőle.
-Te mégis hol voltál?!Minek neked telefon,ha fel sem veszed?! - Kérdezte kiakadva,mikor elém állt.
-Valahol.Nincsen semmi okod aggódni - ráztam meg a fejemet.
-De igenis van,mert a húgom vagy! - Kelt ki magából idegesen.
-Liam,lassan húsz vagyok,tehát csak pár hónappal vagy idősebb nálam!Nem kell féltened - ráztam meg a fejemet mérgesen.
-Miért jöttetek? - Kérdezte Louis mosolyogva.
-El hol van? - Nézett körbe értetlenül Fearne,figyelmen kívül hagyva Lou kérdését.
-Itt vagyok! - Hallottuk meg magunk mögött az említett személy hangját,aki éppen a fülbevalóját tette be a fülébe. - Mit kerestek itt? - Kérdezte ő is vigyorogva.Kérdésére mindhárman összenéztünk,hogy mit mondjunk a többiek előtt,mivel nem szeretnénk,ha Perrie is jönne...
-Ja,igen!A múltkor fogadtunk,hogy nem bírunk megenni egy extra nagy hamburgert,és elvesztettük a fogadást,ezért jövünk nekik egyel - hadarta el Danielle,mire mi hálásan néztünk rá.
-Rendben,de hétre érjetek haza! - mondta a bátyám szigorúan,szemeivel közben engem vizslatott.Gyorsan kisiettünk a szobából,és beszálltunk a liftbe,ahol a két lány válaszunkat várva néztek ránk.
-Szóval? - Kérdezte Ellie.
-Fodrászhoz megyünk - sóhajtottam unottan,mire a két lány arcán széles mosoly terült el.Morogva szálltam ki a felvonóból,és onnan mentünk a hajszobrászhoz.Mikor odaértünk,Danielle és Eleanor régi barátként köszöntötta,a számunkra még ismeretlen embert.Miután bemutatott minket a két lány,neki is látott az 'átalakításunknak'.
-Te milyenre gondoltál kincsem? - Kérdezte kedvesen a középkorú nő.
-Mindegy,de ne legyen kopasz - mondtam szemforgatva,amin hangosan felnevetett.
-Akkor bízd rám magad - kacsintott rám a tükörből,és neki is látott a hajam kezelésének.
-Úristen - nyögtem ki nehezen,mikor megláttam magam a tükörbe,ahonnan egy másik lány köszönt vissza rám.A hajam fentről lefele világosodott,ami annyit jelent,hogy a fejem teteje sötétbarna,az alja pedig világosbarnába ment át. - Én... - kerestem a szavakat. - Nagyon szépen köszönöm - mondtam még mindig döbbenten.
-Remélem tetszik - fürkészte az arcomat.
-Nagyon,csak...,nem gondoltam volna,hogy jól fog állni - vallottam be mosolyogva,amin ő is szélesen elvigyorodott.
-Harper nagyon köszönjük a segítséget,de mostmár mennünk kell - mondta sajnálkozva El,aztán visszamentünk a hotelba,ahol különváltak az útjaink.Ahogyan a bőröndömhöz léptem,számat rágcsálva gondolkoztam,azon,hogy mit is vegyek fel.Kis hezitálás után,kikaptam egy olyan szettet,amit jónak tartottam,és elkezdtem készülődni.
-Gwen!Készen vagy már?! - Kiabált a szobám ajtaja előtt Fear,mikor a sminknél tartottam.Sóhajtva tettem le az ecsetet,és mentem ki a lányokhoz,akik az érkezésemre,tátott szájjal reagáltak. - Ha Liam nem folyt meg,akkor soha - mondta határozottan Fearne,amin elnevettem magam.
-Menjünk,mert még lekéssük - terelt ki minket Camille.Kivételesen most a lépcsőt választottuk,és mikor leértünk,a többiek idegesen kapták ránk a fejüket,de miután végig mértek minket,leesett állal bámultak minket.
-Te ... - kezdett volna bele Liam a szidásába,de annyira le volt sokkolva,hogy nem tudta mit is mondjon. - Ezt majd koncert után megbeszéljük - motyogta nekem,mire bólintottam egy aprót.Az út része csendesen telt el,majd mikor megérkeztünk az arénába,kiszálltunk a kocsiból,és a hátsó bejáraton bementünk.Mikor a srácok eltűntek az öltözőkben,lehuppantam hófehér kanapéra,és a telefonomat kezdtem el nyomkodni,míg nem ült le mellém valaki.
-Mit akarsz? - Kérdeztem fel sem nézve a telefonomból.
-Beszélni szeretnék veled - mondta komolyan Louis,ami már kezdett érdekelni,így a zsebembe süllyesztettem a készüléket.
-Tényleg?Talán San Franciso-ban majd beszélhetünk - mondtam gúnyosan.
-Gwen,én tényleg sajnálom,hogy azt mondtam,de akkor azt láttam jónak.Tudod,először azt hittem,hogy csak rontani fogod a levegőt,és mivel Liam testvére vagy,így jóban kell lennünk veled - mondta őszintén,aztán folytatta. - Aztán kezdtem rádöbbenni,hogy mégsem vagy olyan,mint amilyen legelső találkozásnál voltál - mondta hadarva,amin halványan elmosolyodtam,majd ismét elkomorodtam. - Nagyon sajnálom amit mondtam,és hidd el,hogy visszaszívnám amit mondtam,de már nem lehet - mondta sajnálva az egészet,és válaszomat várva nézett rám.
-Legelőször,mikor idekerültem,te voltál az,aki normálisnak tűnt - kedztem bele én is a mondológomba. - Viszont azt nem hittem volna,hogy aki nem ismer engem,már egyből a negatív kritikát alkotja rólam - ráztam a fejemet,majd látva szomorú arcát,és csillogó szemeit sóhajtva hozzá tettem. - Remélem tudod,hogy közelítesz ahhoz,hogy barátok legyünk - mosolyodtam el,amire neki mégjobban elkerekedett a szeme,és döbbenten meredt rám. - Louis!Itt vagy? - Legyezgettem a kezemet arca előtt,hátha valami reakciót le tudok olvasni róla,de szeme sem rebbent. - Most meg mit csinál? - Kérdeztem a fiúktól,akik abban a pillanatban álltak meg mellettünk.Kérdésemre érdekesen néztek a legidősebb tagra,akinek egyre szélesebb lett a vigyora,aztán felpattant mellőlem,és szorosan megölelte a barátnőjét,aki értetlenül nézett a barátjára.
-Mit mondtál neki? - Kérdezte nehezen nyögdécselve,miután Louis elengedte.
-Közelít ahhoz,hogy barátok legyünk - legyintettem,mire Eleanor hálásan,de egyben megkönnyebbülten nézett rám.
-Tudod te egyátalán,hogy mit jelent a barátság szónak a fogalma? - Kérdezte gúnyosan Zayn.
-Elnézve téged,szerintem kettőnk közül te vagy az,akinek fogalma sincs róla - vágtam vissza.
-Most fejezzétek be! - Dörrent ránk Harry mérgesen,amit senki sem értett.Szó nélkül hagytuk a kirohanását,és mikor a színpadra hívták őket,gyorsan Liamhez léptem,és nyomtam egy gyors puszit az arcára,amit nem értett.
-Ez most ...? - Kérdezte bizonytalan mosollyal az arcán.
-Az amire gondolsz - mondtam elvigyorodva,mire ő szorosan magához húzott,és el nem engedett,egészen addig,amíg valaki meg nem szólalt.
-Liam mennünk kell! - Szólt ránk Niall élesen,majd miután Liam elengedett,mosolyogva nézett rám. - Liam! - Szólt oda neki mégegyszer Niall,aki gyilkos tekintettel nézett rá.
-Majd később megbeszéljük,de most már menj - lökdöstem a színpad felé,ahová ő készségesen kitalált.
-Sokáig tart nálad a megbocsátás - lépett mellém Danielle mosolyogva,mondatára megvontam a vállamat,és együtt néztük Liamet,aki a közönségnek énekelt. - Mi vett rá erre? - Kérdezte kíváncsian.
-Az élet megtanította nekem azt,hogy a szeretteiddel minél több időt kell,hogy tölts,mert lehet,hogy az a nap amit kihagytál,talán az volt az utolsó - idéztem anyám szavait,és nehezen,de lenyeltem a könnyeket,amik elő készültek törni.
-Szép idézet - mondta halványan mosolyogva,miközben a bátyámat vizslatta. - Remélem mostmár tényleg normális testvérek lesztek - mondta szemforgatva.
-Nem garantálom - nevettem fel hangosan. - Mindjárt jövök,csak mosdóba megyek - mondtam neki,majd gyorsan bementem a mosdóba,ahol elvégeztem a dolgomat,és mikor kijöttem onnan,az ismerős idegen látványától nem kicsit ijedtem meg,mivel csak ketten voltunk bent...

13.fejezet: A beszélgetés,és az éjszakai találkozások

Halihó!:)

Végre kaptam egy kommentet,aminek iszonyatosan örülök,de annak méginkább,ha többen írnátok véleményt.:) A részről csak annyit,hogy kicsit érdekesre sikeredett szerintem,mivel nem várt fordulatok lesznek benne...;) Remélem tetszeni fog,és a végén kérlek szépen titeket kommenteljetek,mert fontos lenne,mert innen tudom megállapítani,hogy milyen is az írásom!:)

xoxo Vicky

Hát,mikor beértem,gondolom nem túlzok azzal,hogy az állam leesett,annyira ledöbbentem.Mikor Harryvel átléptük a küszöböt,szinte összeroppantam,mivel Liam(?) szorosan magához ölelt,és el sem engedett.

-Mi...Mi folyik itt? - Kérdeztem nyöszörögve,aztán Liam sikeresen elengedett,és csillogó szemekkel nézett rám. - Na jó!Elmondaná valaki,hogy mégis mi történt addig,amíg mi nem voltunk itt?Merthogy amit Liam művel,az már természetellenes! - Fakadtam ki,és a bátyámra mutogattam,aki engem fürkészett nagy barna szemeivel.

-Gwen beszélhetnénk négyszemközt? - Kérdezte tőlem hirtelen,mire én értetlenül néztem rá.Szemem sarkából a két lányt néztem,akik hevesen bólogattak,hogy mondjak igent.Válaszul csak biccentettem,és megindultam a szobám irányába,ahová miután beértünk,karba font kezekkel meredtem Liamre.

-Hallgatlak - mondtam a falnak dőlve.

-Figyelj,tudom,egy igazi seggfej voltam,és nem tudom már visszaszívni amiket mondtam,de én tényleg nagyon sajnálom,ahogyan viselkedtem - kezdett bele a sajnálkozásába,amit én érdeklődve figyeltem.

-Te most bocsánatot akarsz kérni? - Vontam fel a szemöldökömet,mire ő bólintott egyet. - Tőlem ne azért kérjél bocsánatot,és sajnálj meg,mert már annyira cseszettül tudod,hogy miken mentem keresztül,hanem azért,mert tényleg rájöttél,hogy egy barom voltál - magyaráztam neki.

-Gwen,én nem azért kérek bocsánatot,hanem mert rájöttem,hogy hogyan is viselkedtem veled.A sok beszólás,gúnyolódás,és más,az...az csak azért volt,mert féltékeny voltam - mondta lehajtott fejjel,miközben az ágyamon ült.Végére felkaptam a fejemet,és értetlenül néztem rá. - Féltem,hogy apa téged jobban fog szeretni,és elfelejt majd engem.Ideges voltam,hogy te jobban énekelsz nálam,és a közönség is jobban fog szeretni téged.De leginkább az bántott,hogy van egy húgom és egy öcsém.Kaptam az élettől valami olyasmit,amit sehogyan sem tudok meghálálni.Valahogy mindig is szerettem volna egy fiatalabb testvért,és erre kaptam rögtön kettőt is,ami váratlanul ért.Hiszen,az egyik nap átlagosan telik,aztán beállít hozzád valaki olyasvalaki,aki egy változást hoz az életedbe.Egy olyan változást,ami jó irányba visz,és erre csak később jöttem rá - fejezte be a monológját,nekem pedig a vér kifutott a fejemből,a szemeim pedig ismét megteltek könnyel,amiket nehezen,de lenyeltem.

-Figyelj - kezdtem bele most én,amire felapta a fejét - , nem mondom,hogy nem bocsátok meg,viszont azt sem mondom,hogy a szívembe zártalak - mondtam neki elkomorodva,de látva értetlen arcát,magyarázni kezdtem neki. - Nem bocsátok meg neked,de elérted már azt,hogy ne folytsalak meg álmodban - mondtam neki,amin halványan elmosolyodott,majd ismét rám emelte a tekintetét.

-Értem - mondta bólintva,aztán felállt,és az ajtóhoz sétált. - Holnap koncert,ne felejtsd el.Jó éjt! - Mondta hátra sem nézve,hangjából meg hallani lehetett a mérhetetlen fájdalmat,és szomorúságot.Amikor becsukódott mögötte az ajtó,sóhajtva huppantam le az ágyamra és meredtem magam elé.Tudom,lehet,hogy rosszul döntöttem,de valahogyan nekem is fáj,amiket tett,és amiket mondott.Bambulásomból az ajtó nyikorgása zökkentett ki.

-Minden rendben? - Dugta be a fejét Fearne az ajtón.Mosolyogva paskoltam meg a mellettem levő üres helyet,ahová rögtön le is ült. - Mit mondtál neki?Nagyon elkeseredetten jött ki,aztán elmentek - vázolta a kint történteket.

-Elmondtam neki,hogy nem bocsátok meg,de már nem utálom annyira - magyarázkodtam,mikor hirtelen kicsapódott az ajtó,amin Camille lépett be,egy tál popcornal a kezében,és kíváncsian kapkodta köztünk a fejét.
-Miről maradtam le? - Kérdezte kerek szemekkel,miközben leült közénk.Mosolyogva ráztam meg a fejemet,és markoltam bele a tálba.Fear röviden vázolta a helyzetet,míg én kifele bámultam a fejemből. - Sajnálom.Viszont megértem a helyzetedet,mert kell egy kis idő a megbocsátáshoz - mondta együttérzően.
-Ne haragudjatok,de le szeretnék feküdni - mondtam nekik fáradtan.
-Megértjük - mosolyodott el Fearne,majd mintha szikra gyúlt volna a feje felett,úgy kapta rám a tekintetét. - Holnap hetedike! - Kocogtatta meg a homlokomat,mire én hálás pillantásokkal jutalmaztam meg.Miután kimentek a szobámból,sóhajta dőltem hátra az ágyon,és hunytam le a szemeimet.Miközben azon gondolkoztam,hogy mi lenne a jó döntés,egyszer csak felpattantam a kényelmes helyről,és kikaptam a bőröndömből egy fürdőruhát,amire rávettem egy fehér pólót.Gyorsan felkaptam egy törölközőt,és lazán összefogtam a hajamat,majd elindultam a hotel medencéje felé,ami a földszinten volt.Amikor végre leértem,szembe találtam magam az elcsendesedett,halkan hullámzó víztükörrel kihalt.Döbbenten konstantáltam,hogy senki sincs itt.Bár ki lenne lent az éjszaka közepén?Nekifutásból ugrottam bele a medencébe,ami nem kis vizet hagyhatott maga után.Ahogy feljöttem a víz felszínére,hátra simítottam a hajamat,és lehunyt szemekkel döntöttem a medence falának a hátamat,aztán nekikezdtem még néhány hossznak,amikor egyszer csak egszólalt valaki.
-Látom már jobban vagy - mondta egy női hang,amire felkaptam a fejemet,és szembe találtam magam Danielle-el,aki karba font karokkal állt meg a medence szélénél,és mosolyogva nézett le rám. - Liam elmondta,hogy mit mondtál neki - vallotta be.
-És gondolom azért küldött,hogy vegyen rá a békülésre - mondtam szemforgatva,miközben hajamat (ami idő közben szétjött) hátra tettem.
-Nem.Ő már réges-rég alszik.Azért jöttem,mert kellett egy kis nyugalom - vallotta be. - Egyébként teljes mértékben igazad van - mondta őszintén,de mivel nem értettem,hogy miről beszél,így újabb magyarázkodásba kezdett. - A válaszod,amit Liamnek mondtál - mutatott rá a témára,amire bólintottam egy aprót.
-Csak az igazat mondtam - ráztam meg a fejemet. - Másnak elmondta? - Vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
-Nem.Miután kijött tőled,átmentünk a saját szobánkba,és ott elhadarta nekem az egészet - magyarázkodott.
-Rendben - bólintottam,aztán kiültem a medence szélére.
-Maradj még nyugodtan - mondta kedvesen Dan,mire én halványan elmosolyodtam és visszacsobbantam a langyos vízbe.Körülbelül az ötödik hossznál,amikor már kellően elfáradtam,kiszálltam a medencéből,és elindultam a lift irányába,nyakamban a törölközővel,és rajtam a pólóval,ami nem kicsit tapadt rám...Ahogyan beszálltam a felvonóba,velem együtt egy alacsonyabb srác is belépett.Mikor az első emeletet elhagytuk,hirtelen megállt a lift,és nem mozdult meg.A mellettem álló fiú,először ledöbbent,majd elkezdte csapkodni az ajtót.
-Valaki!!Valaki segítsen!! - Kiabált rémülten,én pedig hajamba túrva csúsztam le a fal mentén a földre.
-Feleslegesen kiabállsz Niall,senki sem hallja meg - ráztam a fejemet,mire rám kapta a tekintetét.
-Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni ilyenkor?! - Kérdezte felháborodva.
-Nem vagyok nyugodt,csak próbálom nem az idegességet belédsúlykolni - mondtam rádörrenve,amire ő elhallgatott. - Itt van a telefonod? - Kérdeztem ráncolva a homlokomat,ő meg a kezembe nyomta az Iphone-t,amit felnyitottam,és keresgélni kezdtem a nevek között.Felvont szemöldökkel néztem rá,amikor Cam nevét olvastam a kijelzőn,de vörös fejét látva,inkább nem kérdeztem rá,hanem inkább tovább keresgéltem a telefonszámoknál,amíg el nem érkeztem Liam nevéhez.Laza mozdulattal rányomtam a 'hívás' gombra.
-Niall,mi a frászt akarsz? - Kérdezte a telefon tulsó oldalán egy mély,rekedtes és álmos hang.
-Nem Niall,hanem a húgod - szóltam bele kuncogva,aztán ismét elkomorodtam. - Bent ragadtunk a liftbe,és jó lenne,ha segítene valaki - daráltam le idegesen.
-Hol vagytok? - Kérdezte komolyan,és a háttérben zörgölődések hallatszódtak.
-Az első és a második emelet között - húztam el a számat.
-Veled minden rendben? - Tette fel újabb kérdését.
-Eltekintve azt,hogy klausztrofóbiám van,azon kívül igen.Köszönöm kérdésed - mondtam gúnyosan,amin a mellettem levő Niall halkan felnevetett.
-Nem sokára ott vagyok - mondta,aztán rámcsapta a telefont.Sóhajtva ejtettem vissza a szőke hajú fiúnak a kezébe a készüléket.
-Mindjárt jön a felmentő sereg - mondtam unottan,aztán hátradöntöttem a fejemet. - Amúgy meg mit keresel te itt? - Kérdeztem ránézve.
-Kajáért ugrottam le - vont vállat lazán,amin hangosan felnevettem. - Ahogyan elnézlek,te viszont úsztál - nézett végig rajtam,a szeme pedig megállapodott a dekoltázsomon.
-A szemem feljebb van - szóltam rá elpirulva,mire ő cékla vörösen kapta el a fejét,és fordította el a másik irányba a fejét.
-És...,tényleg klausztrofóbiád van? - szólalt meg egy kis idő után.
-Sajnos - biccentettem számat elhúzva,amikor megkordult a hasam.
-Kérsz? - Nézett rám nevetve Niall,miközben egy nagy tál spagettit(?) rángatott ki a szatyorból.
-Nem baj? - Kérdeztem félénken,ő meg csak átnyújtott egy villát. - Meg sem kérdezem,hogy honnan van - motyogtam fejemet rázva,aztán nekiláttunk a tésztának. - És most? - Kérdeztem tőle,miután megettük a spagettit.
-Várunk,amíg ki nem szabadítanak - mondta ásítva,én pedig hátradőlve meredtem magam elé. -Figyej,sajnálom,hogy haza akartalak küldeni - motyogta szemlesütve,nekem meg a szemeim elkerekedtek a döbbenettől.
-Te is? - Kérdeztem leesett állal,mire ő kínosan nézett rám. - Ezt nem hiszem el! - Mondtam hitetlenül. - Tudod,az bánt a legjobban,hogy anélkül hoztátok,vagy hoztad meg ezt a döntést,hogy megismertetek volna - mondtam dühösen rázva a fejemet.
-Gwen,én tényleg nagyon sajnálom - mondta szomorúan.
-Gondolom mennyire - morogtam mérgesen,amikor hirtelen megmozdult a lift.Mielőtt bárminek örülhettünk volna,ismét megállt a szerkezet. - Remek - fújtattam idegesen,aztán magamra terítettem a még nedves törölközőt.
-Mit csinálsz? - Nézett rám kérdőn a mellettem ülő egyed.
-Mégis minek látszik?Próbálok pihenni,miközben,majd' szét fagyok - morogtam mérgesen,mire ő halványan elmosolyodott,és rám terítette a pulóverét. - Nem kell - motyogtam álmosan.
-Elhiszem,hogy nagy a büszkeséged,de fogadd el - mosolygott kedvesen,amit én is megmosolyogtam.Kis idő múlva éreztem,hogy lecsukódik a szemem,maj álomba szenderülök.A következő kép az,hogy a lift ajtaja kinyílik,és megjelenik egy alak. - Elaludt - mondta Niall,gondolom rám célova.
-Felviszem,és köszi,hogy vigyáztál rá - mondta most egy másik ismerős hang,amit Liamhez tudtam kötni.Liam felemelt,mint a menyasszonyokat szokás,és elindult velem valamerre.Mivel a lányok már aludhattak,gondolom ezért beitt a saját szobájába (gondolom én).
-Minden rendben van? - Kérdezte Danielle aggódva Liamtől.
-Minden,csak elaludt - mondta a maga mély hangján,amin hallani lehetett,hogy mosolyog.Ahogyan letett volna,alami késztetést éreztem arra,hogy ne engedjem el.
-Ne menj - motyogtam álmosan,magamhoz húzva.
-Nem lenne baj,ha ... - Kérdezte Danitől,akinek a válasza igen meglepett.
-Dehogy is - mondta,hangjából ítélve vigyorogva,aztán magunkra hagyva minket távozott a szobából.
-Tudom,hogy nem hallasz,mivel már alszol,de el kell,hogy mondjam,nálad jobb testvért nem ís kívánhatnék - motyogta a hajamba,mire én szorosabban bújtam hozzá,ezzel átadva magam az édes álmoknak...