17.fejezet: Hálás pillantások,és a kiszökés

Hola!:))

• Az "Actors" nevű oldalra ha rákkantittotok,akkor ott megtalálhatjátok a mellékszereplőket,ami folyton frissül,hogyha újabb szereplők "jelennek meg".
• A részeket maximum 4-5 komment után tudom hozni!

A részről annyit,hogy kiderül itt is néhány dolog,de nem árulom el,hogy mi...;)
Kommenteljetek a végén!!

xxxVicky

 

Álmosan nyitottam ki a szemeimet,és ültem fel az ágyon,amin csak én feküdtem.Miután kinyújtózkodtam magam,lementem a konyhába,ahol Austint találtam,amint reggelit próbált készíteni.

-Jó reggelt - mondtam fáradtan,mire ő megfordult,és elmosolyodott. - Szabad tudnom,hogy mit csinálsz? - Kérdeztem az ételnek kinéző valamire mutogatva,amin hangosan felnevetett.

-Nem sértegetjük a szakácsot - mondta dorgálóan,aztán levette a gázról az "izét". - Amúgy meg tojásnak készült volna - húzta el a száját.

-Szerintem inkább együnk valami szendvicset.Ahhoz nem kell nagy tudomány - vontam vállat,és elővettem a hűtőből azokat a dolgokat,amik kellenek az elkészítéséhez.Mikor elkészítettük az ételeket,nekiláttunk az evésnek.

-Hova kell,hogy vigyelek? - Kérdezte mosolyogva a velem szemben ülő fiú.

-Máris kidobnál? - Tettettem felháborodást,amin elnevette magát. - Van itt pár saroknyira egy csicsás hotel - mondtam unottan,mire neki a reakciója csak egy bólintás volt. - Na,oda - fejeztem be a mondtandómat.

-Érdekes - motyogta az orra alatt,amin szélesen elvigyorodtam.Miután megreggeliztünk,Austin a kezembe nyomta a kimosott ruháimat,és felöltöztem. - Készen vagy? - Kérdezte Aust türelmetlemül,merthogy én még mindig a hajamat próbáltam rendbe szedni.Kérdését meghallva sóhajtva mentem ki a fürdőből,és léptem mellé. - Végre! - Mondta megkönnyebbülten,amire az én reakcióm csak egy nyelv nyújtás volt.Ahogyan beültünk az autóba,elindultunk a hotel felé. - Remélem azért majd még fogunk találkozni - mondta kuncogva,miközben az utat figyelte.

-Én is.Jó volt most is látni téged - mosolyodtam el szélesen,mikor hirtelen leparkolt. - Hát,akkor ... - kezdtem volna bele a búcsúzkodásba,miután kiszálltunk,de ekkor egy hangos sikítás félbeszakított.

-Austin!! - Kiáltotta Camille és Fearne boldogan,majd ahogyan kijöttek a hotelből,a többiekkel együtt,és nekifutásból ráugrottak a fiúra,aki röhögve próbálta megtartani magukat.Nevetve néztem ahogyan örülnek egymásnak,míg nem vettem észre a szemem sarkából a banda többi tagját,akik rossz szemmel nézték Austint.Óvatosan megböktem a mellettem álló fiút,mire az mosolyogva engedte el a lányokat és nézett rám.Fejemmel csak a bejárat felé mutattam,ahol mindenki ott volt,akit nem akartam látni.Aust lazán nekidőlt a Range Rover oldalának,és nézett farkasszemet a bátyámmal,amíg az ökölbe szorított kezekkel közeledett felénk.

-Te meg mégis ki vagy? - Kérdezte fogcsikorgatva Liam,mikor odaért hozzánk.

-Az aki a húgodra vigyázott - vágta rá gúnyosan a mellettem álló srác,amin elmosolyodtam,aztán a két lányra nézett. - Fearne te mióta mosolyogsz? - Kérdezte a lánytól cinikusan amire az hangosan elnevette magát,és beleboxolt a fiú vállába. - Te meg mióta vagy szőke? - Ragadta meg Camille egyik tincsét,mire az elpirulva lökte el Austin kezét. - Jól néztek ki - bólintott elismerően,amin mindhárman felnevettünk.

-Khm ... - krákogott Liam,hogy vegyük észre őt is. - Liam Payne - nyújtotta a kezét Austin felé,de az összeráncolt szemöldökkel vizslatta a gesztust.Kuncogva löktem meg oldalról,mire elmosolyodott,és halvány mosollyal az arcán fogott Liammel kezet.
-Austin Zlatos - mondta,aztán elengedte a bátyám kezét,és szúrósan nézett rá. - Ha megtudom,hogy még egyszer megbántod Gwent,vagy bármelyikőjüket!Esküszöm,hogy az volt életed utolsó napja - morogta idegesen,amin felkuncogtam. - Mennem kell - nézett ránk elhúzott szájjal.
-Majd beszélünk - nyugtattuk meg a lányokkal vigyorogva.
-Az öcsédről ha van hír,akkor szólj! - Mondta szigorúan,mire halvány mosoly kúszott az arcomra,majd hozzátette.: - De ha hallok felőle valamit,akkor szólok - komorodott el,majd lehajolt hozzánk,és nyomott egy puszit az arcunkra,aztán a fülembe súgta.: - Vigyázz magadra!

-Úgy ismersz,mint aki nem azt teszi? - Emeltem égnek a tekintetemet,aztán mikor beült az autóba,lehúzta az ablakot. - Te is nagyon - mondtam sóhajtva,mire ő szélesen elvigyorodott,és beindította a motort,aztán még utoljára rám nézett,kacsintott egyet,és már ott sem volt.Mosolyogva néztünk össze a lányokkal,aztán megfordulva észrevettem Liam vörösödő arcát,ami kicsit sem volt barátságos...Szó nélkül mentem el mellette,mikor hirtelen elkapta az alkaromat.

-Hol voltál este? - kérdezte mérgesen,mire én kirántottam a karomat a szorításából.

-Austinnál - feleltem röviden,majd hozzátettem.: - Ő legalább gondoskodott rólam - sziszegtem az arcába,és otthagytam.Ahogyan a szobába értem gyorsan kivettem néhány normális ruhát,amit rögtön fel is vettem. - Gyere! - Kiáltottam ki,mivel kopogtak,és hirtelen belépett Zayn,mire ijedtemben összerezzentem,és idegesen meredtem az előttem álló fiúra. - Ahol bejöttél ott ki ia mehetsz! - Dörrentem rá a fiúra,aki alaposan végigmért,mivel csak az overálnak az alsó része volt rajtam,amit éppen akkor rángattam fel magamra.

-Liam küldött - mondta lassan,szemeit közben még mindig rajtam legeltette. - Azt mondta,mondjam el neked,hogy városnézésre megyünk - mondta már unottan,így visszatérve az eredeti stílusára.

-Elmondtad,és mostmár ki is mehetsz! - Mondtam neki felcsattanva,mire ő szemforgatva fordult meg,és ha nem szólok utána,akkor talán még ki is megy. - Ha már itt vagy,segítenél felhúzni a cipzárt? - Kérdeztem kínosan,miközben a kezemmel a felső részt tartottam magamhoz.Sóhajtott egy nagyot,majd megfogta,és felhúzta.

-Szép tetkó - mondta elismerően,mikor felfogtam a hajamat,hogy hozzám tudjon férnni.

- Kösz - morogtam kelletlenül,amit ő csak egy biccentéssel rendezett le,aztán kilépett az ajtón minden szó nélkül.Ráérősen vettem fel a sarumat,és indultam ki a szobából,egyenesen az aulába,ahol mindenki rám várt. - Hova kell elmenni? - Sóhajtottam unottan,miközben a telefonomat nyomkodtam.

-Körbenézünk,hogy tudjuk hol lépünk fel - szólalt meg halkan Louis,mire Camille megszólalt.

-Fear tudja egész Németország történetét - közölte egyszerűen,amin elnevettem magam,míg az említett személy büszkén húzta ki magát.

-Inkább induljunk el,utána kevesebb időt töltünk együtt - mondtam egyszerűen,amit a két lány hálás pillantással díjazott,amíg a többiek szó nélkül hagytak,és elindulhattunk a nagy városnézésre...Mikor körbejártuk fél Hamburgot,a fiúk minden áron meg akarták nézni a Herbertstraße-t,amit nem tartottam valami jó ötletnek. - Nem megyünk oda! - Jelentettem ki határozottan,mielőtt elindultak volna az ellenkező irányba.

-Miért? - Kérdezte értetlenül Harry,mire én,Camille és Fearne ledöbbenve néztük a fiút.

-Te sötéttebb vagy mint gondoltam - hüledezett Fear,ami nagy szó nála.

-Szóval? - Kérdezte Zayn türelmetlenül,aki Perrie nélkül jött.

-Őszinte legyek vagy kedves? - Kérdeztem sóhajtva,mire mindenki rávágta,hogy 'őszinte'. - Az a vöröslámpás utca - mondtam egyszerűen,de látva értetlen arcukat konkrétabb választ adtam. - Az a hely a "kurvák birodalma" - mutattam nyuszifület,majd folytattam. - Hatvan méteres útszakasznak a végén és az elején van paraván,ami nem enged szabad betekintést rájuk,és csak férfiak mehetnek be oda.A nők és gyerekek tabuk - mondtam a falnak támaszkodva,amit mindenki kerek szemekkel nézett,míg a két barátnő hálásan pillantott rám,amit én csak egy lesújtó nézéssel viszonoztam. - És ha megtudom,hogy bármelyikőtök ott van,vagy járt,az nem ússza meg szárazon - mondtam komoran,mire mindenki nyelt egy nagyot.

-Honnan tudod,hogy mi van ott? - Kérdezte Louis halkan.

-Austin avatott be - vontam vállat. - Viszont jó lenne,ha visszamennénk,mivel kezd hideg lenni - mondtam dideregve,miközben az égre mutattam fel,ami kezdett sötétedni,ezzel tudtunkra adva,hogy este felé jár.Mindenki szó nélkül követett,aztán mikor elértük a hotelt,köszönés nékül mentem fel a szobánkba,ahol mindenki különvált,és bementünk a saját hálónkba.Mikor a fürdőből jöttem ki a fogamat mostam,akkor valaki kopogott,de mivel nem tudtam beszélni,így az illető szó nélkül bejött,aki nem más volt mint Danielle.Unottan bámultam a lányra,aki szemlesütve állt meg előttem.

-Tudunk beszélni? - Kérdezte halkan,mire az ujjamat felmutattam,és a fürdőben gyorsan kimostam a számat,és visszamentem a lányhoz.

-Hallgatlak - mondtam szárazon.

-Figyelj,én tényleg nagyon sajnálom,hogy így kellett megtudnod,de nem akartam.Mikor Liam elmondta a tervét,egyszerűen idiótának neveztem,aztán elmondta az apja neki,hogy milyen is lehetsz,és ebből kifolyólag téged is olyannak képzelt el - mondta őszintén. - Mikor többet beszéltünk,és elmondtál mindent magadról,kezdtem rádöbbenni,hogy te nem vagy ilyen.Te egy külön személyiség vagy,és nem olyan,amilyennek apád leírt.Mikor Liamnek elmondtam,azt mondta,hogy biztosan kitaláltam az egészet,de idővel ő is kezdett rádöbbenni erre az egészre,viszont nem volt mersze elmondani neked,az igazságot - magyarázta.

-És Eleanor?Ő miért egyezett ebbe bele? - Kérdeztem karba font karokkal.

-Louis elmondta azt amit Liam talált ki.Persze Louis belement rögtön az egészbe,de ő volt az aki később a bátyádat meg akarta akadályozni.Eleanor több napig nem beszélt Louisal,mert azt mondta,hogy te egyátalán nem olyan vagy.A srácok kérlelték,hogy ne mondja el,amíg ő feladta,és egyikőjükhez sem szólt hozzá - mondta hajába túrva. - Tegnap mikor kiderült az egész,és elmentél,Liam egész este azon kattogott,hogy hol lehetsz,és nem is aludt egész este,de előtte mindenkitől megkérdezte,hogy ki mondta el neked,amit senki sem vallott be - mondta nehezen. - Liamet három éve ismerem,és nem láttam még ilyennek,amit te váltottál ki belőle - mondta komolyan.

-Nézd - fújtam ki a levegőmet. - Nem mondom azt,hogy nem haragszok,mert igenis neheztelek rátok - néztem rá komoran. - Viszont ne kérjétek azt,hogy bocsássak meg nektek,mert ez nem ilyen egyszerű - ráztam meg a fejemet.

-Oké - mondta száját lefele görbítve.

-De,valahogy majd csak lesz valami - vontam vállat,ami halvány mosolyt varázsolt az arcára.

-Köszönöm,hogy nem engedted a fiúkat a vöröslámpáshoz - mondta visszafordulva az ajtóból,és hálásan nézett rám.

-Nem miattuk tettem,csak nem akartam,hogy olyat tegyenek,amit később megbánhatnak - vágtam rá,ami a legelőször jutott eszembe,mire ő egy bólintással kilépett az ajtón,ezzel magamra hagyva,a sötét szobában,ahol elnyomott az álom...

 

*2008.október 24.*

 

Öt nap.Öt napja,hogy árvák lettünk az öcsémmel.Az orvosok nem tudták megmenteni anyát,akinél vörös riasztást érvényesítettek,és mire odaértek az orvosok,vagy az ápolók,már sehogyan sem tudtak segíteni rajta.Éreztem,hogy a könnyek fojtogatnak,de ahogyan a tükörbe néztem,előbuggyant egy-két könnycsepp.A lány,aki mindig vidám,és mosolygós,az most egy szomorú,sápadt arcú lány lett,akinek a fekete mégjobban lesápasztotta az arcát.Ma van az a nap,mikor anyát örök nyugalomra helyezzük...Annyi napot kaptunk,hogy megszervezzük a temetést,és el is menjünk rá,aztán az árvaházba kell mennünk.Nagyot nyelve mentem át Alcidehoz,aki üveges szemekkel meredt maga elé.

-Öcskös,készen vagy? - Kérdeztem tőle,ahogyan beléptem a szobájába.Hangom hallatára,felkapta a fejét,és szomorúan nézett rám.

-Nem akarom ezt - mondta fojtott hangon,mire leültem mellé az ágyra,és szorosan magamhoz húztam.

-Én sem,elhiheted - pusziltam bele a hajába,ami most összekócolva állt,a megszokott zselézett helyett.

-Miért kellett elmennie? - Kérdezte könnyes szemekkel.

-Tudod,mindig azok az emberek mennek el a leghamarabb,akik a legfontosabbak számunkra - mondtam anya szavait idézve,amit akkor mondott,mikor Davidet temettük.Aztán rápillantottam az órára,ami kettőt ütött,és elindulhattunk a temetőbe.Amint odaértünk,megpillantottuk Rosalindát,és férjét,aki fehér arccal próbálta vígasztalni a keservesen zokogó nőt.Mikor meglátott minket,valamit Rosa fülébe súgott,aki felkapta a fejét,és felénk fordult.Sírva borultun egymás vállára.

-Sajnálom,ami Nicole-al történt - suttogta a fülembe.

-Én is - motyogtam sírást kerülgetve.Miután a pap elmondta a beszédet,Alcide halk zokogásban tört ki,én pedig szorosan magamhoz öleltem és úgy kezdtem el sírni én is.Sírva jöttünk ki a temetőből,és hagyott magunkra minket Rosalinda.

-Hogy lesz tovább? - Kérdezte még mindig sírva Al.

-Nem tudom,de ha tovább sírsz,akkor anya is szomorú lesz - mondtam könnyeimet törölgetve,amit nem értett,így az égre mutattam. - Anya lát minket fentről - mosolyodtam el halványan,aztán hozzátettem.: - Minden este,amelyik csillag ragyog a legfényesebben,az ő - mondtam azt,amit nekünk mondott régebben anya,mikor Davidet elvesztettük.Alcide annyira már nem rázkódott,mint azelőtt,de még mindig patakokban folytak az arcáról a könnyek.Ekkor szembesül az ember azzal,hogy milyen érzés,mikor tényleg egyedül maradsz.Amikor a gyerek temeti az anyját annál nincsen fájdalmasabb dolog,főleg úgy,hogy mindenkit elvesztettél magad körül...

 

Ziháltan ültem fel az ágyamba,és dőltem neki az ágytámlának,és kaptam az arcomhoz,ami a könyneimtől volt csurom vizes.Kimentem a fürdőbe,és megmostam az arcomat,majd felkaptam magamra néhány ruhát,és halkan kilopakodtam a szobából,aztán magam mögött hagyva a szállodát,elindultam valamerre.Pontosan még én sem tudtam,hogy hova menjek,de ki kellett ürítenem az agyamat valahogyan.Miközben azon gondolkoztam,hogy hova is menjek,egy ismerős alakot láttam meg a távolban.Zayn alakja egyre jobban kirajzolódott előttem,míg nem jött nekem,ezzel fellökve engem.

-Te tényleg nem látsz?! - Kérdeztem felháborodva.

-Te mit keresel itt ilyenkor? - Kérdezte döbbenten,miközben rólam tápászkodott fel.

-Én is kérdezhetném ezt - mondtam morogva.

-Tudod mit!Nem is vagyok köteles beszámolnom neked a hol létemről! - Mondta idegesen,aztán bevillant,hogy honnan is jöhetett...

-Ha Perrie megtudja,hogy a Herbertstraßéban voltál este...,biztos kiakad - mondtam gúnyosan mosolyogva,mire ő dühösen fordult meg.

-Honnan tudod? - Kérdezte egyre közelebbről,míg nem állt meg olyan közel,hogy az arcunkat csak néhány miliméter választotta el.

-Ráhibáztam - vontam vállat. - Szóval akkor tényleg ott voltál - merengtem el. - És hány nőt fektettél meg?Ahogy elnézlek jól érezhetted magad - mondtam a szerelésére,és a hajára mutatva,ami igen kócosan állt a fején,a ruhája pedig gyűröttebb volt.

-Ha megmered mondani Perrienek,én ... - kezdett bele a fenyegetőzésébe,és szikrázó szemekkel meredt az enyémbe.

-Megversz,megalázol,kiidegelsz?Hidd el,már sok mindenen túl vagyok,te már nem árthatsz nekem - legyintettem semmit mondóan. - Abban viszont biztos lehetsz,hogy nem mondom el a te kis idióta barátnődnek.Majd örömmel fogom végignézni,ahogyan zátonyra fut a "kapcsolatotok" - mondtam nyuszifüleket mutogatva,amit nem nagyon értett. - Tudod,az ebben a nagy poén,hogy annyira nem figyeltek egymásra,hogy észre sem veszitek azt,hogy mindketten csaljátok a másikat - veregettem meg a vállát gúnyosan,majd vissza sem nézve megfordultam és otthagytam a döbbent arcú tinisztárt a járda közepén.Visszakóvályogtam a szállodába,ahol felmentem a szobámba és mikor beléptem,azt hittem a padlót fogom ölelgetni,úgy megijedtem.Hát igen,ennyit a kiszökésről...