Drága olvasók!:)
Mint látjátok a 18.fejezetnél tartunk,aminek iszonyatosan örülök!:) Köszönöm az előző részhez a kommenteket.:) És lenne itt még valami:
- Van egy jó blog,amit a linkcserében is megtalálhattok (http://summeroflove1dfanfic.blogspot.com/)
- A sztori egyedi,ráadásul szépen is fogalmaz az írója.:)
- Directionereknek ajánlott!;)
Remélem tetszeni fog nektek a rész,és a végén
xxVicky
Iszonyatos fej fájással ébredtem,és mikor kikeltem az ágyból,a nap is a szemembe sütött.Álmosan lépkedtem ki a lányokhoz a nappaliba,akik unottan kapcsolgatták a tévét.Mikor megláttak szúrós szemekkel meredtek rám.
-Jó reggelt - szólaltam meg rekedtes hanggal,ami engem is meglepett. - Nincs valami gyógyszer?Szétrobban a fejem - kérdeztem nyavajogva.
-Így jár az,aki késő este kiszökik - mondta dorgálóan Camille,miközben Fearne egy fehér kis bogyót nyomott a kezembe,amit egy laza mozdulattal lenyeltem.Na igen,tegnap este észre vették,hogy nem vagyok itt...
-Ma mit csinálunk? - Kérdeztem unottan.
-Niall mondta,hogy szünet van ma is,és csak holnap lesz koncert - motyogta maga elé meredve Camille,mire nekem a szemeim elkerekedtek.
-Tess...Tessék? - Kérdeztem dadogva,pedig tisztán értettem. - Ez most komoly? - Tettem fel újabb kérdésemet.
-Igen - mondta Fearne komolyan. - Azt mondták,hogy haza mehetünk,de holnapra vissza kell jönnünk - magyarázta,amin halványan elmosolyodtam.Gyorsan kiszaladtam a szobából (egy szál pizsamában) egyenesen Liam szobájához,aminek ajtaján bekopogtam,és azt egy fáradt arcú ember nyitotta ki,aki nem más volt,mint Liam.
-Mit szeretnél? - Kérdezte nyűgösen,de ahogyan rámnézett,már éberebb lett.
-Igaz az,hogy ma mindenki haza mehet? - Kérdeztem karba font karokkal,mire ő bólintott egyet. -Ez esetben,köszönöm - biccentettem hűvösen,majd mielőtt sarkon fordultam volna,Liam utánam szólt.
-Csomagolj,mert megyünk haza - mondta,mintha mi sem történt volna.Döbbenten fordultam vissza,és néztem a sötétbarna szempárba.
-Ezt te sem gondoltad komolyan - mondtam hüledezve,mire ő határozottan bólintott egyet. - Ezek után örülj,hogy egyáltalán szóba állok veled - mondtam szárazan,aztán magam mögött hagyva a lesokkolt bátyámat,visszatipegtem a szobába,ahol a két lány pakolt éppen.Mosolyogva dobáltam bele a táskámba néhány ruhát holnapra,aztán felvettem magamra egy kényelmesebb ruhát.A fiúktól nem köszöntem el,hanem csak egy utolsó pillantást vetve rájuk,mentem ki a hotelből a lányokkal.A reptéren egymásra néztünk,és szélesen elvigyorodtunk.
-Jó lesz végre haza menni - mondta megkönnyebbülve Camille.
-Ja,végre normális emberek között lenni - forgatta meg a szemeit Fearne,amin elnevettem magam,míg meg nem hallottam,hogy a Párizsba induló járat nemsokára indul.
-Akkor,holnap találkozunk - fújtam ki a levegőmet. - Hozol majd csokit? - Kérdeztem csillogó szemekkel a barna hajú barátnőmet,aki csak elvigyorodott és bólintott egyet.
-Csakis akkor,ha te hozol sajtot - mondta kuncogva,aztán egyszerre néztünk Camre,aki érdeklődve nézett minket,majd leesett neki,hogy mit szeretnénk kérdezni.
-Igen,sütök majd nektek tortát - emelte fel védekezően a kezeit,és aztán meghallottam a monoton női hangot,ami ismét bemondta,hogy a Párizsba tartó járat négy perc múlva felszáll.Sietősen elbúcsúztam a lányoktól,és már ott sem voltam.Mikor felszállt a gép,utoljára kinéztem az ablakon,és látva a távolodó Hamburgot,a szívem összeszorult,de tudtam,hogy kell egy kis nyugalom...
*2 óra múlva*
-Kisasszony!Keljen fel!Megérkeztünk! - Keltegetett kedvesen egy stewardess,mire nekem kipattantak a szemeim,és álmosan pislogva néztem rá. - Párizsban vagyunk - mosolygott,aztán ahogyan látta,hogy ébren vagyok,ment tovább az alvó embereket felkelteni.Néhány pislogás után,feltápászkodtam a helyemről,és elindultam a kijárat felé.Mikor kiértem a terminálba,sietősen átvágtattam a sok ember között,majd mikor kiértem a friss levegőre,magamba szívtam a francia levegőt,ami keveredett a cigaretta füsttel,ami a régi emlékeket idézte fel bennem.Elindultam arra a helyre,ahol nagyon sok időt töltöttem régebben,mikor itt éltem.Ahogyan sétáltam az utcán,eszembe jutott mikor anya megmutatta nekem,hogy mennyire gyönyörű kivilágítva az Eiffel torony.Az egyik kávézóba bementem,ahol miután kikértem az kávémat,egy ember megszólalt.
-Látom már észre sem veszel - mondta egy ismerős női hang mögülem,amire reflexszerűen fordultam meg,és találtam szembe magam egy szinte már fekete szempárral,ami mosolygósan nézett az enyémbe.A döbbenettől a levegő is bent akadt a tüdőmben. - Gwen,jól vagy? - Kérdezte aggódva.
-Dev? - Kérdeztem nehezen,mire bólintott egy aprót,de szemeivel még mindig az arcomat fürkészte.A felismerés villámként csapott belém,és ugrottam a nyakába. - Devonne! - Sikítottam hangosan,amit a kávézóban levők érdeklődve figyeltek.Mosolyogva váltunk el egymástól és mértük végig egymást. - Jesszusom!Milyen régen láttuk egymást! - Kaptam a szám elé a kezemet.
-Hát igen - húzta el a száját a barna hajú lány. - Mit keresel itt?Úgy tudtam,nem vagy már a városban - mondta értetlenül.
-Honnan tudod? - Ráztam meg a fejemet kérdőn.
-Gyorsan terjednek a hírek - vont vállat,aztán újra rám nézett. - Mesélj,mi történt veled az elmúlt tíz évben? - Kérdezte cinikusan,mire belekezdtünk a sztorizgatásba. - Mindig is tudtam,hogy szeretsz nyelveket tanulni - rázta a fejét,amin elmosolyodtam,majd elkomorodott,mikor elmondtam neki apámról,anyámról,és a kevésbé jó életemről néhány dolgot,amit inkább szó nélkül hagyott. - És megvan már,hogy hol fogsz aludni? - Kérdezte kíváncsian,mire a válaszom csak egy fejrázás volt. - Akkor nálam - mondta vigyorogva.
-Devonne,nem szeretnék zavarni - kezdtem bele a védekezésembe,amit ő csak egy gyilkos tekintettel hallgatott el.
-Sosem zavarsz,ezt te is tudod - mondta komolyan.Mikor már az ég szinte fekete lett,elindultunk Dev lakására,ami a tőle megszokott stílusban nézett ki.Mindenhol vásznak,kész és be nem fejezett képek.Igaz,hogy egy hatalmas lakásról van szó,hiszen itt,Párizsban,minden lakás nagy,de Devonne úgy látom máris otthonossá tette...Miután megmutatta,hogy mit hol találok,gyorsan elmentem a fürdeni,majd felvettem a pizsamámat,és visszasiettem a vendégszobába,ahol Dev keresett valamit.
-Tudok segíteni? - Kérdeztem értetlenül.
-Nem,mert megvan! - Tartott fel a kezében egy fotó albumot. - Emlékszel erre? - Mutatott egy képet,amin ketten szerepeltünk,körülbelül hét évesen.Én talpig rózsaszín festékben,Dev pedig lilában.
-Igen - nevettem fel. - Akkor festettünk,és ránk bízták a szoba kifestését,aminek ez lett a végeredménye - mondtam nevetve,amin ő is felröhögött. - Milyen kicsi volt itt - tűnődtem el Alcide képén,mikor ő volt négy éves,mi pedig kilenc.
-Az,de már akkor szeretett rosszalkodni - mosolygott,aztán lapozott egyet,és szembe találtam magam a harmadikos osztályfotóval,amin mindenki komoly volt,egyedül mi ketten grimaszoltunk a képen.Összenéztünk,és elnevettük magunkat,majd újra hajtott egyet a lapon,és már egy másik kép volt előttünk.Mikor ügyes voltam,leestem a dió fáról,és eltörtem a kezemet,Dev a gipszelés után rajzolt a gipszre,és a kezemet felmutatva mosolygunk a kamerába.
-Ez még megvan? - Kérdeztem döbbenten,mikor a tekintetem arra a képre siklott,ami akkor készült,mikor Dev-vel búcsúztunk el egymástól.
-Miért ne lenne - mosolyodott el halványan. - Jó,hogy újra találkoztunk - mondta bólintva egy nagyot.Még beszélgettünk egy kicsit,addig amíg el nem fáradtunk,és nem ment mindenki a saját ágyába aludni...
-Hát igen - húzta el a száját a barna hajú lány. - Mit keresel itt?Úgy tudtam,nem vagy már a városban - mondta értetlenül.
-Honnan tudod? - Ráztam meg a fejemet kérdőn.
-Gyorsan terjednek a hírek - vont vállat,aztán újra rám nézett. - Mesélj,mi történt veled az elmúlt tíz évben? - Kérdezte cinikusan,mire belekezdtünk a sztorizgatásba. - Mindig is tudtam,hogy szeretsz nyelveket tanulni - rázta a fejét,amin elmosolyodtam,majd elkomorodott,mikor elmondtam neki apámról,anyámról,és a kevésbé jó életemről néhány dolgot,amit inkább szó nélkül hagyott. - És megvan már,hogy hol fogsz aludni? - Kérdezte kíváncsian,mire a válaszom csak egy fejrázás volt. - Akkor nálam - mondta vigyorogva.
-Devonne,nem szeretnék zavarni - kezdtem bele a védekezésembe,amit ő csak egy gyilkos tekintettel hallgatott el.
-Sosem zavarsz,ezt te is tudod - mondta komolyan.Mikor már az ég szinte fekete lett,elindultunk Dev lakására,ami a tőle megszokott stílusban nézett ki.Mindenhol vásznak,kész és be nem fejezett képek.Igaz,hogy egy hatalmas lakásról van szó,hiszen itt,Párizsban,minden lakás nagy,de Devonne úgy látom máris otthonossá tette...Miután megmutatta,hogy mit hol találok,gyorsan elmentem a fürdeni,majd felvettem a pizsamámat,és visszasiettem a vendégszobába,ahol Dev keresett valamit.
-Tudok segíteni? - Kérdeztem értetlenül.
-Nem,mert megvan! - Tartott fel a kezében egy fotó albumot. - Emlékszel erre? - Mutatott egy képet,amin ketten szerepeltünk,körülbelül hét évesen.Én talpig rózsaszín festékben,Dev pedig lilában.
-Igen - nevettem fel. - Akkor festettünk,és ránk bízták a szoba kifestését,aminek ez lett a végeredménye - mondtam nevetve,amin ő is felröhögött. - Milyen kicsi volt itt - tűnődtem el Alcide képén,mikor ő volt négy éves,mi pedig kilenc.
-Az,de már akkor szeretett rosszalkodni - mosolygott,aztán lapozott egyet,és szembe találtam magam a harmadikos osztályfotóval,amin mindenki komoly volt,egyedül mi ketten grimaszoltunk a képen.Összenéztünk,és elnevettük magunkat,majd újra hajtott egyet a lapon,és már egy másik kép volt előttünk.Mikor ügyes voltam,leestem a dió fáról,és eltörtem a kezemet,Dev a gipszelés után rajzolt a gipszre,és a kezemet felmutatva mosolygunk a kamerába.
-Ez még megvan? - Kérdeztem döbbenten,mikor a tekintetem arra a képre siklott,ami akkor készült,mikor Dev-vel búcsúztunk el egymástól.
-Miért ne lenne - mosolyodott el halványan. - Jó,hogy újra találkoztunk - mondta bólintva egy nagyot.Még beszélgettünk egy kicsit,addig amíg el nem fáradtunk,és nem ment mindenki a saját ágyába aludni...
Szeretem a blogodat, mert izgalmas és érdekes a történet. Nagyon jó volt ez a rész nagyon várom már a folytatást :D
VálaszTörlés