4.fejezet: Bosszú édes pillanata I. - II.

Hello Drágáim!:)

Sok-sok kimaradás után megjöttem a negyedik résszel,ami remélem tetszeni fog majd nektek!:D Ebben a részben kicsi visszatekintés nyerhető Gwen életébe,és lekerül az a bizonyos lepel az igazságról is.:) A végén kíváncsi lennék a tippekre,hogy vajon ki lehetett az aki Gwennel beszélgetett.:)

xoxo Vicky

-Gwendolyn! - Sikította magas hangon Camille,mikor végre kijöttünk az épületből,ahol drága barátnőnket fotózták két(!) órán keresztül.Nos,gondolom nem nagyon kell részleteznem,hogy amíg ő ott pózolgatott,én és Fearne addig szétuntuk magunkat.
-Mi az?Csak azt ne mondd,hogy vissza kell jönnünk ide! - Néztem rá fáradtan,amit Fear helyeslően bólogatott.
-Igazából nem,mert Jeff azt mondta,hogy nem látja rajtam azt,mintha nagyon szeretném,így nem írtam vele alá semmilyen szerződést - vonta meg lazán a vállát,mikor visszafele battyogtunk a hotel irányába.Amikor kimondta ezt a mondatot,mindketten döbbenten bámultuk a szőkeséget,aki sietős léptekkel haladt előttünk.
-Te most azért hozattál el ide minket,hogy két óráig különböző pózokba vágd magad,miközben mi majd' meghaltunk az unalomtól,aztán kiderül mégsem akarsz ebben a szakmában dolgozni?! - Emelte fel a hangját Fearne,de mielőtt elfajulhattak volna a dolgok,kettejük közé álltam.
-El se kezdjétek! - Mondtam mérgesen. - Camille hibázott,de ki nem?! Meg amúgyis,legalább nem látjuk Liaméket - mondtam nekik megnyugtatva őket,mikor a hotel hatalmas ajtaját toltam befelé,és elindultunk a büfé irányába. - Három kávé lesz - biccentettem az eladónak,aki el is kezdte készíteni a rendeléseket,amit én érdeklődve figyeltem.Bambulásomból Fearne hangja szakított ki,aki hangosan kezdett el krákogni.
-Említett szamár mindig megjelenik - motyogta Camille,amire én odakaptam a fejemet,és csodák-csodájára,tényleg Liam és a bandája lépett be a szállásba.
-Hogy az a... - kezdtem bele,de Fearne a kezembe nyomta a forró italt(minek a fele rám löttyent),amire én kicsit megugrottam. - Köszi.Ezért keresgéltem ennyit? - Tettem fel a költői kérdést szemforgatva,és dörzsölgetni kezdtem az ingemet,reménykedve,hátha kisebb lesz a folt.
-Menj fel,aztán majd beszélünk - mondta nekem morogva,és belökött az egyik liftbe,ahová akkor szálltak be az énekes pacsirták.Mikor beszálltak,nagyot nyelve néztem körbe a társaságon,akik szerencsére nem vettek észre,mivel mindenki mással volt elfoglalva.Bátyám valamit nyomogatott a telefonján,ahogyan a göndör barátja is,míg a két lány akikkel a parton is találkoztam,azok a szőke hajú sráccal beszélgettek.Az élénk kék szemű fiú szemét lehunyva,hátradőlt a falnak,és a fekete hajú pedig egy lila hajú(??) lány szájában kereste a boldogságot.Rémálmomból a lift csilingelése zökkentett ki,amire mindenki felfigyelt,és meg is indultak volna,ha nem előzöm meg őket,és futok be a szobámba.Lihegve dőltem neki az ajtónak és csúsztam végig azon,mikor eszembe jutott egy ötlet,aminek hatására egy széles vigyor kúszott az arcomra,és felálltam a földről,majd elindultam a fürdőszoba irányába,ahol megnyitottam a meleg vizet,és sóhajtva merültem el.Hamar készen lettem,majd mikor a lábamat borotváltam,a telefont a fülemhez szorítva beszélgettem Camel.
-Gwen,tudod,hogy mindig támogatlak,viszont ezt nem tartom olyan jó ötletnek,hogy ezt tedd - hallottam meg a vonal tulsó oldalán aggódó hangját.
-Ja,és mi lesz ha rosszul sül el?Vagy ha nem is ma megy oda? - Hallottam meg Fearne hangját is.
-Ti kihangosítottatok? - Állt meg a kezem egy pillanatra,aztán folytattam tovább a tevékenykedésemet.
-Igen,de most ne ezzel foglalkozz!Honnan veszed,hogy ma ott lesz? - Tette fel a kérdését Camille.
-Innen-onnan,de az most nem lényeges - ráztam le őket ennyivel.
-Gwen biztos vagy te ebben? - Kezdett bele újabb aggódásba Fear.
-Nagylány vagyok már,ne féltsetek - forgattam meg a szemeimet,miközben a gardrób elé léptem,és elkezdtem válogatni a ruhákat.Mivel eléggé meleg volt (ami Londonban eléggé ritka...) ezért egy lengébb öltözéket vettem fel.
-Mivel szeretnél odamenni? - Sóhajtott fel Camille megadóan.
-Ma reggel meghozták a motoromat - hagytam egy kis hatásszünetet - ,na azzal. - Fejeztem be mosolyogva a mondatot. - Ne aggódjatok,nem lesz semmi baj - mondtam megnyugtatva őket,és ezzel a végszóval le is tettem a telefont,majd felvettem a kikészített ruhákat,és gyorsan feldobtam magamra egy kevéske sminket,aztán szoros copfba fogtam a hajamat.Mielőtt kiléptem volna az ajtón,egy pillanatra kinéztem a folyosóra,hogy megbizonyosodjak róla,hogy nincs-e kint senki sem,de mikor megláttam,hogy senki sincs kint,így gyors léptekkel haladtam a lift irányába,ahol beszálltam a felvonóba,és lementem a garázsba,aminek a legeldugottabb pontjában állt a már megszokott Kawasaki motorom.Amint odaértem,egy laza mozdulattal rápattantam a járműre,és magamra kapva a sisakot,kirobogtam a garázsból,aztán elindultam Anglia "legjobb" helyére,másnéven a Wolverhampton-i rezidenciára...
 

**********

Önelégült vigyorral az arcomon néztem a fekete autóra,ami a hatalmas ház előtt parkolt le,és ezt követően pattantam le én is a motoromról,majd elindultam a ház felé.Mielőtt bekopogtam volna,átgondoltam mindent,majd egy laza mozdulattal kopogni kezdtem a faajtón,amit néhány perccel később egy fiatal lány nyitott ki.

-Szia,miben segíthetek? - Kérdezte értetlenül.

-Szia,Geoffhoz jöttem - mondtam neki ridegen,mire ő kedvesen betessékelt.

-Jobbra van a konyha - mondta nekem.Mikor beértem,hidegen néztem végig a társaságon,és megállapodott a tekintetem azon a férfin,akit apámnak nevezhetek.Geoffnak a szemében láttam a felismerést,de mégsem tett semmit.

-Te meg mégis mit kerese itt?! - Hallottam meg egy másik hangot,amit San Francisco-ban is.

-Jó estét! - Biccentettem mosolyogva,és felpattantam a konyhapultra. - Geoff - böktem a pasi felé.

-Áruld már el,hogy mit keresel itt!! - Csattant fel Liam ismét.

-Ne parázz nem hozzád jöttem - hűtöttem le pillanatok alatt. - Apádhoz - mondtam ránézve az illetőre.

-Mi? - Tettetett értetlenséget az említett személy.

-Jaj,ne játszd az értetlent!Te is tudod,hogy ki vagyok!Vagy nem meséltél rólunk? - Mentem bele a játékba én is,amire ő kicsit meglepődött,de nem esett ki a szerepéből.

-Geoff miről beszél ez a lány? - Kérdezte apát a nő aki vele szembe ült,szemeivel engem firtatott.

-Nem tudom - védekezett azonnal.

-Szóval nem tudod.Akkor felfríssíteném a memóriádat - varázsoltam mosolyt az arcomra,neki pedig elkerekedett a szeme. - 1987. szeptember 20,Párizs.Egy bizonyos Nicole Crine nő találkozott egy férfival,akibe pillanatok alatt beleszeretett.Hat év után született egy lányuk,abban a reményben,hogy ez is összeköti őket.Miután megszületett a lány,öt évre rá,világra hoztak egy fiút,akit Alcide névre kereszteltek.Tizenöt évi együttélés után a gyerekek és a nő szentül itte,hogy ez egy boldog család.Igen ám,csakhogy egy napon,kiderült az igazság - komorodtam el,és ránéztem Geoffra,akinek a szemében félelem keveréke tükröződött. - Gondolom innen már tudod a mesét Geoff - mosolyodtam el gúnyosan.

-Drágám? - Nézett még mindig értetlenül a középkorú nő Geoffra.

-Mit nem lehet ezen érteni?!Geoff az apám! - Fakadtam ki dühösen,mire mindenki lefagyva meredt rám.

-Hazudsz!Nem lehetsz pont te a húgom! - Ocsúdott fel először Liam a hallottak után.

-Pedig sajnos igaz.Szerinted én akartam ezt?!Ha tudtam volna,hogy egy ilyen seggfej az apám,akkor nem lennék itt! - Mondtam én is felcsattanva,majd ránéztem apára. - Remélem mostmár emlékszel!

-Gwendolyn... - motyogta halkan,fejét lehajtva,én pedig leugrottam a pultról és felé közelítettem.

-Miattad tartok itt!Miattad kellett szenvednem! - Mondtam neki dühösen,neki pedig a megbánás csillogott a szemében. - És miattad halt meg anya is - mondtam neki már halkabban,és elléptem előle.

-Mi? - nyögte ki nehezen a szavakat.

-Jól hallottad!És te is pontosan jól tudtad,hogy beteg! - Morogtam idegesen és ránéztem a társaságra,akik még mindig tátott szájjal nézték a kis előadást. - Csak ezért jöttem.További kellemes estét - mosolyodtam el negédesen,és lassú léptekkel mentem ki az ajtón,majd miután magamra kaptam a bukósisakot,beindítottam a motort.

-Gwendolyn!Szállj le azonnal onnan! - Hallottam meg apám hangját az ajtóból,és mire odakaptam a fejemet,már az egész család kint volt.Én egy laza mozdulattal kinyújtottam a középső ujjamat,jelezve,hogy teszek a véleményére.Mielőtt bármit is tehetett volna elhajtottam onnan,egyenesen a Change Hotelig,ahol behajtottam a földszinti garázsba,és lepattantam a motorról.Dühösen trappoltam a liftig,ahová beszálltam,és megkönnyebbülten dőltem neki a falnak,miközben még mindig az esemény játszódott le a fejembe.Miközben a lift lassan ment fel,körbenéztem és megpillantottam a barna hajú lányt,aki a parton is ott volt.

-Eléggé csapzottan nézel ki.Minden oké? - Kérdezte kedvesen,ami halvány mosolyt csalt az arcomra.

-Ja,minden rendben van - válaszoltam a kérdésére.

-Hé!Nem te vagy az a lány,aki San Francisco-ban szolgált ki minket? - Érte hirtelen felismerésem.

-De,én vagyok.Csak kérlek ne szólj senkinek sem,hogy itt vagyok - mondtam neki kérlelően.

-Ígérem - mosolygott még mindig,aztán megszólalt a lift csengője. - Meddig maradsz Londonban? - Tette fel következő kérdését,amire még én sem tudtam a választ.

-Nem tudom,de jobb lenne holnap eltűnnöm innen - motyogtam alighallhatóan,és hatalmas léptekkel mentem Fearne szobája felé,aminek az ajtaján bekopogtam,és néhány percen belül ki is nyílt az ajtó,ami mögött a mosolygós Fear feje bukkant elő,de amint meglátott gyorsan berántott a szobájába,és lelökött a kanapéra.

-Hogy nézel ki? - Tette fel szemforgatva a kérdését,majd aggódva nézett rám,aztán valamit pötyögött a telefonján. - Camille mindj... - kezdett bele,de mondandóját félbeszakította egy hangos ajtócsapódás,és meg is jelent a csapzott fejű szőke barátnőnk is,akinek a szemei elkerekedtek ahogyan megláttak,mellkasa pedig fel-le hullámzott (valószínűleg a sok futástól...).

-Jézusom! - Döbbent le totálisan,és mellém ült. - Mégis,mi történt? - Kérdezte tőlem felvont szemöldökkel,mikor már szóhoz tudott jutni.Elmeséltem a csajoknak mindent töviről-hegyire,amire a reakciójuk csak egy sor káromkodás volt.

-Mikor megyünk el innen? - Tettem fel sóhajtva a kérdést,ami leginkább foglalkoztatott.

-Péntekig szól a jegy - emlékeztetett minket Camille,mire belőlem egy hangos sóhaj tört fel.

-Tehát akkor holnap után megyünk haza.Addig mégis mit fogunk itt csinálni? - Mondtam nekik keserűen,amire felcsillant a lányok szeme.

-Mi lenne ha egy kicsit kikapcsolódnánk?Holnap tarthatnánk egy csajos napot.Mit szóltok hozzá? - Tette fel váratlanul kérdését Fear,mire Camille rám nézett.

-Szerintem jó ötlet.Meg Gwennek is kellenének egy két cuccok - mondta Camille,mire nekem elkerekedett a szemem.

-Nekem jók a régi ruháim is! - Csattantam fel mérgesen.

-Gwenny,nem élheted le az életedet egy bakancsban.Ideje lenne neked is csajosan öltözködni! - Mondta meggyőzően Fearne,majd visszafordult a szőkeséghez. - Holnap akkor vásárolni megyünk..Most pedig aludjuk ki magunkat holnapra,mert hosszú nap elé nézünk - mondta mosolyogva,aztán kitessékelt minket a szobájából.Mikor beértem a sajátomba,fáradtan szedtem rendbe magam,és dobtam magam a pihe-puha párnák közé.Amíg a plafont bámultam,addig azon gondolkoztam,hogy miután eljöttem,mi történt Liaméknél,vagy például az öcsémen Alcideon,hogy vajon vele mi lehet.Ezeket a gondolatokat elhesegetve hunytam le szemeimet,és szenderültem mély álomba...

2008. október 19.

"-Alcide,gyere már! - Szóltam rá az öcsémre,aki a bmx-ével kacskaringózott még mindig.

-Mindjárt! - Szólt oda nekem,aztán ugratott egyet a biciklijével,amit a többi fiatal fiú hangos füttyögéssel díjazott.

-Mehetünk,vagy még el szeretnéd törni valamidet? - Tettem fel neki szemforgatva a kérdést,mikor mellém ért,és leszállt a biciklijéről.

-Mehetünk - mondta mosolyogva,majd elindultunk a szokásos irányba.

-Mesélj,mi van azzal a lánnyal a suliból? - Kérdeztem tőle mosolyogva,miközben rántottam egyet a táskámon,hogy ne csússzon le.Alcide kérdésem hallatára rögtön elvörösödött,és rámemelte a tekintetét.

-Ma odaadtam neki az utolsó szelet csokimat - mosolyodott el kisfiúsan.Válaszán elmosolyodtam,hiszen még csak tíz éves,és máris a női szívek meghódítója.

-Jól tetted.Mit szólt hozzá? - Tettem fel újabb kérdésemet.

-Kaptam egy puszit az arcomra - pirult el mégjobban,amin kuncogni kezdtem.

-Ügyes vagy öcskös - borzoltam össze a haját,amit ő egy szemforgással rendezett le.Mikor beértünk a kórház ajtaján,már a recepciós megszokásból köszönt nekünk,mi pedig elindultunk a már jól ismert kórterem irányába. - Maradj itt! - Mondtam az öcsémnek,aki félve bólintott egy aprót,én meg bementem a terembe,ahol a nyüzsgő orvosok és nővérkék vártak. - Elnézést!Mi folyik itt? - Kérdeztem meg az egyik nővért,de helyette Dr. Phill a kezelőorvos válaszolt.

-Gwendolyn,szerintem menjünk ki,mert ez nem alkalmas hely a megbeszélésre - mondta a maga mély hangján,mire én bólintottam és kimentünk a folyosóra.

-Al,menj és vegyél valamit a büfében - nyomtam pénzt a kezébe,és ő már el is tűnt a folyosón. - Szóval? - Vontam fel a szemöldökömet.

-Amit most mondok,az felkavaró lesz - kezdett bele óvatosan. - Miss. Crine sajnos elhunyt - hajtotta le a fejét szomorúan,nekem pedig elkerekedett a szemem.

-Tessék? - Nyögtem ki ledöbbenve. - Nem!Az lehetetlen! - Bizakodtam,de látva az orvos arcát nem tudtam magam tovább áltatni. - Ez valami rossz vicc!Nem halhatott meg!Hiszen kezeltük és ... - kezdtem bele újabb reménykedésbe,de közbevágott.

-Gwen,a kezelések nem mindig segítenek,valakinek csak meghosszabbítja az életét,de Nicole szervezete nem volt eléggé erős,hogy legyőzze a betegséget - mondta magyarázva,amire nekem eleredtek a könnyeim. - Sajnálom.Van valaki,akit esetleg tudok értesíteni? - Kérdezte komolyan.

-Nem.Nincsen senkink - mondtam sírva.

-Ezesetben értesítenem kell a gyámhatóságot - mondta komoran,és elindult az irodaszerű szobája felé.

-Gwenny,minden oké? - Ért hozzám Alcide egy pohár forrócsokival.

-Öcskös,ülj le ide - húztam a mellettem ülő székbe.

-Mondd már el,hogy mit mondott a doki! - Förmedt rám.

-Rendben.Szóval,anya... - csuklott el a hangom - meghalt. - mondtam ki a szörnyű igazságot.A hangom hűvösen,de mégis halkan csengett.Mintha a szél süvített volna.

-Nem!Anya még mindig él!Most is ott van bent a kórteremben,és mosolyogva vár minket! - Mondta reményekkel teli hangon,de látta,hogy könnyezve rázom meg a fejemet,felpattant a helyéről,és a kórterem ablakához ment,ahol betekintést nyerhet a fájó igazságra.Mikor megbizonyosodott az őszinteségemről,szorosan megölelt,arcát vállamba fúrta,és halk zokogásba kezdett..."

Álmom hatására,azonnal kipattantak a szemeim,és izzadtan ültem fel az ágyba.Majdnem minden éjjel,újra és újra előjönnek a rémálmok.Ideges léptekkel mentem ki az erkélyre,ahol mélyen magamba szívtam a hideg levegőt,ami kivételesen jól esett.Mikor már azt hittem,hogy egyedül vagyok,nagyot kellett tévednem,mert a mellettem levő erkélyen kint volt egy ember,akinek az arcát nem láttam,mert ahhoz túl sötét volt.

-Mit akarsz? - Kérdeztem cseppet sem kedvesen az illetőtől,mert éreztem,hogy tekintetével kiégeti a hátamat.

-Hogy ma mindenki ennyire jó passzban van - mondta ironiával teli hangon a fiú,már ha lehet hinni a fülemnek.

-Bocsánat,csak álmos vagyok,és ilyenkor nem nagyon szoktak hozzámszólni - mondtam mosollyal az arcomon amit ő nem láthatott,de mégis nevetni kezdett. - Mit keresel kint? - Kérdeztem meg tőle,ami már kicsit foglalkoztatott.

-Cigizni jöttem ki - mondta lazán,és észrevettem,hogy cigaretta lóg ki a szájából. - Kérsz? - Nyújtotta felém.

-Leszoktam - mondtam büszkén amin elnevette magát.

-Egy még nem a világ - nógatott,mire én átnúltam és kikaptam a kezéből egy szálat az öngyújtóval együtt. - És,miért jöttél ki? - Jött elő most ő a kérdésekkel,reszelős hangjától kirázott a hideg (persze nem rossz értelemben...).

-Rémálmok - vontam meg a vállamat,miközben beleszívtam egyet a méregrúdba,ami megnyugtatott. - Köszi - nyújtottam vissza a gyújtót,amit egy biccentéssel elvett.

-Nem tudod,hogy mennyi az idő? - Kérdezte tőlem,csikkjét elnyomva.Rápillantva a telefonom kijelzőjére,még a lélekzetem is elakadt.

-Hajnali öt óra - makogtam még mindig döbbenten.

-Jesszus!Holnap próbánk van! - Mondta hirtelen mintha megvilágosodott volna. - Jó volt veled ez a tíz perc,de én most megyek vissza aludni - szólt vissza az ajtóból,és már el is nyelte a sötétség.Én még egy kicsit maradtam kint a hidegben,hogy elhesegessem a gondolataimat,majd elnyomtam a csikket az erkély korlátján,majd én is bementem.Mikor lehuppantam az ágyra,elnyúltam rajta,és mély álomba szenderültem,ezuttal rémképek nélkül.