Helló!
Mivel a nézettsége igen nagy a blognak,ezért úgy gondolom,hogy folytatom.Viszont ha nem jön 2-nél több komment,akkor bezárom.Ne haragudjatok,én szívesen folytatnám,mert annyi ihletem van még,hogy az hihetetlen.Rengeteg fordulattal folytatnám,de ha nem kommenteltek,akkor ebből semmi nem lesz.Ebben a részben viszont kiderül néhány titok a múltból.;))
Mindegy,nem azért jöttem,hogy most hegyi beszédet tartsak,csak ezt szerettem volna elmondani.Remélem azért nem haragszotok rám.:))
Kommenteket várom a végén!;)
xoxo Vicky
Elkerekedett szemekkel néztem a képernyőre,ahol az a jelenet játszódott le,mint 2010. június 19-én.Minden ami megtörtént azon a napon,az rögzítve lett.Elhomályosult tekintettel néztem Liam rezzenéstelen arcát,ami a képernyőt bámulta.Amikor elsötétült a kijelző,már nyúltam volna kivenni a lemezt,de egy erős kar visszarántott,így visszahuppantam az előző helyemre,aztán ismét felvillant a képernyő,és megint én jelentem meg rajta,ahogyan az árvaházból szökök meg...,még szerencse,hogy nem hallották a beszélgetést,mivel a szavak,amiket mi mondtunk,azokat egy zene 'fedett'.
Idegesen nyitottam ki az ablakot,és néztem le,hogy körülbelül mekkorát eshetek a másodikról.
-Gwen,ne csinálj hülyeséget! - Ragadta meg a karomat Camille aggodalmasan.
-Miért?Nézzem azt,hogy mindenki nevet rajtam?Siránkozzak azért,mert innen ment el Alcide,akit talán soha többé nem láthatok?Minek maradjak itt?Ha elmegyek innen,akkor egy új életet kezdhetnék - magyaráztam hevesen,aztán ránéztem a két lányra,akik szomorúan néztek rám. - Gyertek velem - ajánlottam fel,miközben a paplanból összecsomózott 'kötélre' böktem.
-Nem - rázák egyszerre a fejüket.
-Remélem még találkozunk - mondtam nekik suttogva,és megfogva a 'kötelet',végigcsúszva azon értem földet.Szerencsémre senki sem vett észre,így szó nélkül eltűnhettem,minden megaláztatást magam mögött hagyva,elindultam arra a helyre,ahol talán életem nagy részét töltöttem.Amint beértem a zeneterembe,leültem a padlóra,és bekapcsoltam a kamerát,amit évek óta senki sem használt.Az első képkocka az volt,ahogyan én,anya,apa és Alcide mosolyogva néz a kamerába.Apámat ahogyan megláttam,szinte mogyoró méretűre zsugorodott a gyomrom.Lenyelve a nagy gombócot a torkomban,néztem tovább a felvételt,ahol most David és anya nevetett.A két nevetést meghallva,kicsordult egy könnycsepp a szememből,hiszen tudtam,hogy ezt már soha többé nem hallhatom.Aztán megjelent az a kép,ahogyan Alcide meccsén ülünk anyuval,és nézzük,hogyan lövi be a gólt,amikor oldalra pillantok,és meglátom az iskolám akkori legmenőbb fiúját.Anya mosolyogva bátorított,hogy menjek oda,de én csak hevesen ráztam meg a fejemet.Hirtelen kinyílt a teremajtó,és belépett a két barátnőm,kezükben egy-egy sporttáskával.Halvány mosolyt küldtem feléjük,aztán ismét a felvételnek szenteltem a figyelmemet.Következő kép az volt,ahogyan David nyakába ugrok,ahogyan Alcide is,és minket követően anya is,mivel David akkor jött haza a háborúból.Azután felvillant egy olyan kép,hogy anya énekel a színpadon,a közönség szinte őrjöngve fogadja,aztán felkonferálva engem is,énis a színpadon termek.Mosolyogva énekeljük együtt,hogy Why does love always feel like a battlefield,a battlefield,a battlefield?.Aztán egy kép rólam,ahogyan olvasok egy levelet,majd zokogva rogyok össze.Szinte sírva néztem végig a felvételt,miközben a két barátnőm nyugtatva simogatta a hátamat.Az utolsó felvétel az volt,hogy a temetőben állunk,én,anya,Alcide,és apa,miközben gyászosan nézünk magunk elé,kivéve anyát,aki üveges szemekkel meredt a koporsóra,és a fölötte levő képet nézte,amin az öccse mosolygott vissza rá,katonai egyenruhában...
Ismét elsötétült a képernyő,de mielőtt bármit is tehettem volna,Liam olyan erősen szorította a csuklómat,hogy azt hittem szinte eltöri.Amikor már megszólaltam volna,elindult egy újabb felvétel,ami nem olyan régi lehetett...
Az utolsó menet után,fáradtan néztem a ringen kívül álló emberekre,akik a nevemet skandálva szurkoltak nekem.Miután sikeresen megnyertem ezt a versenyt is,nyúzottan mentem be az öltözőmbe,ahol a kesztyűmet a táskámba rejtettem,aztán a bandázst tekertem le a kezemről,amikor megéreztem,hogy valami hideg cső érinti meg a tarkómat,kezeimet magam mellé engedtem,és rezzenéstelenül néztem magam elé.
-Mit akarsz? - Kérdzetem hidegen.
-Cicám,kicsit rideg vagy - mondta Joe olyan hangon,amitől még a hideg is végigfutott rajtam. - Beszélgetni jöttem - mondta egyszerűen,de ismertem már annyira,hogy készül valamire.
-Nincs időm - vágtam rá ami legelőször eszembe jutott.
-Neked rám mindig van időd,ezt mindenki tudja - mondta mosolyogva,de ez a mosoly sem volt valami bíztató. - Ajánlatom van számodra - mondta komolyan.
-Kiszálltam a bizniszedből - mondtam neki rá sem nézve,és pakoltam el a többi cuccomat.
-Azt nem hinném - rázta a fejét nevetve. - Holnap hagynod kell magad,a meccsen,különben... - mondta nekem a tárgyra térve,amire felkaptam a fejemet.
-Különben mi?Bántasz?Megalázol?Azt kétlem - mondtam gúnyosan,majd a szekrénynek dőlve figyeltem a reakcióját.
-Különben a kis barátnőd fogja bánni - mondta undokan. - Hozzátok be! - Szólt ki az embereinek az előttem álló férfi,mire kinyílt az alumíniumból készült ajtó,és belépett rajta két szekrény méretű ember,akik Feart szorongatták kettejük között.
-Ha egy újjal is hozzá mersz érni - léptem közelebb fenyegetőzve,de a fegyverét a saját hasához emelte,aminek a csöve az enyémnek nyomódott.
-Ki kell érdemelni!Ha vesztesz a meccsen,akkor nem esik baja neki,és még pénzt is kapsz érte.Viszont ha nyersz,akkor sajnos csökkeni fog a barátaid létszáma - mondta megevtő mosollyal. - Mi a válaszod? - Nézett rám sürgetően,háta mögött láttam ahogyan Fearne hevesen rázza a fejét,hogy ne tegyem.
-Nem bánthatod a barátaimat!Megegyeztünk! - Mondtam neki felháborodva,utalva a legelső egyezségünkre.
-Változtak a szabályok - vonta meg a vállát,aztán egy laza mozdulattal elővette a bicskáját,amit Fearne tenyerébe szúrt bele,ami átjött még a kézfején is.A barátnőm hangosan sikított egyet,és halk zokogásba kezdett. - Ha nem mész bele,akkor a barátnődnek lassú és fájdalmas halála lesz - mondta mérgesen.
-Ne tedd Gwen! - Mondta nekem sírva Fear,de Joe egy pofonnal elhallgattatta őt.
-Bele megyek,csak engedd el! - Mondtam neki könyörögve,mire ő intett az embereinek,és azok a földre lökték a lányt,akinek a kezéből ömlött a vér.
-Akkor jövőhéten ugyanekkor - intett hátra sem nézve,és kiment az ajtón.Sietve hajoltam le a földön szenvedő lányhoz,aki egyenletlenül kapkodta a levegőt a sok sírástól.
-Ígérem minden rendben lesz - suttogtam neki,és elindultunk a legközelebbi kórházba...
*Fél év múlva*
-Gwen készen állsz? - Nézett rám Camille sóhajtva,amire én csak bólintottam egyet.A fekete gyilkoló eszközt elrejtettem a kabátom zsebébe,és utoljára visszanéztem Jeremyre,aki idegesen nézett végig rajtunk.
-Gwen,én... - kezdett bele a magyarázkodásába,de közbevágtam.
-Féltesz,de hidd el,ennyi edzés után,túléljük - nyugtattam meg,és nyomtam egy gyors puszit az arcára,majd vissza sem nézve,elindultunk arra a helyre,ahol a pénzt szereztem mindennapi betevőre.
-Cicám,mégis csak eljöttél? - Üdvözölt Joe undorító mosollyal az arcán. - Ahogy látom a kis barátnőidet is elhoztad - nézett át a vállam felett,majd vissza rám. - Azt hittem,hogy mi egy kicsit kettesben lehetünk - húzott magához a derekamtól fogva,nekem pedig majdnem felfordult a gyomrom tőle,de nem eshettem ki a szerepéből.
-Tudod,arra gondoltam,hogy mi lenne,ha többen lennénk - búgtam a fülébe,miközben intettem egy halványat a lányoknak,akik egyszerre ütötték le a két 'szekrényt',Joe pedig értetlenül lökött el magától.
-Te becsaptál! - Dörrent rám,és keresni kezdte a pisztolyát,de Fearne egy egyszerű dobással eltalálta az egyik kezét egy hasonló késsel,mint amivel Joe fél évvel ezelőtt Fear kezét. - Bassza meg! - Kiáltott fel fájdalmasan,és hirtelen a másik kezét is eltalálta Fear,amire ugyan az volt a reakciója mint az előbb.Camille egy laza mozdulattal ágyékon rúgta a férfit,aki ismét fájdalmasan nyögött fel.
-Mi az utolsó mondatod? - Kérdeztem tőle,elésétálva,közben a kabátomban szorongattam a fegyvert.
-Remélem holtan fogod találni az öcsédet - mondta gúnyosan.Ez volt az a pillanat,amikor nekem elszállt az agyam,és a szívébe lőttem.Üveges szemekkel néztem magam elé,amikor kijöttünk a helyről,de a lányok simogatva nyugtattak engem.
-Már nem fog bántani - suttogta Camille megtörten,hiszen talán benne tette a legnagyobb kárt.Hárman,szótlanul mentünk végig az utcán,új otthont és munkát keresve magunknak...
Már a sírás határán álltam,és abban reménykedtem,hogy végre vége van a megalázásomnak.Tévedtem...
Undorodva magamtól léptem be a szoba szerű helyiségbe,ahol a tükörből egy aránylag normális kinézetű lány nézett vissza rám,de kevesen tudják rólam,hogy a lelkem porrázúzott.Sóhajtva vettem le magamról a ruhát,és kaptam magamra a fehérnemű szerűséget,ami eleve keveset takart,de ez volt a lényeg.Sok mocskos alak fordult meg nálunk,viszont senki sem használt ki minket.Erősebben sminkeltem ki magam,mint ahogyan általában szoktam.Amikor a rúzst kentem fel magamra,megpillantottam az éppen akkor érkező Feart,akit Camille váltott le.
-Minden oké? - Fürkészte az arcomat,ami cseppet sem volt bíztató.
-Nem akarom ezt csinálni - mondtam ki ami már régóta piszkált.
-Mi sem szeretjük ezt,de mással nem tudjuk megkeresni a pénzt.Te is tudod,hogy össze kell még dobni pár dollárt,és akkor eltűnhetünk innen - simította ki az arcomból a hajamat.
-Tudom,de reménykedjünk,hogy nem sokat kell már itt lenni - csóváltam a fejemet szomorkásan. - Jó fej aki bent van? - Kérdeztem témát váltva.
-Egy iszonyatosan helyes pasi van bent.Kíváncsi leszek,hogy mit fogsz mondani - mondta kuncogva. - Amúgy meg kedves,és nem részeg mint a többi - mondta mosolyogva,aztán hátam mögé nézve elnevette magát. - Na milyen? - Kérdezte Camillet Fearne,de a fekete hajú barátnőnk ámuldzva nézte az ajtót,ahonnan az előbb kijött.
-Kikészítettem - nevette el magát. - Ez a legjobb - kacsintott rám Cam,mire én kiléptem a szobából,és a rúdhoz mentem,ami előtt ott ült egy huszas éveiben járó fiú,aki féloldalas mosollyal ajándékozott meg.A zene elindult,én pedig egy rutinos mozdulattal 'tekeregtem' a vashenger körül,majd mikor a lábam ismét a talajon volt,jobban megnéztem a srácot,aki nagyot nyelve mért végig,ahogyan én is őt.Pár napos borostája,csillogó csokoládébarna szemei és az arcán levő mosoly,ami még mindig nem olvadt le róla,szexissé tette a megjelenését.Főleg a fekete-fehér elegáns öltözéke...Mikor már tudtam,hogy a szám a vége felénél jár,kecsesen lépkedtem elé,és hajoltam le hozzá,úgy,hogy az arcunk egy magasságba legyen,szemei elidőztek a dekoltázsomon,amit nem sok takart,majd mikor észbe kapott,már ajkai majdnem súrolták az enyémet,mikor a zene abbamaradt.
-Sajnos lejárt az idő - mondtam neki tettetett szomorúsággal és elléptem tőle,ő meg szélesen elvigyorodott,de megszólalni nem tudott.Nevetve mentem be a lányokhoz,akik teljesen felöltözve vártak rám.
-Mit csináltál? - Kérdezte kíváncsian Camille.
-Majdnem megcsókoltam,mikor az idő lejárt - mondtam számat megharapva,amin mindketten felnevettek.
-Kiéheztettük szegényt - rázta meg a fejét nevetve Fearne.Vigyorogva öltöztem fel,és mostam le magamról a sminket,aztán gyorsan felkentem magamra egy keveset,amit mindig.Mikor kimentünk az öltözőből,a főnökünk George várt ránk,három borítékkal.
-Mi az George? - Vontam fel a szemöldökömet kérdőn,amikor hozzá értünk.
-A fizetésetek - nyomta a kezünkbe mosolyogva. - Amúgy nemrég ment el egy fiú,aki a háromszorosát adta annak az árát,amit kapni szoktatok.Azt mondta ti vagytok a legjobbak,és az arany ruhás kikészítette őt - mondta visszaemlékezve,a lányok a mondat első felénél ragadtak le,míg én a másodiknál. - Menjetek,mert jönnek az esti műszakosok - mondta kiterelgetve minket,mi meg kimentünk az utcára ahol egyszerre szólaltunk meg.
-Hű - mondtuk döbbenten.
-A háromszorosa?Ez biztos valami üzletember volt - monta hüledezve Camille.
-Te voltál arany ruhában! - Mondta felismerve Fearne,amin felnevettem. - Te igazi dög vagy - mondta nevetve.
-Mikor utazunk? - Kérdezte Camille mosolyogva,miközben a lerobbant házunkba mentünk,ahol eddig laktunk.
-Szerintem már ma este is mehetünk,de ez attól függ,hogy mikor indul a járat - mondtam sóhajtva,és megvártuk amíg Fearne kinyitja az ajtót,amin nyugodtan léphettünk be...
Hála az égnek vége lett az egésznek,mert kikapcsolt a lejátszó is,ami jelezte,hogy nincsen több felvétel.Oldalra nézve láttam a két barátnőmet,akik lefehéredve meredtek a sötét képernyőre,míg én a sírásomat visszafolytva kaptam a fejemet Liam irányába,aki még mindig a csuklóm eltörésén dolgozott.Mikor eljutott a tudatáig,undorodva engedett el,és emelte rám nagy barna szemeit.
-Mikor akartad elmondani? - Kérdezte suttogva,miközben felállt.
-Liam én... - kezdtem bele remegő hanggal a magyarázkodásba,de idegesen fordult meg,amitől nem kicsit ijedtem meg.
-Mikor akartad ezt elmondani?!Mi?!Mikor akartad elmondani,hogy pénzért öltél embereket?Vagy,hogy fél New Yorkkal feküdtél le azért,hogy legyen pénzed?! - Kérdezte kiabálva,és közben egyre közelebb jött hozzám.A többiek felocsúdva a döbbenettől néztek rám,szemeiket pedig kettőnk közt járatták.
-Nem feküdtem le senkivel értsd már meg!Legfőképp nem öltem pénzért embert! - Mondtam idegesen,éreztem közben,hogy egy könnycsepp csordul ki a szememből.
-Akkor miért ölted meg azt az embert?! - Csattant fel dühösen.
-Liam vegyél vissza! - Szólt rá Danielle mérgesen.
-Ne szólj ebbe bele! - Dörrent rá szegény lányra,aki a barátja viselkedésén nagyon meglepődött. - Ti meg hagytátok ezt neki!Nektek is elment az eszetek?! - Kiabálta le a két lány fejét,akik nagyot nyelve húzták össze magukat.
-Őket ne keverd ebbe bele! - Mordultam fel. - Nem ők tehetnek róla,hogy az apád tönkre tette az életemet! - Mondtam kiabálva,amikor megéreztem,hogy egy kéz csattan az arcomon.Éreztem,hogy égni kezd a jobb arcfelem,de nem tettem semmit.Rezzenéstelenül néztem Liam szemébe,aki szikrázó szemekkel meredt az enyémbe.
-Neked elment az eszed? - Kérdezte döbbenten Eleanor,aki odajött hozzám,és kezével az arcomról egy laza mozdulattal letörölte az alapozót,ezzel felfedve a titkomat.Amint meglátta kék-zöld arcomat elsápadva lépett el tőlem,és nézte még mindig azt a pontot.
-Takarodj innen kifelé - suttogta elkerekedett szemekkel Danielle,miközben még mindig rajtunk járatta szemeit.Mondatára Liam meglepődve nézett barátnőjére,de meg sem mozdult. - Nem hallottad?!Tűnk innen el! - Kiabálta el magát idegesen,amire a többiek ijedten pattantak fel a kanapéról,és indultak az ajtó irányába.
-Danielle,ezt te sem gondolhatod komolyan - nézett rá hitetlenkedve Liam,mikor egyszer csak Dani keze csattant most Liam arcán,aki ledöbbenve meredt a lányra.Idegesen indult ki az ajtón,de mielőtt kiléphetett volna,elém állt,és mélyen a szemembe nézett. - Remélem örülsz - mondta morogva,aztán vissza sem nézve elindult ki az ajtón,majd mikor az becsukódott mögötte,szinte kiszakadt belőlem a zokogás.
-Gwen!Gwendolyn! - Rázogatta a karomat Eleanor,de meg sem hallva ezeket a szavakat,sírtam tovább.
-Gwendolyn! - Szólt rám erőteljesebben Danielle,mire abbahagytam a sírást. - Mi ez a videó?Igaz ez? - Kérdezte tőlem felvont szemöldökkel,mi pedig a lányokkal szégyenkezve sütöttük le a szemünket.
-Nézd mi tényleg nem így akartuk,hogy megtudjátok,csak... - kezdett bele Camille,de El félbeszakította.
-Jól vagytok? - Kérdezte összeráncolt homlokkal.
-A kérdés az,hogy Gwen jól van-e - néztek rám mindannyian.
-Igen - bólintottam bátortalanul. - De szerintem megyek lefeküdni - mondtam nekik ásítva. - Nem lenne baj,ha itt aludnék? - Kérdeztem tőlük félve,de a két lány csak bólintott,majd miután Danielle a kezembe nyomott egy pizsama szerűséget,aztán bezárkóztam a fürdőbe,ahol levettem magamról minden ruhát.Miközben a víz végigfolyt rajtam,a kabin tükörképében láttam meg azt a rajzot,ami a hátamat díszítette.Az egész hátamat beborítja a cseresznyefa virága.Mosolyogva ráztam meg a fejemet,és tanulmányoztam tovább a teotválásaimat,amiket régóta viselek.A csuklómon levő végtelen jel,ami számomra azért fontos,mert David is ilyet viselt a csuklóján,mielőtt a hazáját szolgálta volna.Az arcomon a könnyek csak úgy patakokban folytak az emlékek hatására,de a hideg víz hamar visszarántott a valóságba.Miután kiszálltam a kabinból,szárazra töröltem meg magam,és visszamentem a többiekhez,akiknek már nyomuk sem volt a nappaliban.Kimentem a konyhából,ahol csináltam magamnak egy bögre forró teát,amikor azt megcsináltam,leültem a kanapéra,bekapcsoltam a tévét,és nézni kezdtem a kedvenc mesémet.Miközben a mesére próbáltam koncentrálni,valami mégis elvonta aigyelmemet.Szemeim az asztalra tévedtek,ahol egy szakadt könyvet találtam.Kíváncsian nyúltam érte,majd mikor megláttam a borítóját,a számat szinte eltátottam a döbbenettől.
Hát bezárnál,és itthagynál engem?Egyesegyedül?Végülis megértem,én is filózok azon,hogy bezárom,de még azért szenvedek vele egy sort.
VálaszTörlésAz új fejezetről.Szépen vagy csúnyán fogalmazzak?Kulturáltan egyszerűen fantasztikus,csúnyán pedig inkább nem írom le,mert több lenne a csillag,mint a betű.
Eszméletlen ahogy leírtad mik történtek a lányokkal az évek alatt,tisztára beleéltem magam.
A végén az a könyv....most kíváncsi lettem,hogy mi lehetett a borítóján oO :DD Várom a folytatását kedves ♥